Ferencváros, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1997. április / 4. szám
Ferencváros Az örök Oda kellene most figyelni, mert nemsokára egy fantasztikus jubileum következik. 2001-ben százéves lesz a Fra- di-MTK mérkőzések sorozata. Micsoda évforduló! Talán még az elképesztő hagyományokkal megrakott angol futball sem képes hasonlót felmutatni. Zöld-fehérek, kék-fehérek... Az örökrangadó! Ruccanjunk egy kicsit vissza a múltba, onnan tekintve talán a jelen is szebb fényt kap. Bizony, hogy 1901-ben játszották az elsőt! Az MTK akkor kezdett a labdarúgással foglalkozni, bemutatkozó partnerként a Fradit kérte fel, ki is kapott gyönyörűen 5-1-re. Bajnoki keretek között 1903-ban találkoztak először, abban az évben nyálé a Ferencváros első bajnokságát. A későbbi nagy vetélkedőt már a következő év eredményéből meg lehetett volna jósolni. 1904-ben az MTK lett a bajnok. Ami valósággal elképesztő: az FTC poétikusan ifjú csapattal, szinte gyerekemberekkel került az élre. Braun Ferenc jobbszélső, a gárda legfiatalabb tagja ép- penhogy elérte a tizenhét évet, és Kolhanek József, az együttes veteránja sem volt több huszonkét évesnél. Egy érdekesség: a tabella alján kuksoló Törekvést a Fradi is, meg az MTK is iszonyatosan elporolta. Mit ád az ég, egyformán 14-0-ra. Ami fura: a bajnokcsapat nemhogy szalagos érmet, még csak egy elismerő biccentést sem kapott az MLSZ-től. Más kérdés, hogy ez a legkevésbé sem zavarta az ifjú játékosokat. Egy lelkes hentesmester - ősszponzor - az ünnepi vacsorára különleges tiszteletdíjat készített. Egy futball labdát - kolbászból. S minthogy a fura lasztiban levegő helyett csupa füstölt finomság volt, a bajnokcsapat tagjai egyáltalán nem nehezteltek az érmek elmaradásáért Az év játékosának a szaksajtó Po- komy Józsefet, a Fradi 20 éves középcsatárát választotta. Az FTC mindig kifejezetten támadó játékot folytatott - írja a kor riportere. Ehhez mérten mindig a csatársor közepébe állította legjobb játékosát. Pokomy tizenhét éves korában hátvédként kezdte, és megerősödvén az előbbi .jogalapon” került a csatársor tengelyébe. Nem tartozott a nagy labdazsonglőrök közé, erélyességével tűnt fel leginkább. Úgy rontott előre, hogy mindenen és mindenkin keresztül gázolt és amint lehetett, kapura lőtt. Hatalmas termetű gyerek lévén attól sem ijedt meg, ha a kapu szájába kellett betörnie a labdával, de szívesen - és bődületes erővel - lőtt a tizenhatoson kívülről is. Méghozzá spiccel. Ez volt az egyetlen változata, nála több spiccgólt soha senki sem lőtt. És nagyszerűen fejelt is. Az FTC akkoriban a szárnyakon vezette támadásait. Igen gyorsan, maguk között rövid, de erőteljes labdákkal vágtattak előre, sűrű helycserékkel. Végül Weiss, vagy Borbás, illetve Braun, vagy Novotny középre vágta a labdát, és akkor aztán működésbe lépett a félelmetes Pokomy. Az FTC első gólgyárosa, hőse volt a bátor, nagy nyugalmú, gyors, erőteljes és mégis korrekt játékos, a korai évek „tank"-ja. És itt újra villan némi kékség. Az 1903-as évnek, a Fradi első bajnoki szezonjának gólkirálya mégsem Pokomy József lett. Hanem Károly Jenő, az MTK büszkesége. 1901-1997...96 év. Uramatyám, micsoda 96 év! Akinek kedve és ideje van, gondolja csak végig, mi mindent produkált, micsoda ijesztő változásokat hozott a két dátum között ez a mi fergeteges századunk. A Fradi-MTK megmaradt. S ha egy intézmény a nyomasztó évtizedek vágtájának közepette is képes megmaradni, sőt megőrizni régi fényét, méltóságát - az örök. Ennyi - és ilyen! - idő elmos minden ellenszenvet, ki söpör minden félreértést, viszályt, torzsalkodást, s marad fényesen a lényeg, az érték. Alighanem ez sugárzott át az idők dimenzióján, és ez érintette meg az 1997. március 14-i mérkőzés résztvevőinek a szívét. FTC-MTK - ki tudja hányadszor? - az Üllői úton. Az a huszonkét játékos és az a tizenhétezer szurkoló talán sosem hallott Pokomy Józsefről, Braun Ferencről, eszükbe sem jutott a 96 év előtti rajt... és mégis... Pedig hát akadt volna ott robbanóanyag bőven. Az MTK 5 ponttal vezetett a bajnoki táblázaton, újabb győzelmével végleg és behozhatatlanul elszaladt volna a nagy vetélytárstól. A Fradi győzelme a felzárkózás lehetőségét jelentette volna. A két csapat szurkolótábora pedig - tudjuk - sosem ette egymás szájából í pempőt. Akár keserves dolgokra is lehetett számítani. Ott voltak hát a biztonsági emberek, a gumibotok, ott tépték láncukat a szilaj kutyák... Aztán kialakult egy remek mérkőzés - az év mérkőzése! - a pályán, kialakult egy régóta várt hangulat a lelátón. Ahol a játékidő 99 százalékában inkább saját kedvenceit szerette, és nem a vetélytársat gyűlölte. És nem repült semmi, nem gyulladt semmi, nem mászott senki és nem dőlt semmi. Még a mérkőzés sem dőlt el. 1-1 lett a vége, a lehetőségek továbbra is nyitva maradtak. A játékosok végül csuromvizesen borultak egymás nyakába a tavaszodó gyepen, s a szurkolók békével távoztak az illatos éjszakában. Szóljon hát ezúttal nekik Ls az öröm szava:- Szép volt, fiúk! Peterdi Pál
