Ferencváros, 1995 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1995. március / 3. szám

„Az utolsó pillanatban mentem el, és az első adódó pillanatban jöttem vissza"- interjú Zwack Péterrel ­Zwack Péter 1948-ban, édesapja kérésére hagyta el a lebombázása után újjáépített gyárat, és Magyarországot. A világ számos országában járta végig a szakma lépcsőfokait. Az 1970-es évek közepén vette át a családi vál­lalkozás irányítását. A szabad piacgaz­daság első szele visszahozta Magyar- országra. Az egyetlen nagyvállalkozó, aki nem visszakövetelte, hanem visz- szavásárolta családja elkobzott tulaj­donát. 1990-ben a hazahozott titkos recept alapján újraindította a ma­gyarországi termelést.- Ön egy Magyarországon még ritka embertípus, a világpolgár meg- személyesítőjeként vonult be a honi köztudatba. Hogyan fogalmazná meg a magyar léleknek ebből a sajátos szi­tuációjából eredő kettősségét: mit jelent magyarnak és egyben euró­painak is, lenni egy Budapest-Was­hington közötti “földterületen”?- A kérdésben benne rejlik az álta­lam képviselt életstílusnak itthon még szokatlan értelmezése is. A magyarság és az európaiság fogalmai egyaránt tradíciókhoz vezethetők vissza, ám en­gem saját sorsom alakulása is arra késztetett, hogy felismerjem és maga­mévá tegyem az ebben a kettősségben rejlő értékeket. Elsősorban természe­tesen magyarnak érzem magam. Ám a gondolkodásom már egy olyan embe­ré, aki megtapasztalta a máshollétből származó összes pozitívumot; lerako­dott bennem mindaz, ami által érték­szemléletem teljesebbé válhatott, ami­től például az európaiságot képvisel­hetem. A magyar emberekben az idők során kialakult egy folyamatosan jelen lévő hiányérzet. Túlságosan magyar szempontból gondolkodnak. A bol­dogság, a boldogulás elsődlegesen saját érdekükben fontos, a másik em­ber már nem érdekli annyira őket. Hiányosak az ezzel kapcsolatos ta­pasztalataik, és meg kell, hogy mond­jam, ez a politikán is látható. Mi még nem tanultunk meg a nyugat fejével gondolkodni. Holott a másik embert, a szomszédot, Európát ismerni kell.- Nem akarom misztifikálni, de közszerepléseit, határozottságát látva úgy tűnik, hogy Ön egy erős, elhiva­tott ember...- Nehéz erről a kliséket megkerül­ve beszélni. Ezt a belső lelki tartást, a határozottságot apámtól örököltem. Az én kötelezettségeim - mint a gyár igazgatójának elnöki posztja, vagy a kecskeméti képviselőségem - komoly erkölcsi tartalommal bírnak. Ha ezeket nem venném komolyan, ha nem úgy tenném a dolgomat, mint ahogy te­szem, bűnösnek érezném magam.- Gyakran hivatkozik a tradí­ciókra. Hogyan emlékszik vissza a gyermekkorára ?- A gyermekkor mintha film­vásznon peregne előttem - ostrom, há­ború - ahol én vagyok a néző és a fő­szereplő is egyszerre. Kívülről látom magamat, és ez bizonyos értelemben jó dolog. Nagyon szerettem a szülé­imét. Biztonságot kaptam tőlük, de nem voltam elkényeztetve. Korán kialakult már bennem, hogy hogyan akarok élni. Apám nagyon szigorú és következetes ember volt. Megtörtént, hogy délben találkoznunk kellett vol­na az iskola bejáratánál, és én csupán tíz másodpercet késtem, de ő nem várt rám tovább. Mondanom sem kell, hogy ezek után igyekeztem mindig pontos lenni. Nem voltam “meg­kötve” ugyan, de szórakozni csak a kötelességek elvégzése után lehetett. Ez a nevelés vezetett mások értéke­inek tiszteletben tartásához is. A fel­nőttkor már nem ért váratlanul. Ami­kor 18 évesen Olaszországba kerül­tem, hónapokig hordókat mostam egy Római garázsban. Érdekes volt megta­pasztalnom, hogy itthon az emigrációt valamiféle örömfolyamatnak tekintet­ték. Irigyelték a kint lévőket. Pedig akik itt maradtak, boldogabbak voltak. Foci, humor, kávéház, barátok... Én negyven évi emigráció alatt talán csak egyetlen igazi barátra leltem, de ő is magyar. Teljesen elszakadtam itthon­ról. Igyekeztem elfelejteni az egészet, mint egy rossz házasságot. Olasz­országban és később Amerikában is kerültem az emigráns köröket, első és második feleségem sem magyar. És mégis, negyven év után rá kellett döbbennem, hogy ma már nem tudnék máshol élni, mint Magyarországon.- Ön a Liberális Polgári Szövetség Vállalkozók Pártjának elnöke. Mi késztette arra, hogy ennek a rend­kívüli felelősséggel működő politikai szövetségnek az élére álljon?- Mindig érdekelt a politika. Vannak külföldi kapcsolataim, ame­lyek nélkülözhetetlenek a politikai munkában. Mielőtt washingtoni követ lettem, már megkerestek. így kezdtem érdemben politizálni. Nem szeretem a vadkapitalistákat. Nap mint nap talál­kozom velük. Egy olyan magyar pol­gári középosztályt látnék szívesen, amelyben a vállalkozói rétegnek jelen­tős szerepe van. Egy szociálisan érzé­keny vállalkozói rétegnek, természete­sen. Hogy a választásokon mégis kudarcot vallottunk, az azért történt, mert ez a réteg nem ismerte fel kel­lőképpen az érdekeit. Most az tűnik reálisnak, ha visszahúzódva a poli­tikától, egy erős érdekszövetségként tevékenykednénk. Én egyébként a par­lamentben semmiféle frakcióhoz nem tartozom. így kevesebb kötöttséggel tudok felszólalni, jobban képviselem a választóimat. Nem a saját iparágam helyzete határozza meg, hogy kép­viselőként milyen ügyekért emelek szót Az ország gazdasága tarthatatlan helyzetben van. A lakosság a pénz­szűkét még elviseli valahogy, de a megfelelő intézkedések hiányát, il­letve a hibás intézkedéseket már sem­miképp.- Köztudomású, hogy a Zwack Unicum Rt. számos kulturális és tár­sadalmi alapítványt támogat. Milyen a kapcsolata a művészettel?- Úgy nőttem fel, hogy a művészet mindig jelen volt az életemben. Ma­gam ugyan nem értek hozzá, de például a komolyzenét szeretem. Megfelelő mecenatúra nélkül rengeteg értéket veszítenénk. Ennek a felis­merése fontos dolog.- Folyamatos elfoglaltsága mellett hogyan tud időt szakítani a magán­életére?- Nem lennék képes a munkámat elválasztani a magánéletemtől. És nem is akarom. Különben sem vagyok tár­sasági ember. Én így “szórakozom”. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom