Ferencváros, 1993 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1993. szeptember / 9. szám
Kiválasztás 3 hit kegyelmi állapot, hit az ember eleve elrendelésen alapuló készsége, képessége, állapota. Az ember nem tud hinni elhatározásból. Ha szeretne hinni, az már arra utal, hogy benne van a hit képességének az az alapképlete, amely akár valóságos hitté teljesedhet, de el is nyomható. A kiválasztás, a kiválasztottság elve vörös fonalként húzódik végig a teljes Szentíráson. A predesztináció (eleve elrendelés) elvét a keresztény felekezetek javarészt tagadják, és teszik ezt a bibliai kinyilatkoztatásai szemben. Praktikusan szemlélve a kérdést, érthető a magatartás, hiszen ha nem minden egyes ember juthat el önszántából a hitre, akkor a hívekben kétség ébredhet a saját hitbeli státuszuk iránt, és a felekezetek el is veszíthetik híveik egy részét. A templomi prédikációk is általában azt az „örömhírt" tartalmazzák, hogy a hallgatóság az üdvösségre reálisan esélyes. A temetési beszédek ékesen bizonyítják ezen állításomat. Igaz, azt sem hallgathatom el, hogy senkiről sem lehet tudni, Isten mire rendelte el, meg akarja-e szólítani, és azt mikor, milyen körülmények között teszi meg. Éppen ezért el kell ismernem, hogy emberi szempontból nem írhatunk le senkit, hiszen krisztusi elhívások bizonyítják leginkább, hogy Isten előtt nincs oly mélyre süllyedt ember, akit - ha Ő akar - fel ne emelhessen, (lásd Lévi, Za- heus, Mária Magdaléna, Saulus, stb.) Jézus maga mondja: „Senki sem jöhet hozzám, ha nem adta meg ezt neki az Atya.” (Jn. 6, 65) .Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el magamtól." (Jn. 6, 37) „Én választottalak ki titeket a világból." (Jn. 15, 19) Ezt mondja tanítványainak, de nekünk is, ha valóban kiválasztottak vagyunk. „Nem kaphat az ember semmit, ha nem a mennyből adatott neki.” (Jn. 3, 27) Jézus sok példázatához hozzáteszi: „Akinek füle van a hallásra, hallja." (Pl. Mk. 4, 9) A „fül" itt azt jelenti, hogy az ember képes-e az ige üzenetét, mint egy vevőkészülék „venni". „Füle" pedig csak annak van, akinek „megadatott". (Jn. 3, 27) „A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által" -amint Pál apostol írja. (Róm 10,17) Jakab - Jézus testvére - levelében ezt olvashatjuk: „Vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények, hogy hitben gazdagok legyenek, és örököljék azt az országot, amelyet Isten az Őt szeretőknek ígért?" (Jak 2, 5) Pál apostol megrendítő szavakkal beszél az eleve elrendelésről a Rómabeliekhez írott levelében: „Igazságtalan az Isten? Szó sincs róla! Hiszen így szól Mózeshez: ’Könyörülni fogok azon, akin könyörülök, és irgalmas leszek ahhoz, akihez irgalmas vagyok.' Ezért tehát nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené." „Ezért tehát akin akar, megkönyörül, akit pedig akar, megkeményít. Azt mondod erre nekem: 'Akkor miért hibáztat mégis? Hiszen ki állhat ellene akaratának? Ugyan ki vagy, te ember, hogy vitába szállsz az Istennel? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: Miért formáltál engem ilyenre?’ Nincs-e hatalma a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanabból az agyagból az egyik edényt díszessé, a másikat pedig közönségessé formálja?” (Róm 9, 14-21) Bizony, bizony, ritkán idézett kemény igazságot vág Pál itt a szemünkbe. De a „Jákobot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem" (1 Móz 25, 23) kettőse benne foglaltatnak a jézusi ígéretekben is. „Ugyanúgy lesz azon a napon is, amelyben az Emberfia megjelenik... Mondom nektek: azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban, az egyik felvétetik, a másik pedig ott hagyatik. Két asszony örül együtt, az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik. (Ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik.” (Lk 17, 30-36) De erre látunk pódát a Krisztussal megfeszített két lator esetében is! Erről így szól Lukács evangéliuma: „Két gonosztevőt is vittek, hogy vele együtt végezzék ki őket... az egyik ... káromolta őt... de a másik megrótta ... majd így szólt: ’Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba.’ Erre így felelt neki: ’Bizony mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban."’ (Luk 23, 32-43) Az a csodálatos ebben a leírásban, hogy előképül szolgál minden Krisztus utáni nemzedék számára arra nézve, hogy miként működik a kiválasztás. Ugyan ki hitte volna, hogy éppen egy halálraítélt gonosztevő lesz Jézus kiválasztottja, akin megmutathatja a kegyelem végtelen lehetőségeit? Ez a gonosztevő csak és kizárólag kegyelemből, hit által (lásd Róm 3, 21-31) lett az örök életre érdemessé! Ez reményt nyújt minden ma még kételkedő számára is, hiszen amig az ember él, mindvégig, az életút bármely szakaszán manifesztálódhat a kiválasztottság ténye. Egy német szerzőnél olvastam arról, hogy az eleve elrendelés a hívőket nem sérti, a hitetleneknek meg nem fáj, hiszen nem hisznek az egészben. Úgy gondolom, hogy ez valóban így van. Pikó Adrienne 14
