Ferencváros, 1993 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1993. június / 6. szám
TELEFONTITOK I jr edves Asszonyom, bocsás- sa meg nekem, hogy a teleli fonbeszélgetés során rám bízott „titkot” most kibeszélem. Meg kell tennem, mert röpke társalgásunk oly tanulságokkal szolgálhat sokaknak, sokunknak, hogy az alkalmat vétek volna elszalasztani. S tudom, tapasztalom, hogy az Ön által megfogalmazottak nem egyedi esetek, példát kínálnak: számosán dolgoznak, élnek körülöttünk olyan emberek, mint az Ön férje - akinek ügyében szerkesztőségi telefonunkon csöngetett... Ön hallotta, hogy férje vállalata a közelmúltban jubileumi jutalmakat „osztott” - az Ön kedves férje nedig „kimaradt a sorból”. Pedig .át, időtlen idők óta zötykölődik jobb-rosszabb járműveken, konokul, kitartóan és szótlanul, hosszú útjain „kemény megpróbáltatások” érték testét-lelkét, de tántoríthatatlan maradt - megmaradt ugyanazon munkahelyen mindmáig. Teszi a dolgát, nem füstölög és nem elégedetlenkedik, méltánytalanság ha éri is, méltatlankodás nem uralkodik el mindennapjain. Az a fajta ember, aki tűzbe menne társaiért, s akár utolsó falat kenyerét is megosztaná „kenyerespajtásaival”. Ez az ember azonban érthetetlen módon saját magáért, a saját ügye előbbre mozdításáért nem tesz, nem tenne egyetlen lépést sem. Lám, mióta dolgozik már „hű- ’égesen”, de hűsége elismertetése /égett sem tesz egyetlen tapodtat sem. Ez még rendjén volna, ő már csak ilyen ember; de - kérdezi Ön, Tisztelt Asszonyom -, olyannyira kis ember az ön férje, olyannyira jelentéktelen, hogy a „cég” sem veszi észre őt?! Ez a vállalat, amelyik évről évre még ma is szép eredményeket ér el, csak úgy átsiklik az emberi értékek fölött? Nem veszi észre, hogy egy ember tizenöt-húsz-harminc esztendeje húzza az igát, teremt értékeket, fél életét és maximális hűségét, szakmai tudását adja nemcsak az önnön, hanem a vállalat boldogulásáért? Hát nem a vállalat dolga volna, hogy hűséges embereire odafigyeljen, számon tartsa őket?! A törvényt nem ismerem, Asz- szonyom. Azonban, ha már itt tartunk, meg kell említenem: a kor, amelyben élünk, magával hozta- hozza az értékek átrendeződését is. S az átrendeződés nyomán - ez már csak így van! - nem a hűség foglalja el az első helyet. Okkal. Ismerek, s bizonyára Ön is ismer embereket, akik hűségesen kitartottak munkahelyükön évtizedeken át, anélkül, hogy valamirevaló produktumot letettek volna az asztalra s a gyarapodást csupán önnön gyarapodásuknak tekintették: szó szerint megloptak bennünket. Abban ugye egyetértünk, Asz- szonyom, hogy az ilyen hűség talmi. Mert mit ér például az olyan házasság, ahol bár talán éppen az aranylakodalomra készülődnek a párok, de a két embernek az évek hosszú során nem volt semmi köze egymáshoz: hiányzott a harmónia, a megértés, a közös cél és tevékenység?! Az értékek átrendeződése afelé mutat: a munkát s a jó munkát kell elsősorban és kellően honorálni, anyagilag és erkölcsileg egyaránt. Etekintetben pedig számolni kell azzal: húsz nap és húsz esztendő különbsége eltűnik, eltűnhet, jelentősége elveszhet. Ez pedig nem az értékek félresöprését jelenti, hanem éppen az igazi értékek méltó értékelését. Tisztelt Asszonyom, nem féltem az Ön férjét, aki bár már kenyere javát megette ugyanannál a vállalatnál, tehát már „nem mai gyerek”, tapasztalata, tudása, hozzáállása a munkához a záloga annak, hogy az általa letett produktum egy fikarcnyival sem kisebb, egyetlen fillérrel sem kevesebb a „mai gyerekek” produktumánál. Ön, Asszonyom, lelkemre kötötte, a férje nehogy „valamit is megtudjon” abból, amit elmondott, hogy egyáltalán telefonért nyúlt az érdekében: „titkos telefonja” megbolygatná a családi békét. Nos, én végül is nem tudom, kivel beszéltem, ki öntötte ki a lelkét a vonal túlfelén. De, én, ki nyilván fia lehetnék koromnál fogva, nem állhatom meg, hogy szóljak róla: életünk társának gondjait és saját gondjainkat egymás elől eltitkolni - vétek. Avagy, nem arra szerződtünk-e ama szent pillanatban, hogy jóban- rosszban társai leszünk egymásnak?! S persze, hűségesek is. De ha már erről szólók, nem állhatom meg, hogy kimondjam: a házasság értékrendjében sem helyezem első helyre a hűséget. Első házasságom például emiatt végződött válással, azonban a közös családi „produktum” - gyermekeink nevelésében, életük igazgatásában lehetőségeim szerint ma is igyekszem „jó társa” lenni a volt feleségnek. Aki, úgy hiszem, ellentétben velem a hűséget mindig előbbre valónak tekintette minden egyéb értéknél. De azért ne higgye, Kedves Asszonyom, hogy a hűséget akarom devalválni. Fontosnak tartom én is - csak éppen nem a legfontosabbnak a sorban. S munkahelyi „elismertetésünk” - túl az anyagiakon! túl a hűségjutalmon! - mi lehetne több mostanság, mint hogy számítanak ránk továbbra is. Mint az Ön férjére, Asszonyom! Akihez hasonló értékes emberek, meglehet, éppen ebben az órában kerülnek az utcára, válnak munkanélkülivé. h.á. 13
