Ferencváros, 1995 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1995. december / 12. szám
FÓRUM - FÓRUM - FÓRUM fűtési berendezések üzemeltetési feltételeinek megteremtése,- Az üzemeltetéshez megfelelő szakképesítésű fűtő foglalkoztatása, A fűtési napló rendszeres - aláírással igazolt - ellenőrzése, a bejegyzésekkel kapcsolatban szükségessé vált intézkedések megtétele. Sem az alapító okiratban, sem a közös képviselőkre vonatkozó általános jogszabályok szerint mindezek nem képezik a közös képviselő feladatát. Tekintettel a fentiekre, ezen munkák elvégzésének ellenszolgáltatásaként az összes fűtési költség 4%-át számoltam fel. A korábbi IKV kezelési időszakban is ez volt az ezzel kapcsolatos költségtényező. A tulajdonostársak kis hányada közgyűlésünkön az elszámolásnak ezt a módját, ill. mértékét kifogásolta, nem fogadta el, hivatkozva az általuk sem ismert számú és keltű jogszabály előírásaira. A közgyűlés többsége az elszámolást elfogadta a fentiek ellenére. Kérdésem az, hogy helyesen jár- tam-e el a költség elszámolásnál, vagy ha nem, a jövőben milyen jogszabály mely előírásai, vagy mely, a gyakorlatban általánosan kialakult gyakorlat szerint kell eljárnom? Feltételezem, hogy a fenti kérdés -a fűtési időszak kezdetén - máshol is felmerülhet, várom ezért közérdeklődést is kielégítő szíves válaszukat. * Tisztelt Olvasónk! Feltétlenül megkönnyítené a válaszadást, ha tudnám, mennyi az Ön közös képviseleti díja, s mennyi az az összeg, amit a fenti számítás alapján kap a társasház közösségtől. A közös képviseleti feladatok ellátásáért ugyanis szinte ahány ház, annyiféle módon megállapított ellenérték jár. A társasház ügyeinek intézésére vonatkozó feladat- és hatásköröket az alapító okirat tartalmazza. Az ott nem szabályozott részleteket pedig szerződésben, ill. közgyűlési határozatban kell pótolni. Egy belevaló közös képviselő egyszerre tud házmester és jogi képviselő lenni, bevakolja a lyukat a falon és pillanatok alatt nyereséget csihol a tulajdonostársak pénzéből, a hasznosítható ingatlan-részekből. Ö megfizethetetlen. Ön azonban, akinek bizony kötelessége, mint közös képviselőnek a ház fűtésével kapcsolatban is ellátni néhányat azok közül a feladatok közül, melyeket felsorol, Ön megfizethető. De csak olyan mértékben, amely méltányos. Mert ha a háznak van fűtője, akkor valóban kérdéses, hogy az Ön által alkalmazott ember munkájának ellenőrzéséért miért kéne külön fizetni? A főfeladat ugyanis a társasház működésének biztosítása. Ebből bizony logikusan következik, hogy a munkáltatói jogkör, a pénzkezelés (ami a megfelelő számítások nélkül ugye lehetetlen), az ezekhez kapcsolódó rendszeres ellenőrzés stb. közös képviselői feladat. Úgy is mondhatjuk: üzemeltetés. Véleményem szerint - bár ismétlem, nem tudom mennyi a képviseleti díja, s mit tartalmaz az Ön megbízatásáról szóló szerződés, vagy közgyűlési határozat - Önnek csak akkor járna ezért külön fizetség, ha Ön lenne egyben a fűtő is. Tisztelt Szerkesztőség! Kerületi lakos lévén, rendszeres olvasója vagyok lapjuknak, mely színvonalas, érdekes információkat közlő magazin. Örömmel olvastam a Leövey Klára Gimnáziumról szóló tudósítást. Nem is olyan régen magam is ott voltam diák, mindössze két éve vettem búcsút az alma matertől. Többször gondoltam arra, hogy sok más olvasót követve, én is írok Önöknek, esetleg kommentálok egy-egy cikket - valamikori újságírói ambícióim maradványaként... Az előző számukat olvasva szemembe ötlött egy „Anonymus” által írott levél, és nagyon meglepett az a tény (mint ahogy mindig és újra meg tud lepni), hogy az emberek milyen rosszindulatúak, igazságtalanok s elhamarkodottak tudnak lenni. Azért ragadtam tollat, mert úgy érzem, meg kell védenem magam és társaim becsületét, kutyáink jogait. Személyesen is sértve érzem magam, és ha már bocsánatkérést, igazságot nem remélhetek, szeretném, ha cikkemet leközölnék. Úgy gondolom, a Ferencváros elég demokratikus és független újság, ahol lehetőség van a vélemények leírására, s ott helye kell legyen ellenvéleményeknek is. Főleg, ha az említett vélemény sértő és alaptalan. Nem tapasztaltam közvetlenül a kutyások és a nem kutyások közötti „harcot”, de megint csak azt tudom mondani, mindig „van új a Nap alatt”. Bár négylábú barátainkat sokan nem szeretik (talán mert nem ismerik), nem hiszem, hogy ez lenne a fő probléma kerületünkben; sok mással érdemesebb és értelmesebb lenne foglalkozni. „Ha az igazság nem is szokott győzni - vagy nagyon ritkán -, azért még minden igazságtalanságon fel kell háborodni, mert ha mindenki vállat von, nem áll meg a lábán a világ...” *** Tisztelt Szerkesztőség! Úgy vélem, jogosan adhatok hangot felháborodásomnak, amelyet az előző számukban, nevezetesen a Fórum rovatban publikált cikk váltott ki belőlem. Egy magát megnevezni nem kívánó ferencvárosi lakos végtelen unalmában rosszindulatú véleményt tett közzé: a Berzenczey és Tűzoltó utca sarkán lévő lakatlan grundot a kerület kutyatulajdonosai vették birtokukba, és önkényesen kutyafuttatót létesítettek, felverve a környék békés lakóit. Én a következőket szeretném leszögezni: 1. Az a terület hosszú évek óta üres, egyáltalán nem úgy néz ki, mintha építkezni óhajtanának. 2. Kutyafuttatót az „elburjánzott, vadkenderes, elhanyagolt térségben” elég nehezen lehetne létesíteni, talán annyira, mint ügetőt az Üllői úton. 3. Az, akinek van (volt) kutyája, nem feltétlenül kutyabarát, ugye, akinek felesége van, az is lehet nőgyűlölő... 4. A kutyák nem csak szükségleteik elvégzését igénylik, kiváltképp a nagy- testűeknek futásra, játékra is szükségük 15