Ferencváros, 1993 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1993. április / 4. szám

Krisztus feltámadott... J ános evangéliumát szeretem a legjobban! János ebben többnyire így nevezi magát: „Az a tanítvány, akit Jézus szeretett". (13, 23, 19, 26, 20, 2; 21, 7,) Ezen bizonyságtétel cseng ki az Evangélium minden szavából. A szemtanú ihletett átélésével írta evangéliumát a szerző, ezért érzem azt, hogy ha csak ez a könyv lenne a Biblia, akkor is teljes üdvbizonyosságra juthatna általa a hívő. Ezért János evangéliumából merítem a húsvéti ige részleteit, mint igazán átélt, hiteles tudósítást. íme: hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária oda ment a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírról. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzá­juk: ,Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették.' Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz. Előrehajolt és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de mégsem ment be. Nyomában érkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, és hogy a kendő, amely a fején volt, nem a lepelnél fekszik, hanem külön összegöngyölítve egy másik helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott és hitt. De még nem értették az írást, hogy fel kell támadnia a halálból." (Jn. 20, 1-9) „Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. ...Hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. Jézus így szólt hozzá:,Asszony, miért sírsz? Kit keresel?' Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: ,Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elhozom’. Jézus nevén szólította: .Mária!' Az megfordult, és így szólt hozzá héberül:,Rabbuni!' - ami azt jelenti: Mesteri... Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak: .Láttam az Urat!’ Amikor beesteledett, azon a napon, a hét első napján, ott, ahol öszegyűltek a tanítványok... eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk:,Békesség néktekl’ És miu­tán ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát (hogy lássák a szegek helyét - P.A.). A tanítványok meg­örültek, hogy látják az Urat." (Jn. 20, 19-20) A feltámadás élményét így csak a „szeretett tanítvány” írhatta le. Az Úr valóban feltámadt. El tudjuk-e képzelni azt az örömöt, amely az első tanítvá­nyok ajkáról felcsendült? És majd kétezer év óta ez az öröm­kiáltás nem halt el... Ennek ellenére megmaradtak a kétsé­gek. Lehetséges, hogy a halott újra életre támadjon? Már az első tanítványok is kételkedtek: „Amikor meglátták őt, lebo­rultak előtte, némelyek pedig kételkedtek." (Mt. 28, 17) Ki kell tehát iktatnunk az értelmünket? Nem. A hit nem vakrepülés, hanem szilárd alapja van mindabban, amit a Biblia Istenről nekünk mond. Lothar Gassmann: Jézus Krisztus feltámadott című művében rendre kimondja azokat a feltevéseket, amelyekkel a feltámadásról szóló első hírtől kezdődően az elmúlt két évezred alatt a hitnek meg kellett birkóznia. Először is kizárja, hogy mítosszal állnánk szemben. Azt állítja, hogy „a mítoszok olyan vallásosság kifejezői, ame­lyek az ember kereséséből fakadnak, de végül megragad­nak az emberi eszmékben. Ezzel szemben a Biblia üzenete felül halad minden emberi képzelőerőt. Benne olyan való­ság tör be a világba, amilyennek az ember önmagától soha sincs birtokában." Lothar Gassmann azt a gyakran felvetett kifogást is ki­zárja, hogy Jézus csupán tetszhalott lett volna. „Olykor elhangzik az az állítás, hogy Jézus a kimerültségtől és a vérveszteségtől elájult ugyan, de nem volt halott. A sír­kamra hűvösében ismét magához tért, és ezután találkozott híveivel. ’ Ezek cáfolataként - többek között - felhozza, hogy „Jé­zus már keresztre feszítés előtt olyan gyönge volt, hogy másvalakinek kellett vinnie a keresztjét" (Lk. 23, 26), azután „az egyik katona lándzsájával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki" (Jn. 19, 34). Ez orvosilag egyér­telmű jele annak, hogy Jézus halott volt. Végül: „Ha Jézus a régi, meggyötört és a vérveszteség által legyöngült testben jött volna elő a sírjából, hogyan tudta volna a nehéz, lepe­csételt sziklatömböt elmozdítani?" Konklúzió: J\ feltámadt Úr Jézusnak tehát új, megválto­zott testi mivolttal kellett bírnia. Erről többször szó esik meg­jelenésekor. " Az idézett szerző azt is kizárja, hogy a tanítvá­nyok lopták volna el Jézus testét. Itt arról a kérdésről van szó, miért volt üres Jézus Krisztus sírja. Azt, hogy a sír üres volt, meglehetősen egyértelműen bizonyítható. Jézus holt­testét nem lehetett megtalálni, különben a hatóságok nyilván bemutatták volna, hogy ezzel cáfolják a tanítványok húsvéti üzenetét. így már csak azzal kell foglalkoznunk, vajon a tanítvá­nyok lopták-e el Jézus testét. Már a főpapok és farizeusok is foglalkoztak ennek lehe­tőségével, és ezt megelőzendő, a sírt őrizték és lepecsétel­ték. (Mt, 27, 62-66) Az, hogy a szolgálatban lévő őrök el­aludtak volna, szerfölött valószínűtlen, mivel a Római Biro­dalomban ilyesmit többnyire halállal büntettek. Amikor az­után Jézus teste eltűnt a sírból, tudatosan indították el azt az állítást, hogy a tanítványai lopták el őt. Megvesztegetés­sel vették rá az őröket, hogy ezt terjesszék. (Mt. 28, 15) Igencsak kérdéses, hogy a teljesen elbátortalanodott tanítványok ilyesmit tettek volna. Ők Jézusban a dicsőséges Messiást várták, aki Izraelt megszabadítja az idegen római uralom alól. (ApCsel. 1, 6) Szemükben a keresztre feszítés szégyenletes dolog volt. A tanítványok szemében Jézus kudarcot vallott. A keresztre feszítés története alig említ egy-egy tanítványt, tehát azok nyilván elfordultak tőle. És ezek a tanítványok lettek volna hajlandók arra, hogy ellopja­nak egy holttestet, és aztán Jézust, mint a Szabadítót hir­dessék? Ezért kellett valami rendkívülinek, egy kívülről jövő eseménynek végbemennie ahhoz, hogy egy kicsiny, csüg­gedt csoportból bátor hitvallók és mártírok lettek, akiket sem a börtön, sem a kínzás, sem a halál nem tartott vissza attól, hogy hirdessék: Jézus Krisztus feltámadt a halottak közül ”. Látni kell azonban, hogy Jézus feltámadását gondolko­dás útján sem bizonyítani, sem tagadni nem lehet. Belső bizonyosságra csak a hit útján jutunk. Egy híres zsidó törvénytudó bölcsességével zárom mon­dandómat. Az Apostolok Cselekedeteiben találjuk a keresztény mozgalom kezdeteivel és terjedésével kapcsolatos azon gondot, amit a jelenség a zsidó nagytanácsnak jelentett Krisztus feltámadása után. Nem tudták, miként fojthatnák el az új vallás terjedését. Ekkor történt, hogy „felállt a nagyta­nácsban egy farizeus, név szerint Gamáliél, az egész nép előtt tiszteletben álló törvénytudó, és ... így szólt: ,Jólgon­doljátok meg, hogy mit akartok tenni ezekkel az emberekkel ... hagyjátok békén ezeket... mert ha emberektől való ez a dolog vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül, ha pedig Istentől való, akkor úgysem tudjátok megsemmisíteni őket, és még úgy tűnhettek fel, mint akik Isten ellen harcoltok." (ApCsel. 5. rész) Nos, az elmúlt közel kétezer év bizonyította Gamáliél igazát, a kérdést Isten döntötte el, „a mustármag óriási fává lett". (Mt. 13, 31-32) Krisztus feltámadott, valóban feltámadott! Plkó Adrienne 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom