Ferencváros, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1997. február / 2. szám
Ferencváros Közhírré tétetik... avagy hirdetések közterületen „Reklámok nélkül nemcsak a hirdetések hiányoznának életünkből” - ötlik szemünkbe a semmitmondó, mások szerint talán sokat sejtető szlogen a plakátokról. Egyik lehetséges jelentése talán az, hogy a hirdetések mára belopóz- tak mindennapi életünkbe, a közterületeken elhelyezett reklámeszközök, óriásplakátok, falfreskók a városkép részeivé váltak. S mint ilyenek, néha szépek és színesítik a város arculatát, máskor meg éppenséggel megdöbbentőn rondák, visszataszítóak. Mint annyi minden más, a reklám- tevékenység is törvényi szabályozásra vár. Addig pedig a régi elvek és mai viszonyok közötti átmenet vadkapitalizmusának minden betegségét és jelét naponta kimutatja. A részlegesen vagy többértelműen szabályozott piacon talán csak egy biztos pont található, s ezt is furcsamód egy „távoli rokon terület” adja meg: az építési törvény szerint ugyanis közterületeken reklámok elhelyezéséhez, illetve reklámfelületek kialakításához építési engedélyre van szükség. Ez alapján a kerületi önkormányzat elvileg kézben tarthatná az ügyet, de továbbra is kérdés, hogy általános elvek hiányában mit kövessen. Ugrón András, a Közigazgatási Iroda vezetőhelyettese szerint az egyik alapelv, hogy mivel döntően a Főváros belső kerületeihez tartozik Ferencváros, egybefüggően beépített területekkel nem lenne szerencsés a meglévő zöldterületeket reklámtáblákkal eltakarni. Idegenforgalmi szempontból kiemelt területen sem kívánatosak az óri- ástáblák, a rendelet szerint nem lehet ilyet elhelyezni a Duna-parton, a Kálvin téren, a Fővám téren, a Ferenc körúton, a Vámház körúton, a Csarnok téren, a Boráros téren, a Duna és a Soroksári út közötti területen, valamint a közparkokban. A „tiltott zónán” kívül a közterület használatáért díjat kér az önkormányzat. Egy óriásplakát helyéért havonta 15 ezer forintot kell fizetnie a megrendelőnek. Ugrón András szerint szándékosan szabnak ilyen magas tarifát, mert ezzel talán el lehet kerülni az óriási plakáterdők kialakulását. Ez a veszély egyébként nem alaptalan, hiszen több cég ma is engedély nélkül használja a közterületet, vagy csak a reklámtáblák tartószerkezetének elhelyezése után kezdi meg az engedélyeztetési eljárást. Az előírásoknak azzal próbálnak érvényt szerezni, hogy az engedély nélküli helyhasználat után tízszeres díjat kérnek. Ebből fakadóan vannak vitás ügyek, még a Fővárossal is, de a témánknál maradva, reklámügynökség is szerepel négymillió forinttal az adósok listáján. A kerületi önkormányzat immár műszakilag felkészült gárdát alkalmaz az engedély nélküli, lebontásra ítélt táblák eltávolítására, ha azt a használó saját maga nem teszi meg. Ha a kiszemelt területen nincs elvi akadálya egy tábla elhelyezésének, akkor már csak az a kérdés, hogy azt kerítésen belül, magánterületen állítják fel, vagy kerítésen kívül, a köz javára. Az első esetben ugyanis csupán az építési engedélyezési eljárás költsége illeti meg a kerületet, ugyanakkor a közterület használatáért rendszeresen lehet, nem is kevés díjat szedni. Ez nyilván hoz valamilyen eredményt, ami persze nem mindig kedvező a kerületnek. „Nem véletlen - állítja Niklai Péter, a Magyar Közterületi Reklámszövetség főtitkára -, hogy amíg a nyolcvanas évek végén, amikor hirtelen megjelentek nálunk az óriásplakátok, azok mindegyike közterületen állt, ma a táblák 83 százaléka magánterületet foglal, s így csupán 17 százalék az önkormányzatok részesedése.” A város képében a reklámok nemcsak óriástáblák formájában jelennek meg, bár sajnos, ezekbe ütközünk olyan helyeken is, ahol kevésbé praktikusak. A házak nagy szabad felületű tűzfalai ideális lehetőséget kínálnak különleges megjelenésre, ugyanakkoi nem ritka, hogy ezeket is az alapterülethez képest apró óriásplakátok szabdalják fel. Például az Üllői út 185. számú hosszú panelház egyik, Ferihegyi útra néző végén hatalmas, tíz emelet magas és négy panelnyi széles ablaktalan tűzfala kínálja magát reklámcélra. A lakók képviselői és a hirdetők ide is néhány plakátot szerettek volna elhelyezni, ami városesztétikai szempontból nagyon kedvezőtlen lett volna. Az önkormányzat nem is adott építési engedélyt, mígnem három év elteltével végül egy cég az egész felületet kibérelte egyetlen hatalmas festett hirdetésre. Feltehetően a lakók is jobban jártak így. Hasonló megoldásra régi stílusú, felújításra szoruló házaknál is van lehetőség, sőt ez esetben a tulajdonos nemcsak bérleti díjat kaphat, hanem el-
