Ferencváros, 1996 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1996. február / 2. szám
Vaskapu utcai babaház A környék kicsit zord, ez persze nem tűnik fel a kerület lakosainak, hiszen az itt eltöltött hosszú évek alatt megszokhatták már. Szürke házak, koszos aszfalt, és a helyzetet még súlyosbítja a zord időjárás: köd, kopasz fák, benzingőz és mínusz 10 fok. A játszótérnél kászálódok ki az autóból. Tél van, nincs ott senki. A gyerekek inkább otthon, vagy az óvodában játszanak, az „idősebb” kölkök az utcán csavarognak, melegítőben, vékony kabátkában, sapka nélkül. Egy 10 év körüli kislány megkérdezi tőlem, mennyi az idő. Lehet vagy negyven kiló ruhástól, a bőre pergamenvékony, szeme karikás, átfúj rajta a szél. Legszívesebben ráadnám a kabátom, vagy meghívnám egy szendvicsre, de hát én is fázom, meg különben sincs sok időm. Ilyen az, amikor a jószándék csak az ostoba szánakozás szintjén ragad. Nézzük meg, hogyan segít a Happy Club? A Happy Club egy pici bolt a Vaskapu utca 1-ben, a játszótérrel szemben. Rózsaszín ajtó, vidám matricák az ablaküvegen, már kívülről nézve is üdítően hat a sok szürke ház között. Neve kicsit megtévesztő, mert nem klubhelyiségről, hanem egy pici, félpince üzletről van itt szó. Gyerekruhákat lehet vásárolni (0-15 éves korig), topogókat és kabátkákat mindenféle anyagból, játékokat és babakocsikat, álomszép bölcsőt, és jópofa gyerekcipőket. Ebben persze nincs semmi pláne, hiszen vagy egy csomó gyermekruházati bolt szerte a városban. Hogy mégis mi teszi a Happy Clubot az „üzleten” kívül humán vállalkozássá? Erről kérdeztem a tulajdonosnőt, aki három gyermek anyukája, rengeteget dolgozik, de mindez nem hagyott nyomot kedves fiatal arcán. Úgy érzem, hogy tökéletesen hozzátartozik a csipkés, fodros, mintás és nem mintás babaruhák különös, gyermekkort varázsló hangulatához!- A Happy Club - kezdi - a második olyan bolt, ami használt gyerekruhák vételével és eladásával foglalkozik. Hogy ez miért jó? Hát képzeld el - mondja, s látszik rajta, szeret erről beszélni. - A baba hét- ről-hétre nő. Veszel neki egy topogót és már egy hónap múlva dobhatod ki. Vagy egy kiscipőt, ami az áruházban már 2-3 ezer forintba kerül, aztán pár hét és legfeljebb hamutálnak ha használni tudod. Na most én megveszem ezeket a babaruhákat és a rendes bolti árnak kevesebb mint harmadáért adom tovább. Topogók már száz forinttól, pulóverek már 200-tól kaphatók. Ezeken a ruhákon egyáltalán nem látszik, hogy használtak, hiszen a kis tulajdonosok alig 1-2 hónapig tudták viselni őket. Ha itt veszel cipőt és a baba kinövi, később akár vissza is hozhatod, s ha innen nézzük, egy-két százasért már cipője volt a gyereknek. No persze csak olyan cuccot veszek, ami makulátlanul tiszta, hibátlan. Mutat nekem gyönyörű, bársonyból készült rózsaszín tipegőket is.- Ezek az elegánsabb darabok - mondja, kb. 800 Ft-ért adom őket.- Te határozod meg az árakat?- Az eladási árat igen. Egyrészt a minőséghez, másrészt ahhoz viszonyítom, hogy a vevő mennyiért adja el nekem őket.- Nem hiszem, hogy meg lehet gazdagodni egy ilyen vállalkozásból - vetem közbe. - Mégis, miért ezt és miért pont itt ezen a környéken- kérdezem.- Ez adódott - vallja be. - Itt még kifizethető az üzlet bérleti díja, meg hát ezer éve élek a Ferencvárosban. Hogy miért pont babaruhák? Hát - mondja, és kicsit elmosolyodik. - Ezt szeretem. Előtte fodrász voltam, de valahogy ez közelebb áll a szívemhez. Kislánykoromban is sokat babáztam, és az élő kicsiket is nagyon szeretem. Egy negyedik gyereket is vállalnék, ha elég időm lenne rl- Egyébként van itt egy-két olyan tárgy, amitől legszívesebben sosem válnék meg - mondja kislányos izgalommal, és megmutat nekem egy bölcsőt, ami olyan, mintha egy mesekönyvből rántotta volna elő. Az üzletben még játszóház is van, benne autók, babák, zenélő izék, sípoló micsodák vad összevisszaságban.- Alig lehet innen kirángatni a kölkö- ket - mondja Baki Ilona. - De nem csoda, hiszen a gyerekek nagyon szeretnek elbújni. Kislánykoromban én is a zongora alatt játszottam - emlékszik vissza -, és mosolyog. (Ezzel biztos nincs egyedül.) Közben vevők jönnek, mennek én meg a szőrállatok között kutatgatok. Legszívesebben vennék egy csomó kutyust, orrszarvút, meg kiselefántos sapkát is, de egyelőre még nincs is kinek. Érdekes, hogy ez a bababolt a rózsaszín falakkal, a falról lógó műanyag pillangókkal és a sok élettelen játékkal valahogy mégis a gyermeket mozgatja meg bennem. Sejtem, hogy gyermeket szülni komolyabb dolog, mint babázni, de ahogy Ilit elnézem, ő inkább a kislány rajongásával fordul az egész hajcihő felé. És ez biztos jó. Valahogy könnyebb az élet, ha a felnőtt szívében megmarad a gyerek. No nem az, amelyik naponta belülről gyötör, hanem az a másik, aki a mesék hőseinek látja magát, s így egyszemélyiben tündér is, meg boszorkány is lehet büntetlenül. Közben tudja, mindig a jó győz. (Legfeljebb ez nem mindig sikerül.) Kolin Dóra 19
