Ferencváros, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1994. november / 11. szám
A bölcsőde fűtője szerint rohadt a világ. Mindenki Gyuri bá-ja utálta azt is, ami régen volt, de abban is bizonyos, hogy még ma sincs igazság, se Magyarországon, de mégcsak Budapesten, mégcsak a kilencedik kerületben sem.- Mert, hogy úgy mondjam, minden ember a seggén szelei, olyan még nem volt, hogy valaki a fülén csinálta volna - bölcselkedik Pókszemű Gyuri bá’, aki okos, tapasztalt ember hírében áll, mégsem érti, hogy miért gazdagabb egyik a másikánál. Persze a raffi- nált fűtő is úgy boldogul, ahogy tud: Gyuri bárói is kiderül, hogy értő és rutinos lomtalanító, s minthogy jószándékom is nyilvánvaló, bevezet alagsori kincsestárába. Kis talyigát kerít, gumiabroncsot, rozsdás, végel- gyengült ablakrácsot fektet rá. Aztán megindulunk lefelé. Odalenn a szűk teremben zúgnak a kazánok, Gyuri bá’ rájuk sem heden't, ráérősen pakol a talicskáról.- Ezt például bebetonozom odahaza - mondja, míg leemeli az ablakrácsot, és biztos helyre rejti.- Ezeket a rézfoglalatokat majd kitisztítom, biztos jók lesznek még valamire; ezeknek a csavaroknak tizenöt forint darabja, egy kidobott tévéből operáltam ki őket. Ezt meg itt, ni - mutat egy barna csőre -, kétezerért veszik be a sarki villamosságiban. Az udvarra telepített kincsesbányát is nagy kedvvel mutatja be nekem a szakavatott lomtalanító. Itt is - akárcsak a kazánban - amatőr szemnek hasznavehetetlen dolgok hányódnak szanaszét. Minden, de minden Gyuri bá’ tulajdona, csak a sarokban feltomyozott triciklik nem: azok a bölcsiseké, csakhogy most éppen Gyuri bá’ javító kezére várnak, mert - ahogy ő mondja - szarok. A gumiabroncsok az udvarra kerülnek, horpadt oldalú telefonok, néma, tátogó cipők, hajlott hátú fapadok, od- vas fogú fűrészek, és Gyuri bá’ kincsestárának számtalan egyéb gyémántja közé.- Ezeket is tuti jól fel lehet használni - simít végig a használt Goodyear gumikon.- Például ...bebetonozom... - dönti el rövid gondolkodás után Gyuri bá’. Amikor már újra a bölcsőde előtt vagyunk, a kedves pókember megszorítja a kezem, szorításából érződik: szerinte jó lomtalanító válna belőlem, ha szorgalmasan tanulnék. Még ácsor- gunk szótlanul egy keveset, Gyuri bá’ az odavetett hogyvagyokra azt feleli: - Nagyon rosszul - vagy azt, hogy: - Rohadt a világ. Búcsúzkodunk, amikor fiatal lány megy el mellettünk, farmerszoknyája combja völgyébe vág. Gyuri bá’ hosszasan nézi, gyatra szemét élesre feni; a lány lassan ellejt, mi meg összebólintunk, látszik Gyuri bá’-n: szívesen bebetonozná. A fiatalember a tudós hintájából kiszállva már két marokkal fogadko- zik, hogy végleg elhagyja a kis terecs- két - hisz feje is zúg már, lába is tétova -, amikor egykedvű embert fedez fel a hintaszékén, és úgy dönt, marad még egy menetre. Az egykedvű úr portásember fejét leszegve pillog rám, és már berregted is az ajtónyitó gombot. Amikor megtudja, hogy nekem bizony ő is megteszi, közönye elszáll, egykedve párra lel.- Hát uram, nekem biztos jobb volt régen. Na nem mondom, hogy most olyan rossz volna, míg munka van, nem panaszkodok, de akkor azért biztosabb volt minden, na. - A tagbaszakadt portás valaha hentes volt, csak fél éve, hogy felcsapott ajtónyitogató- nak. Nem is hagyta volna oda régi munkahelyét, ha az éppen nem szűnt volna meg.- Akkor persze nem kellett húsra költeni - mondja, és cinkosan rám nevet. - Meg elnézve a fiatalokat, több lehetősége volt mindenkinek. De, mondom, én nem panaszkodom. Ezekkel - és fejével az önkormányzat épületére biccent - nekem nincsen bajom. Én nem bántom őket, ők se ártanak nekem. A porta kapuja fiatal tanárnőnek nyílik meg, ő is szívesen fogad. Nagy csodálkozásomra elmondja, hogy neki bizony csak hobbija lehet a tanítás, hiszen fizetése ugyancsak csekélyke.- Szerencsére nem én tartom el a családot, így aztán csinálhatom szórakozásból - nevet a fiatal napközista- námő, és furcsa mosolya elszorítja az arcát. Ketten megyünk el a tanárnő iskolájába, ahol egykori tanítónénijével - immár kolléganőjével - futunk össze. Ica néni az iskola konyhájában rendezgeti az elsős nebulókat, jöttünkre felegyenesedik, vonásai Bors nénit juttatják eszembe. Az idős tanárnő nem politizál, „a gyermekek érdeklik, és passz”. Ő annyit észlelt a közelmúlt változásaiból, hogy a szülőknek jóval kevesebb idejük jut csemetéikre, mint régen, a gyerekek pedig durvábbak lettek, nem törődnek társaikkal, sőt egészen kicsi korukban már káromkodnak is. Ica néni is elszontyolodik egy pillanatra, én meg elnézem az iskola legfiatalabb csirkefogóit: lövöldöznek, lövöldöznek rám a panírozott combokkal, de a szóvirágok még elkerülik szájukat. Ica néni azonban türelemre int. A fiatalember végre megindul kifelé, amikor a hinta utolsó kocsijából két öregasszony kiabál. A szájukban egy-egy fog, - összesen kettő ezek is hajladoznak a nénik felé. A nénik nővérek, a tér meredek lépcsős boltocskájába „takarékossági okból” csak az egyikük ereszkedik le, onnan mutatja testvérének a különböző csokoládésdobozokat. Aztán a boltból egyszercsak fiatal lány szalad fel, a kívülmaradt néni hálójába egy palack szűrt almaiét dug.- A kupakját meglazítottad, lelkem? - kérdezi az idős asszony izgatottan, pedig az ivóié kupak alatti gyűrűje, szemmel láthatóan lafog: a kupakot már jóelőre megszelídítették gondos kezek. A nénik a bolt előtt összekapaszkodnak, mint azok a piros-fekete bogarak, amelyek a fatörzseken vontatják föl-le egymást.- Mi, kedveském, ötvenöt éve élünk a Ferencvárosban, és nagyon jól érezzük magunkat - mondják kórusban a nénik. - Minden nagyon jó! A vezetőket is szeretjük, voltunk a Fe- rencnapi búcsún, mi még négykézláb is elmegyünk szavazni! Ezt a boltot is nagyon szeretjük, pénzünk, az szinte semennyi sincs, de legalább itt nem csapnak be minket - mondják a nénik, aztán az egyikük kenhető kockasajtot vesz elő. Most csak ezt vette, öt forinttal olcsóbb, mint másutt, és ez igazán fontos dolog.- Az édesség a kedvencünk - jelentik ki pontosan, egyetértésben. - Mindegy, csak csoki legyen - tódít- ják, aztán mégis bevallják: a konyakos meggy az igazi, csak az túlontúl sok pénzbe kerül. A nénik nyolcvanegy évesejc, szemük alatt jókora duzzanat: mintha oda is egy-egy konyakosmeggy volna begyömöszölve - ínséges időkre.- Most megkockáztatunk egy süteményt - kuncogják együtt, és megindulnak a cukrászda felé. Én jó étvágyat kívánok nekik (nagyon feleslegesen), ők meg azt mondják:- Minden jót! - és visszatekintget- ve még sokáig integetnek. A fiatalember végül elhagyja a körhintát, tántorog, szédeleg, aztán mégis csak megembereli magát, megindul a térről elszaladó főutcán, ahol ősz baju- szú, ősz szakállú utcaseprőbe botlik.- Tessék mondani, ön milyennek látja a közelmúltat? - szegezi neki az ostoba kérdést.- Ilyen is, olyan is.- És... hogy tetszik lenni?- Úgy is, meg így is. /- Hát régebben jobb volt-e?- Száz.- Hogyan?- Úgy. Száz. - mondja az utcaseprő, aztán eldobja cigarettája csikkét, és lapátjára sepri. Nagy Sebestyén 11
