Ferencváros, 1993 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1993. február / 2. szám

Idős embereket nem lehet a kilátástalanság felé orientálni A lakásszövetkezetekről A „Ferencváros” cfmű lap legutóbbi példányát olvas­va éreztem Indítékot, hogy közöljem gondolataim. Gegesy polgármester úr nem merítette ki az 1993. évi költségvetés IX. kerületet sújtó hatásainak Ismertetését. Az önkormánya az előző évivel azonos öszszegből, 15%-os áremelkedés mellett takarékossággal, Ingatlan eladásokkal áthidalhatónak látja a helyzetet. Nem így áll a helyzet nálunk a lakásszövetkezeteknél. A mai nehezebbé vált körülmények között létfontosságú­nak tartjuk a lakásszövetkezetek érdekképviseletének és érdekvédelmének nagyon érdemi - szakszerű szerveze­tét. E tekintetben nem sok bizalommal figyelhetjük a nap­jainkban a budapesti és országos lakásszövetkezeti szer­veknél végbemenő átalakítást. Egyáltalán nem a lakásszö­vetkezetek képviselőinek kezdeményezéséből építkeznek, hanem egyesületként a lakásszövetkezetekre telepedni kí­vánnak. Felső szervük zavaros-kongresszus, választmány, közgyűlés, elnökség, melyek közül alapvető szerepet csak az elnökségnek szánnak. Az elnökség szabja meg, hogy mely szövetkezet léphet be, léphet ki, milyen összegű hoz­zájárulást kötelesek a tagszövetkezetek fizetni. Az évente egyszer tartott közgyűlés lényegében csak a beszámoló jó­váhagyására hivatott. Követni kívánják az eddigi gyakorla­tot, ahol a szövetkezeti képviselők által felvetett véleménye­ket - javaslatokat nem munkájuk indítékaként tekintik, ha­nem megmagyarázandó dolognak, mint amely valamiféle tudatlanságból, nem kellő szakértelemből ered. Vitán felül áll részünkről, hogy a piacgazdaság elveire épülő szervezetek kialakítása szükséges. A lakásszövetke­zeteknek is ebbe az irányba kell haladniok. Nem tartható azonban, hogy a szövetkezetek körén belül ne legyenek megkülönböztető szabályok a lakásszövetkezetekre. Ezt a múlt évben érvénybe lépett szövetkezeti törvény egyáltalán nem fejezi ki. Az nagyon hanyagul tartalmaz előírásokat a lakásszövetkezetekre. Működésükre-fejlesztósükre lénye­gében alkalmatlan. A lakásszövetkezetekre nézve ugyanis nem lehet meg­határozónak tekinteni a nyereséghozam elvet. A törvényből ez a megkülönböztetés hiányzik. Márpedig a lakásszövetke­zetek működésének nem lehet vezérlő elve a haszonnöve­lés vagy a kereslet-kínálat viszonyaihoz való igazodás. Ki­zárólagos hivatásuk, hogy a tulajdonosok hozzájárulásából, a tulajdon kihasználásából oldják meg a lakóházfenntartás közös költségeinek fedezését, illetve a házak elévüléséből adódó olyan felújítások fedezését, melyek pótlást, a korábbi állapotok helyreállítását jelentik. Ebből a forrásból senki nem juthat - sem egyénileg, sem csoportosan - kizárólago­san elsajátítható többletjövedelemhez, egyáltalán bármiféle jövedelemhez. Az érdekképviselet hatása szükséges azirányba, hogy segítse elő a lakásszövetkezetekre, mint „nonprofit” szerve­zetekre az ennek megfelelő működési szabályozó elvek ki­alakítását és törvénybe iktatása kiváltását. Ebből az alapállásból kiindulva döntő követelmény, hogy a lakásszövetkezetek adóztatása lényegesen különbözzön a gazdálkodó szervezetekétől. A lakásszövetkezetek közös költségeinek fedezésére hivatott pénzeszközök nem azono­síthatók a vállalkozó szervezetek pénzforrásaival. Nem nye- reséghozarn-növelést, hanem objektíve bemérhető és be­határolható kiadások fedezetének kell megfeleljenek. Etikai­lag sértőnek, logikailag megmagyarázhatatlannak tarható az, hogy a tulajdonosok által már adózott munkajövedelem­ből, nyugdíjból képződő pénzalapot újra adók sújtsák fel- használásukkor, illetve hogy a már adózott szövetkezeti pénzalap egy tekintélyes részét adózással tovább kurtítsák az állam javára. Szövetkezetünk - számításunk szerint - a már adózott pénzalapjának mintegy egyharmadát veszti el, tehát a ren­delkezésre álló összegnek csak mintegy kétharmada hasz­nálható fel a lakóház fenntartására, felújítására. Ha pénzt házfelügyelő, könyvelő díjazására fordítunk, akkor az ösz- szegnél közel 50%-kal többet kell kifizetni adóra, társada­lombiztosításra. Ha takarításra, elromlott szerkezetekre vá­sárolunk anyagokat, tényleges kiadásunkon felül 25%-kal többet költünk adóra. Ezt az adórészt érthetetlen okból nem téríti vissza részünkre az adóztató. Nem hihető ugyanis, hogy állami érdek fűződne ahhoz, hogy az elmúlt évtizedek állami bérlakásaihoz hasonló hely­zetbe jussanak a szövetkezeti lakások, vagyis pénzelvoná­sokkal elhanyagolódjon a karbantartás, felújítás. Ebben tisztességes ember szerepet sem vállalhat. Az elvont pénz szűkíti a lakóházak helyzetét. Ilyen esetben természetes kö­vetkezmény, ha a szövetkezet vezetősége lemond, magára hagyja ezt az áldatlan folyamatot. Messzemenően fals az a felfogás, hogy a lakásszövetke­zetek közös pénzalapjának adóztatása növeli az állami költ­ségvetés bevételeit. Ez a bevétel károk fokozódását jelenti, amellyel végső soron felhalmozódó állapotban az államnak kell számolni. Az nem kivezető út, hogy a tulajdonosok viseljenek több terhet, illetve ha nem bírják, adják át helyüket teherviselőbb tulajdonosoknak. A terhelhetőségnek van elviselhető határa. Ezt figyelem­be kell venni valahol. Elsőként talán az érdekképviseletnél, ha felismerné ezirányú tennivalóját. A mi lakásszövetkeze­tünknél a tulajdonosok 60%-on felüli arányt képviselnek. Ki lehetne számolni, hogy meddig lehet tőlük pénzelvonást eszközölni ahhoz, hogy létük ne váljon kérdésessé. Elfogadhatatlan az olyan válasz, hogy aki nem tudja a közös költséget fizetni az ilyen lakásokért, az költözzön ala­csonyabb használati értékű lakásba. Akik ezt állítják, felelőt­lenül nyilatkoznak. Idős embereket nem lehet kilátástalan­ság felé orientálni. Másrészt a meglévőt helyettesíteni ké­pes olcsóbb értékű lakások nem is állnak rendelkezésre. Ilyen kínálat nincs, belátható időn belül nem is lesz. Ez „me­rev" rugalmasságú tényező. Ezt tudomásul kell venni, ettől eltekintve nem szabad szabályozókat alkotni. Dr. Terbócs László Haller téri I. sz. Lakásszövetkezet elnöke Kitekintő KÉTÉVES FEJLESZTÉSI PROGRAM A FŐVÁROSBAN A főpolgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a budapesti ön- kormányzatok polgármestereinek túlnyomó többsége támogatja a főváros fejlesztési programját. A program megvalósulása esetén a fővárosi önkormányzat ele­get tehet azoknak a kötelezettségeinek, amelyek a város alapszol­gáltatásainak működtetésében a fővárosi polgármesterek szerint elengedhetetlenül szükséges, hogy a fejlesztési program finanszí­rozásához a központi költségvetés pótlólag járuljon hozzá, illetve hogy az önkormányzatoknak jog szerint járó források mértékét nö­veljék. A főváros hitelfelvétellel, kötvénykibocsátással fedezhetné a legszükségesebb fejlesztéseket. 's 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom