Ferencváros, 1995 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1995. május / 5. szám
Testvérvárosunk: Sepsiszentgyörgy A testvériség fogalma meglehetősen ősi eredetű. Az azonos nemzetséghez, törzshöz tartozó harcosok - még ha a vérségi kapcsolatok nem is voltak ennyire közeliek - testvéreknek tartották egymást. Ezt erősítette a vérszerződés szokása is: amit a természet nem szentesített, fogadalommal rögzítették azt a szerződő felek. A testvériség civilizáltabb formája volt az antikvitás korában a „vendégbarátság" intézménye, amely a vendégjog messzemenő tiszteletben tartására, illetve a férfiakat kölcsönös védelemre kötelezte. A testvériség fogalma a keresztény középkorban teljesen más értelmet nyert. A „Krisztusban való közösség" nyilvánult meg abban, amikor a kolostor szerzetesei testvéreknek nevezték egymást. Az eretnek- mozgalmak vagy az okkult közösségek sem jártak el másként, a rózsakeresztesek és a szabadkőművesek szintén gyakran testvéreknek hívták egymást. Sajnos ezzel a hagyománnyal a fasiszta mozgalom jócskán visszaélt, az idősebb olvasók talán még emlékeznek a „nyilastestvér" megszólításra... De kissé előre szaladtunk az időben. A testvériség fogalma a felvilágosodás korában, s különösen a Nagy Francia Forradalom idején élte fénykorát. A Szabadság! Egyenlőség! Testvériség! hármas követelését minden polgári forradalom a zászlajára tűzte. A kiábrándulás később következett: hamar kiderült, hogy a szabadság és az egyenlőség priitcipiumai kölcsönösen kizárják egymást. A liberalizmus a szabadságot kívánta érvényesíteni az egyenlőség rovására, a szocializmus az egyenlőséget a szabadság rovására. És mi történt a testvériséggel? Háttérbe szorult, elvesztette a jelentőségét, mert ez a fogalom politikailag értelmezhetetlen. Később, a nyolcvanas évek elején Lengyelországban megpróbálták helyettesíteni a szolidaritással. Hogy mennyit ér a szolidaritás: mindenki láthatja. Minél magasabbra kerül valaki a társadalmi hierarchiában, annál kevesebb fontosságot tulajdonít neki. Póriasán azt is mondhatjuk: a hatalom deformálja a lelket, amelynek pedig eredendő tulajdonsága az együttérzés képessége. A testvériség fogalma éppen azért maradhatott tiszta, mert kiszorult a politikai gondolkodás szótárából. A testvériség személyes ügy, s az ilyesmi - szerencsére - mindig a szeretet szférájába tartozik. És csak ezzel az attitűddel, hozzáállással, magatartással lehet együttműködniük a különbözőknek. * Polgármesterünk invitálására tavaly a Ferenc napi Búcsúba eljöttek Sepsiszentgyörgyről is a vendégek, s hogy ez az első találkozás BESZELJÜNK... Arról, hogy a Pénzügyminiszter letegezett egy tüntető egyetemistát .Józsefet pedig alávitték Egyiptomba és megvevé őt az Ismáelitáktól, kik őt oda vitték vala, egy egyiptomi ember Pótifár, a fáraó főembere, a testőrök hadnagya... És az Úr Józseffel vala. és szerencsés ember vala és az ő egyiptomi urának házában vala” (Móz. 1.39. 1., 3.). Ekként értesülünk a Bibliában József Egyiptomba kerüléséről, akire testvérei megharagudtak atyjuknál élvezett kivételes helyzete és ebből következő felsőbbséges viselkedése miatt. József álmokat lát, először, hogy álmában a testvérei kévéi meghajolnak az övéi előtt, másodszor pedig azt álmodja, hogy a Nap, Hold és a tizenegy csillag előtte meghajolnak. Irigykednek ezért rá bátyjai, sőt még atyja is a dolgot „elméjében tartja vala”. Az atya, Jákob patriarchális kegyességgel részelteti elnéző szeretetében Józsefet, akit neki Ráchel, a gyönyörű tekintetű szült vala, míg Róbent, Simont, Lévit, Judát s a többieket részint Lea, Ráchel csúnya nővére, részint a két asszony szolgálói, Bilha és Zilpha szülték. Ráchelért Jákob 14 évig szolgált nagybácsijánál, Lábánnál, bár már 7 év után feleségül vehette, miután Lábán rútul rászedve őt Ráchel helyett Leát csempészte a nászágyába az éjszaka sötétjében. A bibliai történetet, mint ismeretes, Thomas Mann írta meg csodálatos fantáziával és tudósi, kutatói hevülettel a .József és testvérei”-ben. Ebből veszünk most egy jelenetet, ami nem szerepel a Bibliában, abból az időből, melyről csak annyit közölt az írás, hogy József „szerencsés ember vala és az ő egyiptomi urának házában vala”. Eszerint József először mint „néma szolga" kezdi pályafutását Pótifár házában, amikor is Pótifár szülei, Huij és Tuij mellé osztják be szolgálatra. Egy beszélgetésükkor az József feladata, hogy egy-egy gyümölccsel és itallal szolgáljon nekik, mintegy kilesve ki sem mondott kívánságai- kat. A beszélgetés közben kiderül József számára, hogy a házaspár, akik mellesleg testvérek (ez szokásban volt az egyiptomiaknál), valami általuk elkövetett súlyos bűn alól úgy akartak mentesülni, hogy vezek- lésként fiukat, Pótifárt még kiskorában megfosztották férfiasságától. A barbár és borzalmas tett mélyen megdöbbenti Józsefet, aki a beszélgetés után magában mérlegeli a hallottakat. Arra a következtetésre jut, hogy ezeknek az embereknek hagyományai „akármilyen magasan jártak is az ízlés mennyországában, sajnos híján voltak az elmés történeteknek”. Az elmés történetek a bibliai történetek (ezeket Thomas Mann a regényben még kibővíti az ún. rabbinikus hagyomány és a mohamedán mitológia történeteivel), amelyeket József Jákobtól már számtalanszor hallott. E történetek viselkedési mintákat nyújtanak az ember számára, amikor valami új helyzetbe kerül. így például abban a történetben, amikor Abrahám Isten iránti odaadását kész fia feláldozásával is tanúsítani (s amelyet mellesleg Kierkegaard úgy magyaráz, hogy „Istennel szemben sohasem lehet igazunk”), az a tanulság rejlik, hogy Isten nem kívánja az emberáldozatot, elég a szándék, a hit érzése, amiben az Isten iránti odaadás van. De az egyiptomiak nem ismertek ilyen történeteket és ezért - vonja le a következtetést József - „megmaradtak az óban, éppen amikor az újnak próbáltak engedményt tenni”. Nem észlelték, hogy a tradícióhoz való merev ragaszkodás mikor válik borzalommá. (Az idevonatkozó Jézus-i útmutatást persze még József sem ismerhette: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő”. Máté, 13,52.). Ma, amikor számtalan sosemvolt helyzettel kell szembenéznünk, nekünk sincsenek „elmés történeteink”, mint az egyiptomiaknak sem voltak. S most nézzük, mit is mondott szó szerint a pénzügyminiszter a tüntető egyetemistáknak: „Nem jó ennek a koporsónak a felirata, kedves diákok. Mert nem az esélyegyenlőséget kell eltemetni, hanem a teljes tandíjmentességet. Azt valóban el kell temetni. Hát azért kell eltemetni, hogy - ha meg10
