Ferencváros, 1996 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1996. november / 11. szám
20 Ferencváros Új lap a standokon Nagykörút Október 19. óta új lapot kínálnak az újságárusok. A címe: Nagykörút. (így, rö- • vid u-val; de erről később.) Az egyelőre minden páratlan héten megjelenő „sivatagi kalauzt” bízvást fogadhatja érdeklődéssel a ferencvárosi polgár, hiszen a Nagykörút egyik jellegzetes szakasza a Ferenc körút, a Ferencváros „főutcája”, így van ez már elég régóta, mint ezt a lap 12. oldalán közzétett 1875. szeptember 10-i keltezésű dokumentum is bizonyítja. „A Fővárosi Közmunkák Tanácsának állásfoglalása az épülő Nagykörút egyes szakaszainak elnevezésé tárgyában” a többi között így fogalmaz: „... értesítjük a t. fővárosi közönséget, hogy a körút egyes részeit a legczélszerűbben az általa áthasított város részek után véljük elnevezhetni. Volna e szerint Lipót, Teréz, József és Ferencz körút”. Mint tudjuk, napjainkban a hajdani Lipót körút első királyunk nevét viseli, a Ferencz körút azonban mindössze egy „z” betűvel rövidült. Az új lap ötlete a főszerkesztőtől, Mészáros Sándortól származik, aki így beszél:- Egy kocsma falán pillantottam meg az „ős” Nagykörút címlapját. Felkeltette érdeklődésemet, s elkezdtem nyomozni. Megtudtam, hogy az újság 1936-ban jelent meg, mindössze egyetlen kiadásban. A kiadó-főszerkesztő nem volt más, mint a kitűnő és népszerű író, Rejtő Jenő, aki azonban belebukott az ígéretes vállalkozásba, s csupán az 1. évfolyam 1. számát tudta megjelentetni. A lapból - tudomásom szerint - egyetlen példány lelhető fel a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Újságíró barátaimmal, akikkel ismertettem „felfedezésemet”, először arra gondoltunk, hogy meg kellene jelentetni ennek az értékes sajtótörténeti emléknek a reprintjét; ám szó szót, ötlet ötletet követett, s elhatároztuk, hogy e nehéz időkben megpróbáljuk „feltámasztani a fájdalmas koraiság- gal elhunytat”. Alapító főszerkesztőként vállaljuk Rejtő Jenőt, s hagyománytiszteletből - legalábbis egyelőre - a cím helyesírási hibáját is; és tartalmas, de - körútiak lévén - bulváros hangnemű újságot kínálunk az olvasóknak. Egyelőre kéthetenként tudunk megjelenni, húszezer példányban, de ha az olvasók és a hirdetők mellénk állnak - reményeink szerint - márciustól áttérhetünk a heti megjelenésre. Aki elolvasta a bemutatkozó számot, szoríthat annak, hogy így legyen. A Nagykörút ugyanis változatos és érdekes tartalommal jelentkezett jónevű újságírók megfogalmazásában, szemnek is kellemes külsővel. A lap - természetesen - közölni kezdi „A Nagykörút regényes históriáját”, s ugyancsak a múltból bemutatja Kossuth Lajosnak Budapest Főváros Tanácsához írott, 1883. április 28-i keltezésű levelét. Ám a hangsúly a Körút és „vidéke” jelenén van. Az újságnak kétszeresen is kapóra jött az átépített Corvin mozi megnyitása, hiszen a megszépült palota a Körútra néz, s ráadásul egy Rejtő-filmmel indított. Ebből az alkalomból „cson- kítatlan formában” olvashatjuk az írórendező-producer Bujtor István öninterjúját, s egy beszélgetést Veressné dr. Kozma Ilonával, a Corvin igazgatójával. Szó esik továbbá - közvélemény-kutatás formájában - a körúti koldusokról, a 4-esen és 6-oson „dolgozó” zsebesek- ről, a hajdani turfkávéházakról és még sok minden másról. Plakátmese című hangulatos írásának közreadásával megemlékezik a lap egy jeles pályatársról, a nyolc éve eltávozott Szemes Piroskáról, akinek a nevét viseli a lapot megjelentető Piroska Press. A „szomszédvár-kerület”, az ugyancsak „körút tulajdonos” Józsefváros képviselője, Kerekes Pál Bulvárszövetség - Összefogni a Nagykörútért címmel osztja meg az olvasóval figyelemre méltó elképzeléseit. A Pitbull-keringő pedig nem más, mint egy érdekfeszítően induló folytatásos regény... Nem sorolom tovább. Azt tanácsolom jó szívvel minden körúti és nem körúti, ferencvárosi és nem ferencvárosi, budapesti és nem budapesti polgárnak: vegye kézbe a Nagykörutat. Meg fogja kedvelni. Csínytevés Ú gy 13 lehettem, amikor először meglátogatott. Nálam töltött egy órácskát, szememre fátylat vont, agyamra sötétséget bocsátott, lelkemet vaspáncéllal vonta körül. Majd egyre gyakrabban jött el. Először a tv képernyőjére tapadt, majd belefolyt a könyveimbe, nyomtatott betűk hosszú sorává változtatva az eleven képeket, kizabálta az ételekből a fűszereket, belebújt az ágyamba, megfojtotta az álmaimat, kinyírta privát kísérleteimet, rácsusszant a csillagokra, lehányta a színeket, végül fejberúgta az istent, és a helyére ült. Úgy hívták, hogy unalom. Most úgy hívják, depresszió. Akkor még csak ásí- tozott, később rászokott a cigire, eljárt az éjszakába, és másnap fásult arccal meredt a semmibe. Leginkább a vasárnapokat kedvelte. Ebéd után végignyúlt a szőnyegen és vakargatta a tökét (fülét, fenekét, fejebúbját stb.). Könyörögtem neki, hogy legalább öltözzön fel, mosson fogat, menjen moziba, dögöljön meg. A képembe röhögött és azt mondta, hogy nem érdeklik a mesék és a filmek sem, hogy utálja a pozitív hősöket és megveti a gonoszokat. Egyedül a színházat kedvelte, de oda nem vittem el, mert a bábjáték már nem, Shakespeare még nem érdekelte. És különben sem olvasott programműsorokat. Mostanában viszont már nemcsak a Pesti Estet böngészi, hanem a plakátokat is figyeli. Ott szúrta ki a Stúdió„K” október 27-i (vasárnapi) bemutatóját, a Flandriái csínytevéseket (kaland-színház tizenéveseknek). Mondtam is neki, ha fogat mos, elviszem rá. Beleegyezett. A történet alapja Charles de Coster regénye, a figurák pedig Brueghel: Gyermekjátékok c. képének „alakjaiból, öltözeteiből, mozdulataiból” elevenedtek meg. A darab főhőse Thyl Ulenspiegel, aki kb. 400 éve, Flandriában született, annak idején, amikor Németalföld kivívta a függetlenségét a spanyol hódító Fülöp királlyal szemben. Ulenspiegel már 15 éves korára messzeföldön híres csínytevéseiről. Morvay István Német és francia nyelvből általános iskolások korrepetálását vállalom a Ráday utcában. Tel.: 217-7001 (este)
