Ferencváros, 1996 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1996. október / 10. szám
Ferencváros Egy balkéz - a Fradiért Gyarmati Dezsőt ötvennégy éve ismerem. Ha a pólós idők duplán számítanak, az már száznyolc. Nem csekélység. Életem nagy sportsikere, hogy olyan csapattal nyertem bajnokságot, ahol Gyarmati csak tartalék volt. Ez sem tegnap történt persze, hanem 1943-ban, az Árpád gimnázium pólósaival. Mi akkor érettségiztünk, ő fiatalabb volt pár évvel, hát hol bekerült, hol nem. Azóta persze nyert három olimpiát a vízben, egyet a kispadon. Ez nekem még hátra van, szóval jó lesz, ha igyekszem. Viszont nemrégiben megírtuk a könyvét. Ő mondta, én írtam, úgy, mintha ő írta volna. Csak természetes, hogy minden idők legnagyobb irodalmi alkotása kerekedett belőle. De legyünk szerények, mondjuk, hogy a könyv olyan, amilyen. Viszont - bármilyen zavaros is ez a szókép - vörös fonálként húzódik át rajta a zöld-fehér színek mélységes szere- tete. Akármi legyek, ha mindez nem derül ki a következő idézetekből. *** ...derűsebb napok virradtak rám és a négyesztendős ítéletidőért négyéves nyárral kárpótolt a sors. Amelyet adott esetben úgy is nevezhetnék, hogy: Fradi. Négy év alatt három bajnokságot nyertünk együtt ezzel az acélos, körmönfont, tehetséges és aranyos kalózbandával. Mondanám a nevüket is, ha lenne márványtáblám, tán még abba is belevésném. Ott volt Ambrus, Rázga, Wolff Karcsi, Laukó, Vörös Sanyi, a még igencsak tejfeles szájú Szívós Pisü, Gerber Gyula, Kiss Egon, Bolváry Ton- csi, Felkay Róka... és még valaki... most hirtelen nem jut eszembe... Megvan! Valami Kárpáti György nevű alak... sőt, ha jól emlékszem doktor Káipáti György - máig sem fér a fejembe, ezt a doktort hogyan csinálta. Persze - és ezt életemben most mondom először is, meg utoljára is - hálás vagyok a kis gonosznak. Hiszen a Gyurika ötlete volt, hogy a Fradiba menjek, ő állt ki értem elsőnek, s mint a csapat abszolút sztárja, azt is hajlandó volt elviselni, hogy még egy „dudás” kerüljön mellé a csárdába. Na persze, Gyurikának nemcsak az a méretes szíve működött ebben az esetben. Működött a srófos agya is. Kiszámította, hogy az én rutinom, az én mániákus akarásom lehet tán a mérleg nyelve, amely a Fradi javára billentheti az addig kétesélyes meccseket. Bejött. A bravúros Ambrussal, az ördöngős Gyurikával, a zseniális Bolváry- val, a radarkezű Felkay val és persze az abszolút okos és dörzsölt Kiss Egonnal rendre megbolondí- tottuk az ellenfeleket. Egy szép nyári estén aztán, a Margitsziget fényes csillagai alatt pedig belőttem az Évtized Gólját. Nem kell megijedni. Nem vesztettem el hűvös önmérsékletemet, nem csaptam át Gyurika-szerű önimádatba - ezt az eposzi jelzőt a Képes Sport adományozta egy meglehetősen érdekes alakításomnak. A riporter a következőket írta a lap hasábjain: *** „3-3-nál szerelnek a Dózsa-védők és egyszerre feldübörög a víz. Öt újpesti játékos rohamoz egyszerre. Frontális támadás, a dózsások a bajnokság során először adják fel halogató taktikájukat. Gólszag, az érzékenyebb Fradi-szurko- lók eltakarják a szemüket. Kusztos két méteren belülre kerül a nagy rohanásban, FTC-szabaddobás. Vörös Gyarmatihoz játszik. A Nap Játékosa kissé jobbra áll. Vagy négy méterrel a saját kapuja előtt. Tartja a labdát. Vár valamire.” „Most már a zöld-fehér csatárok fordulnak és vágtatnak ellenkező irányban, az újpesti kapu felé, Kiss Egon háromméteres előnnyel. Lukász, a lilák kapusa jól látja a helyzetet, kijön a kapuból, Kiss felé tart, hogy majd elkaparintsa belőle a hosszú átadást. Gyarmati felnéz, mély lélegzetet vesz és megcélozza az üres kaput. Huszonöt métertől! A labda száll, száll, másodpercekig tart a röpte, aztán úgy esik a fehér négyszögbe, mint egy lelőtt madár.” „Pillanatnyi dermedt csend, azután szinte felrobban a lelátó. Gyarmati az ég felé dobja két karját, aztán száguld, hogy megölelje a másik hatot. Fantasztikus teljesítmény és nyomában egy me- lankólikus gondolat. Miért, hogy manapság csak az idősebb évjárat harcosai tudnak ilyen gólokat lőni - és ilyen góloknak így örülni?” Aztán, néhány évre rá - már a Fradi kis- padján... A döntő meccset természetesen az OSC-vel játszottuk. Döntetlenszagú ügy volt, az OSC mostanáig remek formában pólózott. Tele volt a szigeti lelátó. Gyurikával óriási propagandát csaptunk, közhírré tettük, hogy minden ffa- distának ott a helye. Fergeteges, kábító mérkőzés alakult ki, pokoljárás és mennybemenetel a kispadon. Két góllal győztünk. És az utolsó sípszó után hatezer ember kezdte skandálni üvöltve, hogy: „Dezső bácsi jónapot, bajnok lett a csapatod!” Nagy pillanata volt az életemnek. Ma is végigfut a hideg a hátamon, valahányszor eszembe jut. *** Nosztalgia? Lehetséges. De - forró aktualitással. Ugyanis az új bajnokságra remek gárda verődött össze a zöld-fehér pólószászlók alatt. És ott van - szakosztályi vezető szerepkörében - ismét, újra, teljes szívvel, Fradi-szívvel Gyarmati Dezső is. Elképzelhető, hogy tavasztájt, a rájátszás végén megint felhangzik a régi nóta: „Beszéli az egész város - bajnok lett a...” Peterdi Pál Abszolút küzdőszellem
