Ferencváros, 1996 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1996. június / 6. szám
És nem meg a világ Mielőtt ezt az írást olvasni kezdi, kérem hunyja be a szemét és számoljon ötvenig. Legalább ötven- ig, ahhoz, hogy megérezze a sötétség erejét. Tizenkét évvel ezelőtt vakultam meg. - meséli dr. Kádár Adrienn. - Gyermekorvosként dolgoztam, amikor egy agyvérzés után teljesen elveszítettem a látásomat, azzal együtt a munkámat, az anyagi és egzisztenciális biztonságomat is. Óriási zuhanás volt. Hosszú időre különös börtönbe kerültem, úgy éreztem minden megbénult körülöttem, nem is csináltam jóformán mást, minthogy naphosszat a rádió mellett gubbasztottam. Megállt a világ. Majd 1989-ben beiratkoztam a Vakok és Gyengénlátók Intézetének rehabilitációs csoportjába, ahol a felnőttkorban megvakult embereket tanították meg újra élni: enni, inni, mozogni, írni. Sok vak emberrel ismerkedtem meg, olyanokkal is, akik bent laktak, és beszélgetések során kiderült, hogy a vakok szövetsége valahogy elidegenedetté vált, nem törődnek igazán az érdekképviselettel. Úgy éreztük, hogy ha segíteni akarunk magunkon, nekünk kell tennünk valamit. Akkor alakítottuk meg a klubunkat, mely egy öntevékeny kis csoport volt. Először a kultúrára, a sportra koncentráltunk, majd nyelvtanfolyamokat, istentiszteleteket, bibliaórákat, lelkigyakorlatokat szerveztünk, önismereti klubot alakítottunk ki, az életünket megkönnyítő segédeszközöket és számítógépeket szereztünk be, és ismertettük a tagokkal. Ebből a csodálatos kezdeményezésből alakult aztán a LÁTÁSSÉRÜLT CSEPPKŐ ORSZÁGOS EGYESÜLET, és a fővárosban már 170 tagot számlálunk. Szívesen vesszük bárki jelentkezését, de tudni kell, hogy kevéske pénzünkből arra nem futja, hogy valakit csak segítsünk. Az egyesülettől csak úgy várhat segítséget valaki, ha maga is nyújt. Ma már házi gondozó szolgálatunk is van és sokan azt gondolják, hogy ha belépnek hozzánk, erre automatikusan igényt tarthatnak. Sajnos nem így van. Csak közös erővel tudunk egymáson segíteni: aki ismeri a Brei írást, az a levelezésben segít, akinek van telefonja, az ügyeletet vállal, aki bánni tud a számítógéppel, az oktatja a többieket stb. Mindenki sorsára külön odafigyelünk, ha kell ennivalót, ha kell lakást szerzünk neki.- Mi a legnehezebb egy vak ember számára?- A szégyen. Mert Magyarországon szégyen a vakság. Emlékszem jól, mennyire rettegtem attól, hogy engem fehér bottal látnak majd a volt betegeim. Aztán amikor egy volt páciensem boldogan rám köszönt, és örült, hogy újra találkozhattunk, akkor megtört ajég.- Az egészségesek hogyan viszonyulnak az utcán, vagy a közértben egy vak emberhez?- Érzem a félreszorítást és a lenézést. Amikor a boltban rám kiált az eladó, hogy fel ne borítsam a pultot, vagy amikor koldusnak néznek és pénzt akarnak a kezembe nyomni.- Mi az amire az egyesületnek a legégetőbb szüksége lenne?- Egy állandó helyiségre, ahol a hét minden napján összejöhetnénk, mert most minden innen, az én lakisomról indul, itt zajlik (Tompa utca 10. Dr. Kádár Adrienn, tel.: 215-8710.) És volna még egy nagyon fontos dolog. Az, hogy ne csak azok a látlssé- rültek részesüljenek ingyenes uta- zlsi kedvezményben, akik a vakok szövetségébe lépnek be, hanem fogadják el a mi egyesületünket is. DRM GÖRÖGORSZÁG! 10 nap az Olympos lábánál, Platamonban, a kedélyes halászfaluban: aug. 1-10. és aug. 8-17 között 18 200-22 000 Ft szept. 5-14. és szept. 12-19 között 15 900-18 600 Ft. Utazás: luxusautóbusszal Szállás: tengerparttól 150 m-re lévő apartmanokban Gyerekeknek 50% kedvezmény! ANETT TOURS Bp., Ferenc krt. 5. Tel./fax: 216-1293 • \ AKCIÓ CURVER MÁRKÁJÚ MŰANYAG SZERSZÁMLÁDÁK, REKESZES DOBOZOK 20%-OS ENGEDMÉNNYEL 1996. MÁJUS 15. ÉS JÚNIUS 15. KÖZÖTT AMÍG A KÉSZLET TART POLCTÁR KÉR KFT. BP. XIX., KISPEST ÜLLŐI ÚT 243. T/F.: 280-7231 \ _________________________/ S omfa Vendéglő a négy évszakban A Budapest X., Somfa köz 17. Asztalfoglalás: 261-0762 Esküvői vacsorák Fogadások Rendezvények Társasági összejövetelek részére egyedi menüösszeállítás. Grill ételek széles választékban asztaloknál is. Kerthelyiség fedett teraszokkal, jó idő esetén 200 fő befogadóképesség. Péntek-szombat élő zene. Nyitva tartás: H-V.: 10-22 óráig 16