Ferencváros, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1997. május / 5. szám
12 Ferencváros Pályázatok nyomában A műteremben: Xantus Géza Amikor az állami mecenatúra megkezdte kivonulását a kulturális élet támogatásából, a Ferencváros az elsők között döntött: pályázatai kínálataival támogatni fogja a kerület művészeit is. Márciusban elindított sorozatunkat Xantus Géza grafikusművész bemutatásával folytatjuk.- Ma már szinte minden alkotóművésznek kell legyen valami „rendes”, polgári foglalkozása, ha meg akar élni. Xantus Gézának is van valami hivatala, ahova naponta be kell járnia?- Én csak grafikai munkáimból élek. Tagja vagyok a Kisgrafikai Baráti Társaságnak, ahova műgyűjtők is tartoznak. Ez a társaság meglehetősen széles kört lefed, nemcsak az országon belül, hanem külföldön is. Európai országokban, a Távol-Keleten, Ausztráliában, az Egyesült Államokban szintén működnek grafikai társaságok, kapcsolatuk egymással nagyon eleven, értesítik egymást rendezvényeikről, kiállításaikról. Én kisgrafikával foglalkozom, és mivelhogy a kisgrafika kicsi, részt tudok venni nemzetközi tárlatokon, a postaköltség nem emészt fel óriási összegeket. Ha az ember bekerül ebbe a körbe, rengeteg külföldi kiállításra hívják. A válogatás rendkívül szigorú. A svájci nagykövetség által a jugoszláviai háború utáni megbékélés jegyében szervezett és az egész világot bejárt tárlatra vagy kétezerötszáz művészből választottak ki kétszázat, és én is köztük voltam.- Sokat keß ehhez, hogy úgy mondjam, nyüzsögni?- Itt nincs mit nyüzsögni, mert például Hong Kongban el sem tudják olvasni a nevedet. Itt nincs olyan, ismer-e téged valaki, vagy nem. Látja a munkáidat a katalógusban, látja a grafikáidat és kiválaszt. De nem panaszkodhatom a hazai megrendelésekre sem. Hozzám közel áll a vallási tárgyú művészet, így az egyháztól is kapok megrendeléseket- Most éppen min dolgozol?- Kaptam egy nagyobb megrendelést a Magyar Püspökkari Konferencia kápolnájában hat ablaküveget kellett kitölte- nem figurális kompozícióval. Ez elkészült, és most a kápolnának egy keresztút- sorozatot készítek.- Mostanában több művész ismerősöm is említi, hogy egyházi megrendelései vannak. Ez a reneszánszát éli?- Az egyházak mindig is a művészetek felé fordultak. Sőt volt olyan időszak, amikor teljes egészében az egyház volt a művészetek mecénása, mivel a liturgiájához hozzátartozik a díszítés, a templomok és terek dekorációja. Éppen emiatt vállalja a művészetek támogatását és nemcsak a képzőművészetét- Egy-két évtizeddel ezelőtt a művészek rendszeresen találkoztak egymással, legalábbis elevenen működtek baráti körök Mostanában mintha visszavonultak volna emberek vakuniféle belső emigrációba. Vagy alkotó magányba?- Valóban, én is érzékelek valamiféle visszavonulást, befeléfordulást Évtizedekkel ezelőtt a kelet-európai zártság, elszigeteltség kihozta az emberekből az egymás felé fordulást, a közeledést a figyelmet a másik iránt Most ez a társadalmi helyzet megváltozott, és ugyebár nyugatról nem csak jó dolgok jönnek. Teret hódít az elidegenedés, felgyorsult a világ, többet kell dolgozni, a követelmények nagyobbak, kevesebb időnk jut a másik emberre... meglehet, az is igaz lehet hogy csak önmagunktól és befelé akarunk érvényesülni. Ennek ellenére a képzőművész szakmában továbbra is működnek a művésztelepek, én magam nemrég kettőben is jártam, voltam például Keresztény Művészek Szövetségének hollandiai művésztelepén. Ezek egy-két hetes rendezvények, találkoznak az emberek egymással, talán akkor egy picit jól érzik magukat, aztán mindenki hazasiet és egy évig nincsen semmi. Csak a munka. De a baráti szálak egy-egy kiállításon összefutnak, megnézzük egymás munkáit-És a közönség? Mintha már csak egymásnak írnának verset a költők, a szakmának festenének a festők, rajzolnának a grafikusok.. Van egyáltalán közönsége, befogadója a művészeteknek?- Én azt hiszem, hogy van. Nem úgy, mint mondjuk annak idején a reneszánszban, amikor a képzőművészet kielégítette a kor igényeit Manapság talán azért kisebb a közönség, mert megjelent a film, a tévé, a video, és a képi látványt nem kizárólagosan a képzőművészeti alkotás hordozza. Vannak kiállítási emlékeim, amikor öt-tíz ember jött el a megnyitóra, de nemrégiben a Hadtörténeti Múzeumban rendezett tárlatnyitómon százan is voltak... vagy előtte a Gellért Szálló Tea Szalonja tele volt emberekkel. És nemcsak művészekkel.- Terveid a jövőre?- Május Belgiumba, augusztusra Olaszországba, októberre Londonba szól egy meghívásom. S hívtak Esztergomba, ennek időpontját még nem tudom, mert rengeteg a munkám. H.Á.
