Ferencváros, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1997. szeptember / 9. szám

Ferencváros 3 kezdve semmi köze már a Bt.-nek a pi­achoz.) Idén áprilisban már olyan - a rész­letes rendezési terv módosítását igény­lő - kérvény érkezik az önkormányzat­hoz, amely már 1070 egységnyi eláru­sító hely, 250 csarnokon belüli elárusí­tó hely, orvosi rendelő, 600 nm alapte­rületű irodaház, uszoda, teniszpálya, minigolfpálya stb., létesítésére vonat­kozik. Sajnos ezt a gyönyörű elképzelést tartalmazó kérvényt az Építésügyi Cso­port formailag és tartalmilag is kifogá­solta. Erre levélben hívták fel a Guba­csi Bt. figyelmét. Akkor előálltak egy újabb kérelemmel, de az sem állta ki a próbát. Közben a képviselő-testület elé is eljut a téma, lévén hogy a részletes ren­dezési terv módosítását feszegeti. S a testület elutasítja az előterjesztésben szereplő bővítés tervét. És Bársonyi egyre dühödtebb lesz, nyilatkozik és nyilatkozik. Állítja, hogy 500 ezer forint kenőpénzt adott át a főépítésznek, két társa jelenlétében, és viharos lendülettel kardoskodik amellett, hogy ő háromezer embernek nyújtott volna munkalehetőséget és kü­lönben is elesik 2,7 milliárd forint bankhiteltől. El tudom képzelni a főépítész arcát, amikor elolvas egy ilyen nyilatkozatot. Ami pedig a munkahelyeket és a bankhitelt illeti, tiszta szerencse, hogy idáig nem jutott a dolog. S hogy mikor jött volna el az a pil­lanat, amikor az önkormányzat önmaga vagy cége igazolására kéri fel a kér­vényt benyújtót? Mielőtt az engedélyt kiadták volna - amint azt az illetékesek kérdésemre elmondták. * Mit akart ez a Bársonyi? Szerintem a lehető leggyorsabban meg akarta kapni az építési engedélyt, melynek birtokában kérhette volna a nagyösszegű bankhitelt, amelyből sze­rintem kifizették volna a Landhof tarto­zást azzal a feltétellel, ha újra szerződik velük a piac üzemeltetéséről. De ez csak feltételezés. És bár jócskán megdolgoztatta az önkormányzat munkatársait, a hivatal továbbra sem szándékozik a személyi igazolvány vagy a cégkivonat bekéré­sével kezdeni egy-egy ügyfél által tett javaslat áttekintését. Mérész Katalin Közlekedjünk biztonságosan Budapest több kerületéhez hasonlóan immár három éve a Ferencvárosban is mű­ködik Közlekedésbiztonsági Társaság. Létezett korábban is, majd rövid szünet után 1994-ben éledt újjá a fővárosi KBT kerületi szervezeteként. Nevükhöz fűző­dik az áprilisi Orczy-kerti gyermek - kerék páros verseny megrendezése, részt vesznek a József Attila-lakótelepi nyúldombi rendezvényeken és jelen vannak kreszoktatással a kerületi polgárvédelmi megmozdulásokon is. Rácz Juliannát - aki hivatása szerint a ke­rületi rendőrkapi­tányság közlekedési főelőadója, „szabad­idejében” pedig a Ferencváros Kerületi Közlekedésbiztonsá­gi Társaság titkára - a társaság tevékeny­ségéről kérdeztem.- Elsődleges fel­adatunk - a kerület közlekedéssel kap­csolatos gondjainak orvoslásán túl - a gyermekek biztonságos, helyes közle­kedésre nevelése, oktatása. Megalaku­lásunk óta rendszeresen tartunk közle­kedésbiztonsági tanórákat a kerület óvodáiban, iskoláiban, alkalmanként pedig játékps vetélkedőket és versenye­ket szervezünk. Ezekre azért is nagy szükség van, mert azt tapasztaltuk, hogy az 1-2. osztályosok nagy része a legalapvetőbb közlekedési tudnivalók­ban is tájékozatlan, olyannyira, hogy sok gyereknek még a jobb keze „meg­találása” is gondot okoz. Rendezvényeiken évről évre többen vesznek részt, idén már kilencven ke­rékpáros nebuló vetélkedett az Orczy- kertben, és a győztesek a fővárosi ver­senyen is szép helyezéseket értek el. A kezdeti nehézségek után mára szép számmal akadnak a kerületi cégek, nagyvállalatok között támogatóik is.- Nekik külön meg kell köszönnünk, hogy az Orczy-kerti verseny megrende­zését szóróanyagokkal támogatták és köszönjük a Rendőr Szakközépiskola vezetőinek is, hogy a hallgatók részvéte­lével biztosították a gyakorlati feladatok végrehajtását. Szponzoraink támogatá­sával, valamint a kerületi önkormányzat pályázatain elnyert pénzek segítségével rendezhetjük meg a versenyeket, tűzhe­tünk ki díjakat a helyezetteknek is.- Sok olvasónk panaszkodik arról, hogy a Mester utcai zebránál túl rövid ideig tart a gyalogosok zöld jelzése. Az ilyen problémák is a közlekedésbizton­sági társaságra tartoznak?- Én is nap mint nap tapasztalom a gyors lámpaváltást, de ennek megvál­toztatásáról a Társaság - önálló hatás­körben - nem intézkedhet. Ha ezt a polgárok a rendőrkapitányságon beje­lentik, akkor továbbítjuk az arra hiva­tott szervek felé, akik felülvizsgálják a kérést. Viszont a gyermekbalesetek megelőzése érdekében intézkedés tör­tént a kerületi balesetveszélyes cso­mópontoknál valamint iskolák előtti fekvőrendőrök és korlátok elhelyezé­sére. Korábban sok aktív kerületi lakos segített bennünket - a KBT tagja vagy pártoló tagjaként - kresztáborok, verse­nyek szervezésével. Most is várunk mindenkit, akár magán-, akár jogi sze­mélyeket, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy bekapcsolódjanak a munkánkba. Ezúton szeretném felhívni a kerületi családok figyelmét következő szeptem­beri rendezvényünkre is: az Országos Balesetmegelőzési Bizottság rendezé­sében családi közlekedésbiztonsági ve­télkedőt szervezünk, amelyre szeretet­tel várjuk a kerületi lakosságot. A rendezvényről bővebb informá­ció Rácz Juliannától kérhető a 215- 1560/128-as melléken. RÉZ A fiatalok hamarabb átjutnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom