Ferencváros, 1995 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1995. március / 3. szám
BESZÉLJÜNK... Karvalyarcról és a pénzügyminiszter lemondásáról A gőz a lélek tükre. Ugyanis a lélek, mint a gőz: gomolyog. Ki ne emlékeznék - már aki látta - Fellini „nyolc és fél” című filmjének ama jelenetére, amikor a kétségek gyötörte, alkotási válsággal küszködő filmrendezőt, akit Mastroianni alakított, egy nagy tekintélyű püspök fogad a gőzfürdőben. „Atyám - mondá körülbelül a filmrendező - kétségek gyötörnek, valahogy minden összezavarodott, akarom a jót, de nem látom világosan”. Ilyesmiket mondott a rendező a püspöknek, aki a gőzök folyondárai között csak egy-egy pillanatra sejlett föl a homályból. A gőzben minden misztikussá válik, a lélek evilágisága és tűlvilágisága, a látható és láthatatlan folytonos egymásbajátszása azt sugallja, hogy a látható és megfogható dolgok is talán csak érzékcsalódások. A püspök egyébként mindössze annyit mondott a filmrendezőnek: „Extra Ecclesiam non est salvus”, ami magyarul annyit tesz: „Az Egyházon kívül nincsen üdvözülés”. Mindez a Gellért gőzfürdőjében jut eszembe, ahová minden vasárnap reggel ellátogatok, s amelyet elegánsan termálnak neveznek. Itt nincsenek püspökök, filmrendező se nagyon (bár legutóbb Bereményi Gézát láttam, de ő nem jár rendszeresen). Ám vannak kehes öregek, sikkből odajáró újgazdagok és talán régiek is, többnyire fiatal melegek, és mentálhigiéniai okokból járó középkorúak, mint e sorok í- rója is. És van gőz- és lélekgomolygás. A gőzben az emberek befelé fordulva többnyire hallgatnak. Inkább csak a külföldiek beszélgetnek, „that’s fine, isn’t it?” - mondogatják egymásnak. De néha a gomolygó gőzben a go- molygó magyar lélek feltárulkozik, s akkor fontos dolgokat mond. Hogy például „ezek már mindent meg mernek csinálni”. Még az előző kormány alatt történt ez, s háborgásának oka a már kétszáz forintra emelkedett fürdőjegy volt. „Maguk ezt hogy bírják”? - fordult hozzánk, éppen izzadóhoz, majd megjegyezte: „Mondtam is az asszonynak, ne húzza le a vízöblítőt a WC-ben, csak nagydolog után”. Vagy májusban, az első választási forduló után, egy hetven év körüli, még az ötvenes évek „gulagos”, „recskes” világát talán megjárt öregúr fakadt ki emígyen, késői érkezését magyarázandó a barátjának: „Alig nyerték meg a kommunisták a választásokat, és már nem járnak a buszok rendesen”. Szóval, emilyen felfakadások buzognak elő a népi lélekből a gőzgomo- lyokban. Szociológusoknak ajánlanám: ne kérdőívekkel dolgozzanak, ne interjúzgassanak, hanem - mint szorgos geológus a ritka ásványokat - gyűjtsék az ilyen és ehhez hasonló mondattöredékeket, amiket gőzfürdőben, villamoson, buszmegállóban, APEH hivatalnál sorbanálláskor, spontánul mondanak az emberek, amikor nem feszélyezi őkeí a kérdező adatfelvevő, aki olyasmikben kéri az állásfoglalásukat, amire soha nem is gondolnak, hogy aszongya: „Ön szerint bejutunk-e az Európai Közösségbe 2000 előtt?” Válaszlehetőség: igen, nem, nem tudja. Közben az illetőt éppen az foglalkoztatja, hogy megkapja- e az ÁFA-visszatérítést vagy lebukik, vagy, hogy vehet-e húst a vasárnapi ebédre. Nos, hadd nyújtsak át egy ilyen töredéket az olvasónak, amelyben egy világ tárul fel. A gőzben, annak is a szárazába, ahol nem a gőz, hanem a lélek gomolyog magában úgy nyolcvan fokon (mert ennyi a belső hőlégkamra hőmérséklete), a múlt héten bejött két, olyan ötvenes férfiú, közülük az egyik gyerekkel. A Másik alacsony, kövér, kopasz, úgy nézett ki, mint egy élemedett malacka, nevezzük is így: „Élemedett Malacka”. Vidám volt, bár mint kiderült, lett volna miért szomorkodnia, ellopták a cirka három és fél milliót érő kocsiját. „Meglesz?” - kérdezte az egyik, szintén jó ötvenes, kopaszodó, olyan - nem tudok jobb szót -: karvalyarcú, nevezzük is Karvalyarcnak. Ötven éves korra minden kiíródik az arcra. Mint most is. Karvalyarc ábrázatán ott volt, anélkül hogy tudta volna, a szellemi üresség, egyfajta kegyetlen ravaszság, mint aki évek vagy évtizedek óta csak arra koncentrál, hogy miből lehetne több hasznot húzni, és ebben minden és mindenki csak eszköz számára. (Vájtfülű filozófusoknak mondom: az inkarnálódott instrumentális ész). Olyan volt, mint a közmondásos holland kapitány, „aki a pokol tornácára is leszáll a haszonért, mégha a vitorlái megpörkölődnek is”. Nos, egyszer- csak Karvalyarc azt mondja a 14-15 év körüli gyerekének: „Tudod, olyan kocsija volt, mint a miénk, emlékszel, a fehér”. Mire a gyerek: „Aminek az a bunkó az utcánkban nekiment és összetörte?’ Karvalyarc: „Az”. Mire a gyerek rövid töprenkedés után: „Apa, nem nyíratod ki?” Válasz: „Hát azt azért nem, abból baj lehet. De hogy egyszer összeveretem, az tuti” - válaszolt Karvalyarc, a gyermekét életre nevelő, gondos atya. Nos, ezt a kis párbeszédet ajánlom fel szülőknek, nevelőknek, a nemzeti alaptanterv kidolgozóinak, szociológusoknak és politikusoknak elemzésre. Hogy eltöprengjenek a szocializációról, a gazdasági etikáról, az iskoláról, az igazságszolgáltatásba vetett bizalomról, a jogállamiságról és jogkövetésről, a paprikahamisítókról, az olajszőkítőkről, a bűnözési statisztikákról, a hamis ÁFA-visszatérítések- ről, a videokazetta-hamisítókról, az idegenverésekről, az ‘56-os sortüzek vádlottjainak felmentéséről, a Mátyástemplom, a parlamenti kapu, valamint a zsidó kivándorlók buszának felrob- bantóiról, az embercsempészekről, az Állami Vagyonügynökség dolgozóinak köztisztviselői átlagfizetéséről, a taxishiénákról, a feketemunkáról, a kábítószeres fiatalokról: egyszóval mindenről és mindenkiről, ahogy az angol mondja: „all sorts and conditions”. Egyébként az elmúlt hónap legfontosabb belpolitikai eseménye a pénzügyminiszter lemondása volt. Reggel, délben és este ezzel foglalkozott sajtó, rádió, televízió idehaza, sőt egy kicsit még a külföld is. Hogy Karvalyarc mit beszélt gyermekével a múlt vasárnap a Gellért gőzfürdőben, erről egyetlen újság sem tudósított... Pedig lehetséges, hogy ők fogják a jövőnket alakítani. Ne 11 Xantus Géza: Ébredés
