Ferencváros, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1994. január / 1. szám
0 SPORT Vízilabdában: botrány, eredmény és remény A Ferencváros vízilabdacsapata egyre többet tesz azért, hogy kiszolgálja a közönséget. Persze nincsenek könnyű helyzetben hiszen hiába van az együttesnek saját uszodája, nagyon nehéz mindig telt ház előtt játszani bajnoki mécseseken. A szakosztály mindenesetre igyekszik úgy alakítani a programot, hogy a párhuzamos napon rendezett labdarúgó mérkőzésről vagy éppen a kézilabdás lányok találkozójáról átérjen a szinte mindig lelkes szurkolótábor. Kásás Zoltán vezetőedző szerint viszont a legjobb közönségcsalogató a jó játék. Mert ugyan válogathatnak a helyszínek között; hiszen a hazai találkozókat a Komjádi uszodában és a Népligetben is megrendezhetik, de ha nem nyer a csapat akkor nem lesz kíváncsi rájuk a néző. Az őszi szezon végeztével nem áll rosszul az FTC. Negyedikek; azonos pontszámmal a harmadik BVSC-vel és csak egyetlen pont választja el őket a második ÚTÉ együttesétől, ráadásul nincsenek nagyon leszakadva a vezető Vasas- Plakettől sem. Mindössze három egygólos vereséget szedtek össze az OB I első felvonásában, A háromból két vereség nagyon bántja Kásás Zoltánt. Különösen a BVSC elleni vereséget fájlalja, mert nyert meccset engedett ki kezéből - ekkor is taktikai fegyelmezetlenség miatt - a zöld-fehér gárda. Egy kicsit több odafigyeléssel az első helyen is állhatna a csapat. Még laikus szemmel nézve is egységes csapat benyomását keltik a ferencvárosiak. Egy-egy kiemelkedő egyéniség természetesen meghatározza a játékukat. Közülük is Tóth László emelkedik ki a legjobban. A Vasasból ősszel érkezett center játékára épül a Kásás-legénység támadójátékénak egyik legfontosabb része. A sokszoros válogatott Tóth László tagja volt a Sheffieldi EB-n ezüstérmes válogatottnak. Mellette még a szintén válogatott, a KSI-től igazolt Steinmetz Barnabás számít a pólósok egyik oszlopának. Az ő édesapja, a négyméteresölő dr. Steinmetz János az egyik legnagyobb alakja volt a hetvenes évek Ferencvárosának. Követője, a válogatott Kardos személyében akad, aki- talán most már - újabb nagy név a kapuban. Az egyik legnagyobb sztár viszont már nincs a Fradiban. Gyöngyösi Andrásnak még ősszel a Szeged elleni meccs után telt ki a becsülete. A saját nevelésű góllövő játékossal szerződést bontottak a vezetők. Pedig Gyöngyösi azért tért haza az olasz Pro Recco csapatától, hogy újra válogatott lehessen. (Dr. Horkai György szövetségi kapitány ugyanis csak az itthon játszókat veszi figyelembe a válogatott mérkőzéseken). A botrány akkor tört ki, amikor Szegeden Kásás lecserélte Gyöngyösit. A „Tojás" becenévre hallgató játékos viszont nem éppen becéző szavakkal illette edzőjét, miután a medence túlpartján kimászott a vízből. Gyöngyösinek nem ez volt az első sportszerűtlen megnyilvánulása. Korábban a válogatottban már egyszer megrótták hasonló viselkedésre miatt. Az ügynek gyorsan vége lett. A szakosztályvezetés és a klubelnök, a medencék világában szintén nem éppen ismeretlen, egykor olimpiai bajnok vízilabdás Dr. Szívós István kezdeményezésére már másnap szerződésbontásra ke- írült sor. Kásás Zoltán ezért nem is dimenzionálja túl az ügyet, ami szerinte már nem is ügy. Hiába is beszélnek egyesek arról, hogy közte és Gyöngyösi között személyes konfliktusok húzódtak. Szerinte erről nincsen szó, de - bár elítéli és súlyosnak tartja a sportszerűtlenséget - nem is ő forszírozta a szakítást, hanem a szakosztály és a klubvezetés. Az ő véleménye az, hogy nem erre a kérdésre kell koncentrálni, hanem az előttük álló feladatokra. Ennek tükrében még bosszantóbb a szegedi és a szolnoki egygólos vereség. Tavasszal csak egyszer kell vidékre utazzanak, a többieket itthon fogadhatják. A bajnokság második fele február 26-án kezdődik az Eger SE elleni találkozóval. Erre a meccsre a Vajda Péter utcai uszodában kerül sor, ahol a többi - nyerhetőnek ítélt - vidéki gárda elleni meccs is lesz majd. A rangadókra ugyanis a Komjádiban kerül sor - ha az FTC a pályaválasztó -, mert a játékosok szeretik a népligetihez hasonló szélesebb uszodát. N.É. Czibor rendhagyó átigazolása Grosics - Buzánszky, Lóránt, Lantos - Bo- zsik, Zakariás - Budai II. Kocsis, Hidegkúti, Puskás, Czibor. Ki ne ismerné ezt a tizenegy nevet; ki ne hallott volna az Aranycsapatról? Ok voltak, akik 90 éves hazai veretlenségtől fosztották meg az angol labdarúgó válogatottat a Wembley stadionban 1953 novemberében. Tavaly November 25-én rájuk és (sajnos már csak néhányukkal) velük emlékeztünk a csodálatos gálaesten a Kongresszusi Központban. A negyven évvel ezelőtti siker - túlzás nélkül állíthatjuk - megrengette a világot és méltán kapta az évszázad mérkőzése elnevezést. A négy évtized ahhoz kevés volt, hogy a feledés homályába burkolja a 6:3-at, de ahhoz viszont sok volt, hogy a siker részesei együtt üljenek le ünnepelni. Magyar Labdarúgó Szövetség által szervezett eseményre a mieink közül már csak Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Hidegkúti Nándor, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán és Gellér Sándor tudott eljönni. Utóbbi cserekapusként jutott szóhoz a mérkőzésen. Egyre kevesebben tudják ma már, hogy ferencvárosi „érdekeltsége” is volt az angolok elleni diadalnak. Budai II László, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán a Ferencváros 1949-es bajnokcsapatának voltak a tagjai. Közülük ma már csak Czibor él. Ő futotta be hármójuk közül is a legkacskaringósabb utat. Komáromból indult el, és alig lépte át a felnőttkor küszöbét, az egyik legpatinásabb magyar futballcsapat kereste meg, hogy leigazolja. Édesapja hagyta, hogy tizennyolc éves fia önállóan döntsön, majd mikor az NB l-es profi labdarúgóvá előlépett Zoltán közölte vele, hogy aláírta a szerződést, akkor csak ennyit mondott neki: a helyedben én is így döntöttem volna. Czibor jól választott. (Komárom ugyan szegényebb lett egy klasszis futballistával, viszont gazdagabb lett egy használható pályával. (A ferencvárosi vezetők ugyanis vállalták, hogy rendbehozzák a háború alatt szétbombázott komáromi stadiont). A zöld-fehér csatársorban együtt játszhatott az említett Budai és Kocsis mellett Mészáros Józseffel és Deák Ferenccel, akit mindenki csak Bombaként tisztelt, és aki egyetlen szezon alatt 59 gólt lőtt a bajnoki meccseken, pedig akkor csak 12 együttes játszott az élvonalban. Az 1949-es bajnokság után viszont szétszedték a Ferencvárost. A kommunista vezetők - élükön Rákosival - ellenséget láttak az FTC-ben. Koncepciójuk szerint egyébként is a Kispestből lett Honvédből akartak olyan élcsapatot csinálni, amely szinte a válogatottal egyenlő. Ez végül - néhány játékos pálya1, *á- sának derékba törésével - sikerült is nekik. Czibor Zoltánt nem vonzotta a felülről óssze- toborzott nagycsapat, inkább Csepelre ment, amikor érezte, hogy a politikusok miatt a IX. kerületben már nincs maradása. Az atomjaira szedett Ferencvárosban akkor már csak a középhátvéd - csapatkapitány Kispéter Mihály maradt. Ugyanekkor kényszerült nevet változtatni a legnépszerűbb magyar csapat. Előbb ÉDOSZ, majd Kinizsi lett a Ferencváros. Ugyanebben az időben Bp. Bástya és Bp. Vörös Lobogóként szerepelt az MTK. (Ez az ötlet sem Hungáfia körúti vezetők fejéből pattant ki). Bár a Honvéd hosszasan csalogatta, és minden eszközt megpróbált felhasználni a megszerzésére, két évig Csepel tudott maradni, mert a „Vörös Csepel” akkor nagyon erős volt. A katonacsapat csak 1953-ban jutott hozzá a ”Rongylábú”-hoz, akit barátai közül sokan „Bolond”-nak is becéztek. A tisztiiskolában tanuló - hadnagyi rangot szerzett - balszélsőt ekkor már könnyű volt megkaparintaniuk. Persze Czibor sem bánta meg az új helyzetet. Újra együtt játszhatott Budaival és Kocsissal. Két bajnoki aranyat szerzett f ‘S- ten, világbajnoki ezüstérmes lett; 1955-öo oaj- nokságban - szélsőként egyedülállóan - a gólkirályi címet is megszerezte. A forradalom kitöréséig 43-szor szerepelt a válogatottban. Az októberi napok azután őt is messzire sodorták. A Sportlexikon azt írja róla, hogy sokfelé próbálkozott, de a korábbinál jóval kevesebb sikerrel. Az állítás első részével elég nehéz vitatkozni, hiszen megjárta Svájc, Spanyolország, Olaszország, Ausztria és Kanada futballpályáit. De, hogy mennyi sikerrel? A CF Barcelonával kétszer szerzett spanyol bajnoki címet. Tagja volt annak a bajnokcsapatnak amely Spanyolországban először lőtt 100C gólt egyetlen szezonban, pedig akkor még nem 20 csapatos volt a bajnokság. Ekkor ismét csapattársa lehetett Kocsis Sándor, akit az ő kifejezett kérésére igazoltak le a barcelonai vezetők Kocsis és Czibor elmondhatta magáról, hog^ bármelyik csapatban játszottak együtt, ott baj nokok lettek. A válogatottal együtt is négy és fé éven keresztül egyetlen vereséget sem szén védték, amíg el nem jött az 1954-es berni világ bajnoki döntő szomorú napja, ahol Németor szág 0-2-ről nyert 3-2-re. Nagy Ákos 22
