Ferencváros, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1997. október / 10. szám

Ferencváros Tompa utcától a „határ a csillagos ég" Dráfy Kálmán zongoraművész- Hogy írod a neved?- Mindegy. Apám ivei úja, külföldön ipszilonnal írják. Nekem mindegy, az itt­hon fontosabb, de külföldön többször írták le.- Zavar?- Egyáltalán nem. Ha zavarna, tehet­tem volna többet a magam itthoni népsze­rűsítéséért.- A Ferencvárosban igazán népszerű vagy.- Itt születtem 1955-ben, s a szüleim most is a Tompa utcában laknak. Én húszéves koromig itt éltem, engem Klári néni (Váradi Katalin karmester édesanyja) tanított zongorázni a Mester utcában, és Vilma nénihez jártam szolfézsra. Ők ma már mind a ketten - sajnos nem élnek - le­gendák. A lényeg az, hogy zenei életem alapélményeit itt szereztem.- Hogyan kezdődött? És mikor?- Négyévesen. Apám nagyszerű hege­dűs volt, anyai nagyapám fantasztikus bő­gős, senki nem zongorázott a családban, mindenki vonós hangszeren játszott, s ná­lunk nagyon erősek a tradíciók. De nekünk otthon volt egy pianínónk, és én azon kezd­tem játszani.- Ha más hangszert választasz, ugyanilyen karriert futhattál volna be?- Biztos, hogy nem. Fontos a zenei te­hetség, de az adottságokon belül mások a „dobozok”. Nem ugyanabból kerül ki egy pianista, mint amelyikből mondjuk egy he­gedűművész.- Fantasztikusan, gyerekként kezdő­dött a karriered.- Hát igen. Amikor 14 évesen befejez­tem az általános iskolát a Mester utcában, már mögöttem volt az ezzel párhuzamosan elvégzett négy év a Bartók Béla Zenemű­vészeti Szakközépiskolában. Úgyhogy négy év előnyöm volt a többiekkel szem­ben, amikor a gimnáziummal egyidőben elkezdhettem a főiskolát. Állítólag mind­máig én vagyok az, akit legfratalabban vet­tek föl az Akadémiára. 16 éves koromtól szólistaként működhettem - persze fizetés nélkül és 18 évesen szereztem diplomát Bacher Mihály és Kadosa Pál növendéke­ként Utána pedig Moszkvába kerültem két évre.-Miért?- Hát ez kényszer is volt, de nagyon jó is. A Csajkovszkij Akadémián az a Bella Davidovics tanított, aki ma New Yorkban a vüágelsőnek számító nemzetközi zenei in­tézmény főigazgatója. Ő volt a pozitívum és az iskola fantasztikusan magas színvo­nala. A negatívum a kényszer volt: azért mentem ugyanis a Szovjetunióba, mert máshová nem mehettem. Bevonták az úüe- velemet három évre... „Államérdeket” sér­tett volna ugyanis, ha kimegyek nyugatra. De ma már örülök, hogy így történt Az a két év aspirantúrának számított, és amikor hazajöttem, 21 évesen két állást kaptam. Egyszerre lehettem a Filharmónia - immár fizetett - szólistája, és .mellékállásban” volt mestereim tanársegédje az Akadémi­án.- Egy ilyen üstökös-karrierhez ké­pest...- Tudom, mit akarsz mondani. Nem voltam sztárolva. De csak a nagyközönség számára nem, ugyanis bekerültem a zenei élet első vonalába. Egy ötös bérletben Ko­csis Zoltán, Ránki Dezső, Lantos István, Schiff András és én játszottunk, csak a vi­lágkarrieremet nem segítették. Az a három­éves útlevél-bevonás kettévágta, késleltette a fiatalkori indulásomat a nemzetközi zenei életben. Pontosabban csak nyugat felé, mert elkezdhettem a „Druzsba”-koncerte- ken játszani, Petényi Miklóssal bejártuk, végigkoncerteztük az összes szocialista or­szágot, és nem viccelek: kevés csodálato­sabb dolog történt az életemben, minthogy Leningrádban - a világhírű ottani Filhar­monikusokkal - eljátszhattam Csajkovsz­kij B-moll zongoraversenyét.-De azért...- Hát igen. Elkezdtem nyomulni - fű alatt - „csak csendben, csak halkan” nyu­gat felé. És hangversenyezhettem a Bosto­ni Filharmonikusokkal Amerikában, és az­óta játszottam minden európai városban és több helyen Ázsiában.- Itthon nem nagyon lehetett ezt tudni.- Tudniillik senki nem kérdezte, én meg nem vertem nagydobra. Dráfy Kálmánnak itthon egyetlenegy elérhető, megvásárolható lemeze van for­galomban, az sem szólólemez: Jandó Jenővel és Lantos Istvánnal együtt készítet­ték jó pár évvel ezelőtt, címe „Az ismeret­len Liszt”. Legközelebb Schubertét játszik októberben CD-re és Chopin nocturnjeit. Ez a lemez Magyarországon készül egy NAXOS nevű német cég produkciójaként, de idehaza nem lesz kapható. Külföldön egyébként jelentős lemezmúltat tudhat ma­gának a művész, 1986-87-ben két évet töl­tött Párizsban, a Carrere-cég szerződtette három szólólemezre, melyeken Liszt, Schu­mann, illetve Bartók müveit játssza. Ezek a korongok meghódították Nyugat-Európát, Japánt meg Amerikát, a cég ugyanis első­sorban a két utóbbi piacon érdekelt, Ma­gyarországon azonban nincsenek forga­lomban. Dráfy Kálmánnak nagyon jó a humora, szerencsés a természete. Jót mosolyog a következő kérdésemen:- Milyen állami kitüntetésed van?- Semmilyen nincs. A világért sem akarom megsérteni azokat, akik kaptak, mert mindannyian megérdemelték, de azért ennek valahol utána kell járni. És én ezt soha nem tettem. De lehet, hogy most majd megteszem. Mástól ugyanis nem vár­hatok semmit. Egy zenekari tagot fölter­jeszthetnek a művésztársai, de ki törődik egy szólistával, amikor a Filharmónia már megszűnt. De ez engem valóban nem külö­nösebben érdekel.-Mi érdekel?- Például a családom. Van egy nagy­szerű feleségem, akivel két fiút nevelünk - ők 9 illetve 10 esztendősek -, az első há­zasságomból pedig van egy gyönyörű 15 éves lányom, Zsuzsa. És érdekel a .mun­kám”. Itthon legközelebb az Erkel Szín­házban lesz koncertem, Liszt Á-dúr zongo­raversenyét játszom. Ezenkívül Bécsben is tanítok meg itthon is a Zeneakadémián, és négy éve tanulok karmesterkedést - ismét „fű alatt” -, de Görögországban már vezé­nyeltem, s novemberben ismét dirigálok Szalonikiben, Brahmsot. És tavasszal el­utazom egy évre Japánba.- Sok sikert és jó utat. És viszontlátás­ra.- Viszontlátásra. A Tompa utcában. Gervai Anikó

Next

/
Oldalképek
Tartalom