Ferencváros, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1997. október / 10. szám
Ferencváros Tompa utcától a „határ a csillagos ég" Dráfy Kálmán zongoraművész- Hogy írod a neved?- Mindegy. Apám ivei úja, külföldön ipszilonnal írják. Nekem mindegy, az itthon fontosabb, de külföldön többször írták le.- Zavar?- Egyáltalán nem. Ha zavarna, tehettem volna többet a magam itthoni népszerűsítéséért.- A Ferencvárosban igazán népszerű vagy.- Itt születtem 1955-ben, s a szüleim most is a Tompa utcában laknak. Én húszéves koromig itt éltem, engem Klári néni (Váradi Katalin karmester édesanyja) tanított zongorázni a Mester utcában, és Vilma nénihez jártam szolfézsra. Ők ma már mind a ketten - sajnos nem élnek - legendák. A lényeg az, hogy zenei életem alapélményeit itt szereztem.- Hogyan kezdődött? És mikor?- Négyévesen. Apám nagyszerű hegedűs volt, anyai nagyapám fantasztikus bőgős, senki nem zongorázott a családban, mindenki vonós hangszeren játszott, s nálunk nagyon erősek a tradíciók. De nekünk otthon volt egy pianínónk, és én azon kezdtem játszani.- Ha más hangszert választasz, ugyanilyen karriert futhattál volna be?- Biztos, hogy nem. Fontos a zenei tehetség, de az adottságokon belül mások a „dobozok”. Nem ugyanabból kerül ki egy pianista, mint amelyikből mondjuk egy hegedűművész.- Fantasztikusan, gyerekként kezdődött a karriered.- Hát igen. Amikor 14 évesen befejeztem az általános iskolát a Mester utcában, már mögöttem volt az ezzel párhuzamosan elvégzett négy év a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. Úgyhogy négy év előnyöm volt a többiekkel szemben, amikor a gimnáziummal egyidőben elkezdhettem a főiskolát. Állítólag mindmáig én vagyok az, akit legfratalabban vettek föl az Akadémiára. 16 éves koromtól szólistaként működhettem - persze fizetés nélkül és 18 évesen szereztem diplomát Bacher Mihály és Kadosa Pál növendékeként Utána pedig Moszkvába kerültem két évre.-Miért?- Hát ez kényszer is volt, de nagyon jó is. A Csajkovszkij Akadémián az a Bella Davidovics tanított, aki ma New Yorkban a vüágelsőnek számító nemzetközi zenei intézmény főigazgatója. Ő volt a pozitívum és az iskola fantasztikusan magas színvonala. A negatívum a kényszer volt: azért mentem ugyanis a Szovjetunióba, mert máshová nem mehettem. Bevonták az úüe- velemet három évre... „Államérdeket” sértett volna ugyanis, ha kimegyek nyugatra. De ma már örülök, hogy így történt Az a két év aspirantúrának számított, és amikor hazajöttem, 21 évesen két állást kaptam. Egyszerre lehettem a Filharmónia - immár fizetett - szólistája, és .mellékállásban” volt mestereim tanársegédje az Akadémián.- Egy ilyen üstökös-karrierhez képest...- Tudom, mit akarsz mondani. Nem voltam sztárolva. De csak a nagyközönség számára nem, ugyanis bekerültem a zenei élet első vonalába. Egy ötös bérletben Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Lantos István, Schiff András és én játszottunk, csak a világkarrieremet nem segítették. Az a hároméves útlevél-bevonás kettévágta, késleltette a fiatalkori indulásomat a nemzetközi zenei életben. Pontosabban csak nyugat felé, mert elkezdhettem a „Druzsba”-koncerte- ken játszani, Petényi Miklóssal bejártuk, végigkoncerteztük az összes szocialista országot, és nem viccelek: kevés csodálatosabb dolog történt az életemben, minthogy Leningrádban - a világhírű ottani Filharmonikusokkal - eljátszhattam Csajkovszkij B-moll zongoraversenyét.-De azért...- Hát igen. Elkezdtem nyomulni - fű alatt - „csak csendben, csak halkan” nyugat felé. És hangversenyezhettem a Bostoni Filharmonikusokkal Amerikában, és azóta játszottam minden európai városban és több helyen Ázsiában.- Itthon nem nagyon lehetett ezt tudni.- Tudniillik senki nem kérdezte, én meg nem vertem nagydobra. Dráfy Kálmánnak itthon egyetlenegy elérhető, megvásárolható lemeze van forgalomban, az sem szólólemez: Jandó Jenővel és Lantos Istvánnal együtt készítették jó pár évvel ezelőtt, címe „Az ismeretlen Liszt”. Legközelebb Schubertét játszik októberben CD-re és Chopin nocturnjeit. Ez a lemez Magyarországon készül egy NAXOS nevű német cég produkciójaként, de idehaza nem lesz kapható. Külföldön egyébként jelentős lemezmúltat tudhat magának a művész, 1986-87-ben két évet töltött Párizsban, a Carrere-cég szerződtette három szólólemezre, melyeken Liszt, Schumann, illetve Bartók müveit játssza. Ezek a korongok meghódították Nyugat-Európát, Japánt meg Amerikát, a cég ugyanis elsősorban a két utóbbi piacon érdekelt, Magyarországon azonban nincsenek forgalomban. Dráfy Kálmánnak nagyon jó a humora, szerencsés a természete. Jót mosolyog a következő kérdésemen:- Milyen állami kitüntetésed van?- Semmilyen nincs. A világért sem akarom megsérteni azokat, akik kaptak, mert mindannyian megérdemelték, de azért ennek valahol utána kell járni. És én ezt soha nem tettem. De lehet, hogy most majd megteszem. Mástól ugyanis nem várhatok semmit. Egy zenekari tagot fölterjeszthetnek a művésztársai, de ki törődik egy szólistával, amikor a Filharmónia már megszűnt. De ez engem valóban nem különösebben érdekel.-Mi érdekel?- Például a családom. Van egy nagyszerű feleségem, akivel két fiút nevelünk - ők 9 illetve 10 esztendősek -, az első házasságomból pedig van egy gyönyörű 15 éves lányom, Zsuzsa. És érdekel a .munkám”. Itthon legközelebb az Erkel Színházban lesz koncertem, Liszt Á-dúr zongoraversenyét játszom. Ezenkívül Bécsben is tanítok meg itthon is a Zeneakadémián, és négy éve tanulok karmesterkedést - ismét „fű alatt” -, de Görögországban már vezényeltem, s novemberben ismét dirigálok Szalonikiben, Brahmsot. És tavasszal elutazom egy évre Japánba.- Sok sikert és jó utat. És viszontlátásra.- Viszontlátásra. A Tompa utcában. Gervai Anikó
