Ferencváros, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1994. július / 7. szám
T öbbféle csoda is történt nyár elején a Bakáts téren. Szorgos munkások néhány nap alatt felépítettek egy kétezer ember befogadására alkalmas szabadtéri színházat. A Ferencvárosi Szabadtéri Színpad elsőként Müller Péter - Tolcsvay László - Müller Péter Sziámi „Mária Evangéliuma” című rockoperáját tűzte műsorára. A csoda június 4-én szombaton este kezdődött, teltház előtt. A rockopera díszletei közül kimagaslott a Bakáts téri templom. Szinte megszoktuk, ha rockopera és bibliatörténet, akkor Vikidál Gyula címszereplő. János szerepét a tőle megszokott dinamizmussal, erőteljes gesztusokkal játszotta, a közönség nem maradt hálátlan, egy- egy betétdalát nagy tapssal jutalmazta. Sasvári Sándor alakította Jézust, krisztusi alkata, színészi tehetsége, szép énekhangja kétezer embert ragadott magával. Sáfár Mónika éneke tiszta volt, mint egy hegyi patak, szerepét, az örök anyát nem játszotta, hanem ő maga volt Mária. Szerednyey Béla He- rodes alakítása bombaként robbant a színpadon. Azon túl, hogy vagy három oktávot keresztülénekelt, olyan tökéletesen romlott figurát mutatott be néhány nagy hatású gesztussal, amire csak a legjobbak képesek. A csoda megtörtént, a néhány perces epizódszerep örökké emlékezetünkbe vésődött, ma is futkos a hátamon a hideg, hallom a gúnyos hangot, valahol a három vonalas „C” magasságában: „nem kell nekünk messiás”. A végső csoda Mária mennybemenetele, megnyílt a Bakáts téri templom kapuja és a sejtelmesen kavargó „felhők" között az oltár irányába, a „mennyek kapuján” Jézus a mennyországba vezette Máriát. Szűnni nem akaró taps, katarzis, a Ferencváros közepén, ahol mindennapos megélhetési gondok őrlik kialvatlan szemű emberek tízezreit, ahol ezernyi József Attila-i sors sűrűsödik a szétmálló bérkaszámyákban.-er Levél a köztársasági elnöktől a Ferencvárosi Szabadtéri Színpad megnyitására Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim! Keveset tudok a Ferencvárosi Szabadtéri Színpad születéséről, létrejöttének örömeiről és buktatóiról, de annyit látatlanul is megkockáztatok: akik megálmodták, nagy fába vágták a fejszéjüket! A Bakáts téren - ezen a színházat soha nem látott téren -, egy kicsit a szegedi Dóm tér mintájára fölállítani egy színpadot, egy templom és ég határolta színpadot, hatalmas nézőtérrel: nem akármilyen vállalkozás manapság. Hogy megkísértve a lehetetlent, Önök mégis színházat avatnak, ezen a helyszínen nem túlzás: újabb oltárát a kultúrának - köszönet érte! Köszönet mindazok nevében, akik másként talán soha nem jutnának közelébe egy színháznak, a színházak csoda-világának. Kívánom, hogy álmaik valóra váljanak! Most pedig kívánok emlékezetes, szép estét mindannyiójuknak! Baráti köszöntéssel: Budapest, 1994 júniusában Göncz Árpád 12 Csoda M a Bakáts téré«