Ferencváros, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1994. augusztus / 8. szám
Tisztelt Szerkesztőség! Olvasom a ferencvárosi lapot az „elfolyó forintról”. Mivel a nyugdíjasok zöme kifizeti a lakbért, a víz-, a csatorna-, a villany-, a gáz- és a többi számlát, nem hiszem, hogy ezekre a pontos fizetőkre kellene hárítani az elfolyó pénz hiányát. Miért nem azután néznek, miért dobják ki a 60 millió végkielégítést egyetlen embernek! A sok eladott lakás és elpazarolt pénz után néznének jobban! Én 12 400.-Ft-ot kapok, de énnekem tartozásom nincs és csak a tiszta vízért, ami kijön a csapból, fizetek havi 568 forintot. Miért? Egyszobás, 47 négyzetméteres lakásom van. Az unokám mos, én a vizet se locsolásra, se autómosásra nem használom, mivel hetven éves elmúltam. Én úgy emlékszem, hogy azelőtt ezek a dolgok benne foglaltattak a lakbérben, most mindent amit csak lehet, a nyakunkba varrnak. Amire kellene pénz (pl. kórház), arra nem telik, de sok felesleges másra igen. Ennek kellene utána nézni. Tisztelettel: Ébelné * * * Tisztelt Szerkesztőség! Azt hisszük, hogy az általunk javasolt megoldás egy közcélú megoldását jelenti, legalábbis a nyugat-európai példák ezt támasztják alá. Ezért kérjük a támogatásukat: azt, hogy közöljék az önkormányzathoz írott levelünket a célból, hogy követőkre (ebből kifolyólag támogatókra) találjunk kezdeményezésünkhöz, amely kezdeményezés - meggyőződésünk szerint - kevesebb pöfögő autót, tehát tisztább levegőt és több szabad parkolkóhelyet, tehát kényelmesebb önkormányzati ügyintézést tenne lehetővé (néhány éven belül). Tudjuk, hogy csak kevés autót tudnánk elhelyezni. De ha minden (vagy legalább minden második) ferencvárosi társasház ugyanennyit vállalna, akkor a közlekedés flottul, dugómentesen és sokkal kevesebb bűzzel bonyolódna, és az életünk picivel szebbé, kellemesebbé válhatna. Ennyire képes egy civil kezdeményezés. Ha a minimálisan kért önkormányzati támogatást megkapja. Ehhez kérjük a támogatásukat. * * * Tisztelt Jegyző Úr! A Bakáts utca 5. sz. társasház intézőbizottsága vagyunk. E minőségünkben többször gondoltunk már arra, hogy - ismerve környékünk parkolási gondjait - gépkocsitárolót kellene létesítenünk a házunk (lakótársak által birtokolt) pincéjében és az udvarunk alatt. (Itt szeretnénk hivatkozni több nyugati nagyváros, pl. az általunk ismert Basel példájára, ahol a közlekedési nehézségek megoldását a támogatott pince garázs-építés jelentette.)- Mostanáig mindig elakadtunk annnál a problémánál, hogy a házunknak nincsen olyan frontszakasza, ahol gépkocsi-bejáratot lehetne kialakítani. A földszinti homlokzatot ugyanis lakott lakások, egy keskeny (alig 2 m széles) kapualj és egy önkormányzati tulajdonban levő üzlethelyiség (az Önkormányzat Elidegenítési Részlege) foglalja el. Az udvarunkat pedig a szomszédos telkeken álló, magas épületek határolják - szorgalmi jogot is lehetetlen a házakon keresztüljáráshoz szerezni. Most, amikor az Elidegenítési Részleg elköltözött a házunkból, és még nincs bérbeadva a helyiségcsoport - tehát reméljük, hogy időben - kérjük, hogy ennek a helyiségcsoportnak egy igen kis részét (a Lónyay utcai utolsó portálnyílás mögötti helyiségrészt) ne adják bérbe vagy tulajdonba másnak, hanem jelöljék ki egy később létesítendő gépkocsitároló lejáratának. Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy a házunk pincéjében gépkocsi- tárloló létesüljön, és éppen most szabad ez a lehetőség. Társasházközösségünk nyitott az önkormányzat feltételeinek eleget tenni: vagy megvesszük a kérdéses területrészt, vagy béreljük, esetleg apportként fogadjuk egy létesítendő társaságba - a későbbi megbeszélések szerint. Egyelőre csakis azt kérjük, hogy az önkormányzat a házunkban levő üzlethelyiségét az utolsó helyiségrész (kb. 15 m2) nélkül hasznosítsa. Biztosan tudjuk, hogy az önkormányzat reális követeléseinek eleget tudunk tenni. Kérésünk alátámasztására még egyszer hivatkozunk arra, hogy a környékünk (egyben a Polgármesteri Hivatal környéke) közlekedési gondjait és a levegő szennyezettségét a szabad pakolóhelyeket egész nap foglaltan tartó magánautók (tudjuk: a mi autóink) miatt a közlekedősávokon megállni kényszerülő, azokat eltorlaszoló vagy leszűkítő „hivatali autók” okozzák. Azt hisszük, hogy támogatásra érdemes közcél tehát, hogy egy társasház lakóközössége a saját tárolóterületén garázst hajlandó kialakítani, és ezzel a gépkocsitárolási gondokat enyhíteni. Más támogatást egyelőre nem kérünk, csakis a lejáráshoz szükséges helyiségrész fenntartását. Úgy hisszük, hogy minden más kérdésben (pl. az önkormányzat részesedése a férőhelyekből, vagy a szokásos támogatási pályázatok feltételeinek kihasználása, stb.) meg fogunk majd állapodni. Tisztelettel: A BAKÁTS UTCA 5. sz. TÁRSASHÁZ INTÉZŐBIZOTTSÁGA * ** A választ következő lapszámunkban közöljük. (Szerkesztőség) * * * Üzenet az otthonnak Ez év májusa elején igen kétes állapotban kerültem ki a kórházból. Egészségem megrendülését részben én okoztam, részben a szociális helyzetem. Segítséget az önkormányzat adott, bizonyos érdemleges határokon belül. Az öregek napközi otthonában már régen kulturált étkezési lehetőséget és ott-tartózkodási lehetőséget kaptam, amivel együttérző szeretet is járt. Mivel a nyugdíjam nem érte el a létminimumot, (talán két hétig ha tartott), nem a csodára, hanem a postásra vártunk örökké. A páros hónapok könnyebbek voltak, hisz jött a segély is. Itt, a Ráday utcai gondozási központ minden lehetőséget megadott arra, hogy tisztán, ápoltan közlekedjünk a városban. Középszerű anyagi helyzetűek látszatát keltettük, s nem volt a homlokunkra írva, hogy naponta csak egyszer étkezünk... A Ráday utcában napközben tartózkodhatunk. Ez idő alatt fürdünk, borotválkozunk, mosunk. Vannak itt napilapok, olykor videofilmét is vetítenek nekünk. Az ünnepek a legjobbak. Például legutóbb a farsang. Én nem lehettem ott, de hoztak kóstolót a bográcsban, szabadtűzön készített pörköltből. Akkor valami megmozdult bennem. Rájöttem arra, hogy va-' lahova csak tartozom. Ide már évek óta járok, - a vezetőség jóvoltából - számtalan emberi segítségben volt és van részem. Jelen esetben is a pihenőszoba vendége vagyok. Szigorú a gyógyszerterápiám, természetesen ellenőrzés mellett. Tizenkilenc kilogrammot „hagytam” a kórházban. Gyenge voltam, a járásom is labilis, így ellátni nem tudtam magam. A klub vezetősége minden magyarázat nélkül befogadott, sőt törődik is velem. Ügyes-bajos dolgaim (ami akad elég) intézik, és kedves türelemmel fogadják néha szélsőséges viselkedésemet, amit betegségem idéz elő. A szívinfarktusom után felelőtlenül nem fogadtam meg az orvosi utasításokat, saját egészségem ellensége lettem. Azelőtt sem vetettem meg az italt, de tavaly ősztől - egyéb okok miatt is - a „gázpedálra” léptem. A napközi előtti és utáni időmet kocsmákban töltöttem el. Nagyon rossz, nyugtalan ivó voltam, akinek nincs türelme lassan fogyasztani az italt. Csak „dőltem hátra” sorozatosan, és záráskor igen kapatosán tértem nyugovóra. A napközi megoldott sok mindent, törődnek velem, ellátnak, gondoskodnak rólam. Jelenlegi állapotom javuló, de még nem teljes a gyógyulásom. A séták után igyekszem vissza az intézménybe, ahol otthon érzem magam. A belső forrongások szűnnek, felejtő- dik a rossz. Már több mint három hónapja nem iszom, s valahogy tisztul bennem valami. Ha nem karolnak fel szeretettel, valahol már máshol lennék, ahonnan nincs visszaút. Köszönök mindent. Névsort nem írok, hiszen itt mindenki lelkiismeretesen végzi a dolgát - aminek eredménye is van! Köszönöm a jó szót, a törődést, a segítséget, s mindazt, amivel könnyebbé tehették sorsomat. T.L. (név és cím a szerkesztőségben) 15