Ferencváros, 1993 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1993. június / 6. szám

Karácsony, Húsvét jelentő­sége jól érthető minden keresztény számára. De Pünkösd, az bizony ne­kem, magamnak is a megfejtendő titkok világába tartozott nagyon hosszú ideig. Mert amíg Jézus meg­születése - az Ige testté tétele -, munkálkodása, prédikálása, csodás tettei láthatók, kézzelfoghatók vol­tak, és ugyancsak érzókileg volt kínos váltsághalála is megtapasztal­ható, addig a feltámadása és menny- bemenetele utáni események már csak a szűkebb tanítványi rétegek által voltak megismerhetők még akkor is, ha mennybemenetelénél ötszázan is voltak jelen. A tanítványok Jézus halálát követőleg riadtak és csalódottak vol­tak. Annak ellenére volt ez így, hogy világossá tette előttük, hogy Messi­ási küldetése nem a jelenvaló világra vonatkozik. Nem jutott eszükbe, hogy Jézus előre megje­lentette szenvedését, feltámadását, és elfelejtették következő szavait is: „Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat. Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.’’ (Jn.14/2,4,6) .....Mert ón az Atyához megyek... é s kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lel­két, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz." (Jn. 14/12,16) „Elmondom ezeket nektek, amíg veletek vagyok. A Pártfogó pedig a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat min­dent, amit én mondtam nektek. (Jn. 14,26) Az előre megígértekre nem kel­lett sokáig várniuk a tanítványoknak. Jézus „szenvedése után sok bizo­nyítókkal meg is mutatta ezeknek-, hogy ő él, amikor negyven napon át megjelent előttük, s beszólt az Isten országa dolgairól. Amikor együtt volt velük, kijelen­tette nekik: ,Ne távozzatok el Jeru­zsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, hogy... nem sok idő múlva Szentlélekkel kereszteltettek meg'." (Ap.Csel.1,3-5) A megígért Pártfogó, a Szentlé­lek kitöltése eseményét Lukács evangélista az Apostolok Cseleke­detei második fejezetében ekképpen írja le: „Amikor pedig eljött a pün­kösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöl­tötte az egész házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg előt­tük, amelyek szétoszlottak és leszálltak mindegyikükre. Megteltek mind Szentlólekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszólni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi tar­tózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a Föld minden nemzete között éltek. Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszólni. Ekkor felállt Péter a tizeneggyel, felemelte a hangját, és így szólt hoz­zájuk: .Izraelita férfiak, halljátok meg ezeket az igéket! A názáreti Jézust, azt a férfiút, akit Isten igazolt előtte­tek erőkkel, csodákkal és jelekkel, ... ti a törvényszegők keze által felsze­geztetek és megöltetek. De őt az Isten, miután feloldotta a halál fájdal­mait, feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt... Miután tehát felemeltetett Isten jobb­jára és megkapta az Atyától a megí­gért Szentlelket, kitöltötte ezt, amit ti most láttok és hallotok is.’ Amikor ezt hallották, mintha szí­ven találták volna őket, ezt kérdez­ték Pétertől és a többi apostoltól: ,Mit tegyünk, atyámfiai férfiak?' Péter így válaszolt: .Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valameny- nyien Jézus Krisztus nevében bűnei­tek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.' ... Más sza­vakkal is a lelkűkre beszólt... Akik pedig hittek a beszédnek, megke- res'ztelkedtek, és azon a napon min­tegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk. Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésé­ben és az imádkozásban... Az Úr pedig napról napra növelte a gyüle­kezetét az üdvözlőkkel.’’ A Pünkösd tehát a térben és idő­ben korlátlanul jelenlevő és megnyil­vánuló isteni erő, a Szentlélek kitöl­tésének napja volt, amely megsok­szorozta az addig visszahúzódó és cóitvesztett apostolok szellemi ere­jét, bátorságát, hitét, olyannyira, hogy képesekké váltak nemcsak folytatni a jézusi művet, de még meg is sokszorozni annak hatékonyságát. Amint Jézus ígérte, a Szentlélek mindenre megtanította őket, és eszükbe juttatott mindent, amit Jézus mondott nekik. így érthető, hogy az egyszerű halászokból lett tanítványok aposto­lokká, evangélistákká váltak. Fárad­hatatlanul tanítottak, vállalták a nél­külözést, az üldöztetést. Közülük többen megírták evangéliumukat, amelyből ma is hitelesen tárul elénk Jézus tanítása, sőt nem riadtak vissza a mártírumtól sem. A Szentlélek elküldése tette fel a koronát a jézusi váltságműre. Az emberré lett Istenfia így vált a világ korlátlan urává. így vált lehetsé­gessé, hogy a palesztínai tájat túl­lépve tanítvánnyá lett minden nép, ahová a Szentlélek erejével és ihle­tével Krisztusnak tanúit elküldte és ma is elküldi. így lett történelmi igazsággá a bölcs Gamáliól vélekedése: „hagyjá­tok békén ezeket az embereket... mert ha emberektől való ez a dolog vagy ez a mozgalom, akkor meg­semmisül, ha pedig Istentől való, akkor úgysem tudjátok megsemmisí­teni őket...” (Ap.Csel. 5,38,39) A Krisztus mennybemenetele óta eltelt idő nem minden korban kedve­zett a tanítvánnyá létnek. És nem elsősorban azok a korok voltak hát­rányosak, amikor üldözték a hitet, hanem sokszor a világi hatalomra törő egyház nyomta el az Ige tiszta hangját. A Szentlélek munkája azon­ban búvópatakként újra és újra elő­tört, és tömeges ébredésekben, megtérésekben mutatta meg erejét. Mert Jézus megígérte - és meg­tartja szavát: .....ahol ketten vagy h árman összegyűlnek az ón nevem­ben, ott vagyok közöttük.” (Mt. 18,20) Jézus a Szentlélek erejével kö­zöttünk van, bennünk van, velünk van. Pikó Adrienne 15 Ünnep után

Next

/
Oldalképek
Tartalom