Ferencváros, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1994. július / 7. szám

gi létezése milyen formákban zaj­lott akkoriban?- Én abban az időben teljes lel­kesedéssel és optimizmussal vál­laltam ilyen feladatokat. Miután elsősorban csak lakásokban és műtermekben tudtunk összejön­ni, „megváltani a világot”, felme­rült, hogy tennünk kéne valamit, létrehozni egy fórumot, amely bi­zonyos esélyeket biztosítana a realitások felmutatására. így ala­pítottuk meg a Fiatal Művészek Klubját, ahol fantasztikus előadá­sokra és kiállításokra nyílt lehe­tőségünk. Ezek a hivatalos cen­zúra megkerülésével történtek, ezért elég korán magunkra von­tuk az illetékesek figyelmét és ha­ragját, de ennek ellenére a hely országos, sőt mondhatni, nemzet­közi jelentőségűvé vált. Azért ez csak egy kis része volt az én úgy­nevezett közéleti tevékenységem­nek. Ahogy később kezdtem meg­ismerni a diktatúrának a művészi életben jelentkező módszereit és visszásságait, rájöttem, hogy kik a végrehajtói és haszonélvezői en­nek a struktúrának. Ez egy szűk érdekcsoport volt, nagyhatalmú, vétójoggal rendelkező személyek­kel, akik sajnos még ma is ha­sonló, illetve magasabb beosztás­ban tevékenykedve teszik tönkre a művészetet. Néhányan már meghaltak közülük, de akik él­nek, még nyolcvan évesen is ugyanolyan teljhatalommal ren­delkeznek, mint harminc évvel ezelőtt. Amelyik művész másként gondolkodott, aki megpróbálta ezeket a diktatórikus módszere­ket kifogásolni, azt egyszerűen le­radírozták a területről. Kizsűriz­ték még az országos kiállításokról is, nem kapott lehetőséget egyéni bemutatkozásra, anyagilag lehe­tetlenné tették, a perifériára szo­rították. Az volt a céljuk, hogy a művészeket megfélemlítsék, függő' helyzetbe hozzák. Természetesen tudom, hogy ez az egész értelmi­séggel szemben működő tendencia volt. Csak néhányan tudták ma­gukat anyagilag függetleniteni, de akinek erre nem volt lehetősége, az kiszolgáltatott lett. Az ő érde­keik képviseletében emeltem fel többször a szavam, de ennek meg is lett a következménye. 1976- ban, a Csók Galériában megnyi­tásra váró kiállításom anyagát a megnyitó előtt pár órával felfor­gatták, minden hivatalos értesítés nélkül leszedték a falról több képe­met. Ennek ellenére a kiállítást megtartottuk, de utána 17 éven át Budapesten nem kaptam egyé­ni bemutatkozásra lehetőséget, egy csepeli és egy Fészek Klub­beli kisebb alkalom kivételével.- 65 éves, de átvennék látszik. Töretlen lendülettel alkot, tervei vannak. Elégedett?- Amikor egy munkámmal elké­szülök, mindig tudom, hogy mit és hogyan kell azontúl másképp csinálnom. Ezt lehet elégedetlen­ségnek is nevezni. így fejlődik, így változik bennem a világ, miköz­ben én magam is fejlődöm és vál­tozom. Ez volt jellemző a magán­életemre is. Háromszor nősültem, négy gyermekem van. Itt ez a nagy műterem, amelyben nyu­godtan dolgozhatok. Ha kinézek az ablakon, a város régi házainak kéményeit látom. Füstölögnek, de valamiképpen mégis a melegség­gel, a békével kapcsolatosak. Amíg dolgom van, addig nem érezhetem fáradtnak magam.- Úgy legyen.-ssS­Köszöntjük a művészt 65. szüle­tésnapja alkalmából, és kívánunk neki érdemekkel teli, alkotó éveket. (A szerkesztőség) Jót és hasznosat lép, ha belép A BAKONYVIDÉiyE TAKARÉKSZÖVETKEZET JO BEFEKTETÉSI LEHETŐSÉGET AJANL Részjegyjegyzés = magas osztalék (1992-ben 25%-ot fizetett takarékszövetkezetünk) Jegyezheti jogi vagy természetes személy, 10.000 Ft/db, maximum 50 db. Tagjaink további kizárólagos lehetősége megtakarításuk magas hozamú, egyéves lekötésű befektetése. Célrészjegy jegyezhető a tagsági részjegy névértékének tízszereséig. Kamata változó, a letéti jegy mindenkori kamata + 5%. (1993. május 25-én 18.75 + 5 = 23.75% bruttó) 21.375 nettó Részletes felvilágosítás kirendeltségeinken: Budapest VI. Bajcsv-Zsilinszky út 15/b. Budapest IX., Ráday u. 59. Tel.: 111-5432,112-8479 Tel.: 217-5755,218-8463 f N Kaputelefon Kér. és Szóig. Vállalkozás 1091. Üllői út 151. Tel/fax 1785-127 Kaputelefonok árusítása, szerelése, felújítása, Zárak árusítása Kulcsmásolás 10 db felett 40 Ft-ért Nyitva H-CS: 9-15 P: 9-13 V J Politikai hirdetés Köszönetnyilvánítás Szívből megköszö­nöm azoknak a ferenc­városi választópolgá­roknak a bizalmát, akik az országgyűlési képvi­selőválasztások során a 12. számú választókör­zetben a Független Kis­gazdapárt jelöltjére ad­ták szavazataikat. Dr. Homoki János Országgyűlési Képviselő ÚJRA MEGNYÍLT a Mester u és a Liliom u. sarkán a CSAVARÜZLET SZÉLES VÁLASZTÉK KÖTŐELEMEKBŐL ÉS SZERELVÉNYEKBŐL. UGYANOTT SALGÓ POLCRENDSZEREK KATALÓGUS ÁR ALATT SZÉLES ÉS ÁLLANDÓ VÁLASZTÉK, IGÉNY ESETÉN GYORS, OLCSÓ ÉS SZAKSZERŰ SZERELÉS. IX. KÉR. MESTER U. 9. TEL: 215-1837 NYITVA H-P 8,30-16 ÓRÁIG Jogosítványt szeretne T autóra, motorra? OLCSÓN, GYORSAN SZAKSZERŰEN akkor várjuk, a IX. kér. Tompa u. 10-ben! Telefon: 215-8296, 216-1030 A FERENCVÁROS legrégebbi autósiskolája! Bízzon tapasztalatunkban! 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom