Ferencváros, 1995 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1995. január / 1. szám

Örömmel értesültünk arról, hogy új laptársunk, a kilenc nevű IX. ke­rületi humanista szomszédsági lap szerkesztősége megkezdte működé­sét. Munkájukhoz sok sikert kívá­nunk. Jó napot, Szomszéd! Tudja, én örülök, hogy látom, mert megnyug­vással tölt el, ha egy igazi humanis­tával találkozhatok. Maga kedves és jól nevelt, megáll egy percre a legna­gyobb sietségben is, hogy elbeszél­gethessen velem kicsit. Végighall­gat, kíváncsi a véleményemre, a va­cak kis életemre, gondjaimra, zsör­tölődéseimre. Ilyen a humanista, tu­dom, ez a dolga, ezért él. Megértőn tekint rám, megveregeti a vállamat, barátjául fogad. Azt mondja, hogy csak magára számíthatok, mert a po­litikusokra és a gazdaság irányítóira, netalán a média képviselőire semmi­képp. Hát, mit mondjak... Ha való­ban így áll a dolog, akkor tényleg kénytelen leszek megelégedni magá­val, maga angyal. Figyelem én ezt a humanizmust, és örülök neki. Úgy látom, hogy ez valami nemzetközi, egy áramlat, amely végre hozzánk is elérkezett, „begyűrűzött”, a szabad gondolatok sodrának lágy hullámain. Épp ideje volt. Legalább megláthatják a hata­lom kicsinyes képviselői, hogy itt va­lakik - természetesen a humanisták - hallatják szavukat az emberiségért. Csak egyet kérek. Ne tagadják meg a történelem, a gazdaság, a hit, és a legnagyobb emberi csoda: a szeretet világunkat formáló, létezésünkhöz nélkülözhetetlen megnyilvánulásait. Ne tagadják meg a méltóságot. Ne tagadják meg önmagukat, mert ezál­tal megtagadnak engem is. És akkor egyetlen szavuk sem fog érdekelni, ugyanis szerintem a humanizmus a tagadásnál és elutasításnál, a dema­gógiánál és az emberiség értékeinek diszkriminációjánál - hogy úgy mondjam - jóval emberibb. Üdvözöljük egymást ezentúl is örömmel, Kedves Szomszéd. Kíván­csiam várom további jelentkezéseit. Figyelemmel kísérem a főváros ke­rületeiben megjelenő újságjait, me­legséggel tölti el szívemet, hogy egyre inkább jelen van mindenütt. Mert kell ez a humanizmus. A hu­manizmus, ami figyelem, megbocsá­tás és szeretet. $ SUZUKI SUZUKI CENTER és AUTÓSZERVIZ Budapest IX., Hentes u. 12-14. Telefon: 215-1264,215-2677 MÁS, MINT VOLT! Mert: új tulajdonosa és üzemeltetője a TABÁN AUTÓ Kft. TÖBB, MINT VOLT! Mert: a Center új Suzuki gépkocsikat értékesít úgy is, hogy az Ön használt autójának árát beszámítja és bizományi értékesítést is vállal; JOBB, MINT VOLT! Mert: a Szerviz a hagyományos szolgáltatásai mellett most teljes körű diagnosztikai hibamegállapítást végez, ingyen! SUZUKI CENTER és AUTÓ SZERVIZ a Hentes utca-Gubacsi út sarkán. A IX. kerületi Határ úton decemberben megnyílt angol autó márkaszerviz gyakorlott autószerelőket és kisegítő munkásokat keres Jelentkezés: írásban az eddigi munkahelyek és gyakorlat részletezésével 1 995. január 1 5-ig. Cím: Valent 1 538 Budapest, Pf: 550. A jelentkezések beérkezése után személyes meghallgatások várhatók ^ januárban. A 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom