Ferencváros, 1992 (2. évfolyam, 2-12. szám)
1992. február / 2. szám
Léiekmentés - mindennap Egy iskola az Üllői úton A Lenhossék utcától nem messze, az Üllói ót kopott házsorai között is feltűnően elhanyagolt házikó szerénykedik: a volt GA- MESZ épülete, melyben az ősz óta egy jobb sorsra érdemes intézmény kapott helyet: a Dolgozók Általános Iskolája. Már az elnevezés sem szerencsés, - mondja Takács István, az iskola megbízott igazgatója, - nem szerencsés, mert egyszerűen így nem igaz. A dolgozók iskolája talán 1986-ig töltötte be azt a szerepét, hogy munkában álló felnőtteknek megadta a lehetőséget befejezni az általános iskolai tanulmányaikat. Az 1985-ös oktatási törvény lehetővé tette, hogy az általános iskolát be nem fejezett, de a 14. életévüket betöltő, úgynevezett túlkoros gyerekeket „átirányítsák” a Dolgozók iskoláiba. Pedagógiailag megoldhatatlan volt a felnőtteket és ezeket a gyerekeket egy osztályba járatni. A végeredmény az lett, hogy a felnőttek eltűntek az iskolából, a túlkoros gyerekek pedig egyre félelmetesebb létszámban jelentek meg. (Az általános iskolai tanulmányaikat nem teljesítő, 14. évüket betöltő, legalább kétszer osztályt ismételt tanulók létszáma országosan - 1978- ban, Kozma Tamás szerint - 15 000 fő, László Klára szociológus szerint 1986-ban 30 000 fő volt. A szerk. megjegyzése.) Az általános iskolák komoly dilemma elé kerültek, hiszen nem biztos, hogy minden esetben az a jobb megoldás, hogy a nyolc éve ismert „rossz” gyerek kikerüljön a megszokott környezetéből. Ugyanakkor komoly problémát okoz a társainál legkevesebb két évvel idősebb, hátrányos helyzetű tanuló.- Ha jól értem, a minden osztályban megtalálható egy-két fenegyereket gyűjtötték ily módon össze, egy iskolába.- Pontosan. Sajnos, a mai általános iskola a jelenlegi struktúrában képtelen kezelni az ilyen fokú másságot. Gyerekeink zöme csonka családban nevelkedett, pszichológiailag sérülten kerül hozzánk, ezt a sérülést a családban, és - sajnos el kell ismerni - az előző iskolájukban szerezték. Ők eszmélé- sük óta állandóan megbélyegzettek voltak, kiközösítettek, nem akadt olyan felnőtt a környezetükben, aki emberként, pontosabban partnerként viszonyult volna hozzájuk. 250 tanulónk van, 19 csoportban foglalkozunk velük. 13 tanár dolgozik itt, egy főállású pszichológus, egy családgondozó. Van egy alsótagozatos harmadik-negyedikes osztályunk, ide a szinte analfabéták járnak; aztán van az ötödiktől nyolcadik osztályig több csoport. Nálunk dolgozni - egy különleges kihívás elfogadását jelenti. A viszonylag alacsonyabb osztálylétszám -12-18 fő - lehetőséget ad az egyéni foglalkozásra és az egyéni képzésre. Talán a legfontosabb az, hogy tanáraink tolerálják a másságot.- Végül is kell legyen egy pont, amelyet nem engednek túllépni. Hol húzható ez meg?- Nálunk tényleg lényegesen nagyobb a „szabadság”. A gyerek, ha úgy érzi, nyugodtan kimehet az óráról, mozoghat a teremben. Ők maguk határozzák meg az osztályban a bútorok elrendezését, tőlük függ a tananyag előadásának üteme. De hadd áruljam el: ezzel talán a tanuló magamagát fogja meg. Amit valóban nem tűrünk, az a durva beszéd, a másik személyiségi jogainak, emberi méltóságának a megsértése. De erre alig van példa. Ebben a tanévben két fegyelmi vétség volt, egy verekedés és egy lopás, ami így önmagában is eggyel több, mint szabadna, de azt hiszem, ez más iskolákban is előfordul.- Hol tanulhatnak tovább a gyerekek?- Évente 30 százalékuk lép szakmunkástanuló intézetekbe, de azoknak csak a fele tudja a helyét megállni. Éppen ezért gondoltuk, hogy a mi iskolánkban megpróbálunk egyben szakiskolai feladatokat is ellátni. Minthogy ezek a gyerekek sokkal inkább a való világ talaján állnak, manuális készségük fejlettebb kortársaiknál, számukra alapfokú szakmai képzést adunk. Tervünket az Önkormányzat jóváhagyta. így, fémipari, faipari szakmákban, népi kézművesség, korongozás, faragás, bőrművesség területén szakmai képzést indítunk. Szerintem szociális gondozóként is kiválóan helytállnának. Zibolen Márta pedagógia és biológia szakos tanárnő. Ha így első látásra jellemezném, talán ő az, akiről azt mondják: törékeny szépség. Hogyan érzi magát az egy méter nyolcvan magas, osztályok és iskolák „rémei” között?- Nagyon jól. Amikor idejöttem, egy kicsit féltem, na nem a gyerekektől, hanem a feladattól. Most el nem tudnám képzelni, hogy egy szokványos iskolában tanítsak. Pedig... Nemhogy a kívülállók, a saját tanárkollégáink sem tartják normálisnak azt aki itt dolgozik, sőt, van hogy szakmai hozzáértését kérdőjelezik meg, egyszerűen azért, - gondolják, hogy ha „jobb’ ’ tanár lenne, nem itt tanítana. Dehát az iskolában ugyanúgy lenézik a napközis tanárt, holott a gyerekekkel eltölteni a délutáni órákat, nagyságrenddel komolyabb pedagógiai feladat. Ez nálunk hatványozottan igaz. Aki itt tanít, az elhivatottság tudata nélkül nem él meg. Tudnia kell, hogy mennyire fontos amit csinál, és szeretni kell amit csinál. Pedagógiai fel- készültségének, pedagógiai érzékének nagyon magas szinten kell érvényesülnie. A régi, rossz tanári beidegződéseket, tekintélyelvű attitűdöket, kényelmi szempontokat tudni kell elfelejteni. Nagyon nehéz a munkánk, de az elérhető csodálatos eredmény ígérete miatt jóval könnyebb is. * Nem szokás, nem ildomos, hogy egy riport végén megszólaljon a riporter, elragadva az utolsó erejét a riportalanytól. Hogy most mégis megteszem, azt egy észrevétel indokolja. Több mint egy órát beszélgettünk a tanárokkal, az igazgatóval. Ezidő alatt egyetlen megjegyzés nem hangzott el, ami oly gyakori az iskolákban készített riportokban: panasz az áldatlan anyagi helyzetre, az Önkormányzat véges anyagi lehetőségeinek hátrányos kihatására, a juttatások szűkös voltára. Én pedig - rösteltem megkérdezni. És láss csodát: ezzel a hiánnyal kerekebb lett az egész. Hát így is lehet.. Horváth F. Miklós 9
