Ferencváros, 1992 (2. évfolyam, 2-12. szám)
1992. június / 6. szám
SPORT SPORT SPORT "Világéletünkben csapattársak voltunk!" Beszélgetés a Fiedler-nővérekkel A címbéli idézet egy pindurkát sántít, mintegy alátámasztva az örökérvényű igazságot, mely szerint semmi sem tökéletes. A pillanat viszont tökéletesen alkalmas arra, hogy elmondjam, Fiedler Adrienn és Erika még most is csapattársak. Nem másutt, mint a Herz-FTC kézilabdacsapatában. Azoknak pedig, akik nem járnak e sportág mérkőzéseire - vagy mert az utóbbi időben bizony nem remekel a Fradi, vagy mert nem szeretik a csinos lányokat- asszonyokat -, kifecsegem, hogy a "rangi- dős"Adrienn a kapuban riogatja az ellenfél csatárait, Era meg a balszélen kergeti őrületbe a védőket, többnyire a szerencsétlen sorsú jobboldali hátvédet. Bár e poszt magyar amazonjai mostanában némiképp fellélegezhettek, hiszen a zöld-fehérek villámléptű szélsője majd egy évig sérüléssel küszködött.- A jobb vállam rakoncátlankodott, persze pont az, még véletlenül sem a másik — meséli Erika edzés után, mert hogy újra csatasorba állt. — Pechemre az orvosok nem tudták rögtön rendbe tenni, azért bajlódtam vele ilyen sokáig, de az új szezonban már teljes értékű leszek! Nos, ez fölöttébb megnyugtató, mert az egykori sokszoros ifiválogatott játékosra nagy szükség van a mai Ferencvárosban is. Erika 1974-ben mutatkozott be az első osztályban, két évig, 1987-89 között válogatott kerettag volt. Barabás Zsolt és Szabó István keze alatt 8-szor magára is ölt- hette a címeres mezt, egy-egy rangos nemzetközi tornán, Csehszlovákiában, illetve Békéscsabán. De lássuk, hogy emlékszik vissza Adrienn eddigi pályafutására?- 1969-ben védtem először a nagycsapatban. Pontosan én sem tudom megmondani, hányszor szerepeltem az ifjúsági válogatottban, sajnos az A-csapat kimaradt az életemből. Ez nem is csoda, hisz klubomban is olyan nagyszerű kapus árnyékában védegettem, mint Berzsenyi, hogy csak egy nevet említsek. Amikor a Fradiban stabil helyem lett, a válogatottban már Rácz Marianné volt az egyes mez.- Kíváncsi lennék legnagyobb sikeretekre...- Mindenképp az 1978-as KEK-győze- lemé a pálma — szögezi le Adrienn.- Én csak hazai kupadöntővel büszkél- kedhetem - mondja Erika. - ’86-ban itthon megvertük a Debrecent, de idegenben kikaptunk, így másodikok lettünk. Dráma volt a javából, az biztos. Ja, és nővéremmel világéletünkben csapattársak voltunk! Ez se semmi, nem? Ezután közösen a lelkemre kötik, hogy feltétlenül írjam meg, mennyire hálásak a Húsiparnak a támogatásért, amit kapnak. A kulisszatitkokat kedvelőknek még megsúgom, hogy Adrienn otthon főz. mos, takarít, ezzel szemben Erika csak mos és takarít. A sors furcsa fintora, hogy pont ő van férjnél. Viszont táncolni, azt szeret! Táncoljon még sokáig a teremben is, nővére pedig riogassa csak továbbra is az ellenfél csatárait. Érsek Tibor A szurkoló bűne Ha meccsre jár, az még nem számít annak, ám ha így halad a világ, lassan idáig is eljutunk. Egy dolog azonban már most megállapítható, nevezetesen a kedvencek győzelmét ünnepelni — boldogan és szabadon — szigorúan tilos. Örülni még csak-csak szabad, de kizárólag a (nem mindig!) megfelelő keretek között. Egy labdarúgó-mérkőzés, illetve az azután történt események inspiráltak arra, hogy e sorokat papírra vessem. Az MTK-FTC összecsapásról van szó, aminek kapcsán az "összecsapás" kifejezés inkább a pályán kívüli történésekre illik. Tudom, mire a Kedves Olvasó elé kerül ez a cikk, talán már az egész eset feledésbe merül. Mégis úgy érzem, nem helyes szó nélkül elmenni mellette, hiszen a Ferencváros "érdekelt" az ügyben. Bizonnyal mindenki ismeri a brutális cselekménysorozat részleteit. A következményekkel nem kívánok foglalkozni, az már a magukból kivetkőzött emberek vandalizmusa volt, amely az élet egyéb területein is sajnos mind gyakoribb. A lényegesek mindig a kiváltó okok, illetve azok megelőzése. Jelen esetben tán célravezetőbb lett volna beengedni a pályára a szurkolókat, mert az önfeledt ünneplésből még soha nem származott baj. Egyes kivagyi emberek közbelépései éppoly feleslegesek, mint amilyen veszélyesek. Az illetékeseknek pedig törniük kellene a fejüket a hasonló helyzetek megoldásán. Köztudott, hogy kosárlabdás berkekben is nagy a rivalizálás mind a csapatok, mind a szurkolóik között, főleg vidéken. A két ősi ellenlábas, a ZTE és a Körmend vezetői kitalálták, hogy a bajnoki döntő (!) előtt rendeznek egy meccset a két szurkolótábor között. A két "kemény mag" összecsapott — a pályán. Figyelte, ünnepelte őket hatezer ember és ők csak a játékra koncentráltak. Győzött a jobbik, és azóta eszük ágában sincs megharagudni a másikra, pusztán azért, mert egyszer becsületes küzdelemben összemérték már az erejüket. Ez csak egy példa a lehetséges sok közül a nézők figyelmének lekötésére, békítésére, hangolására. De semmilyen elképzelésből nem maradhat ki az ünneplés lehetősége, legyen az a pályán vagy azon kívül. Higgyük el, fontos fiataloknak és öregeknek egyaránt, hogy közel kerülhessenek imádott, istenített kedvenceikhez, hogy akár csak a mezüket megérinthessék. Ne feledjük, a sport egyik legfőbb célja sportoló és néző igazi egymásra találása. Érsek Tibor 15
