Ferencváros, 1992 (2. évfolyam, 2-12. szám)

1992. november / 11. szám

Három műszak - plusz a foci Bemutatjuk a László Kórház sportklubját Lapunk továbbra is igyekszik figyelemmel kísérni a kerületben műkö­dő klubok életét, ezúttal a Ferencváros egyik reprezentatív egyesülete, a László Kórház SC házatáján néztünk szét. A múlt A Ferencvárosi László Kórház Sport Club 1926-ban alakult. A megalakulásnál gazdagabb volt a sportágak repertoárja, mert míg manapság csupán a női labdarúgás képviseli az egyesületet, addig akkoriban teniszben, asztaliteniszben és férfi fociban is működtek szakosztályok. Előtérben per­sze ez utóbbi állt, létszám és eredményes­ség terén egyaránt csúcsteljesítményük az NB II-be jutás volt. Itt kezdték pályafutá­sukat a Sipos testvérek, az egész Farkas család a klubban focizott, akik közül Jánost ugyebár senkinek nem kell bemutatni. A ping-pongot Sidó Ferenc neve fémjel­zi, és a teniszezők is kitermeltek jó néhány tehetséget a magyar sport számára. Alakultak is, de az idők során inkább folyamatosan szűntek meg a különböző szakosztályok. Utoljára, a 80-as években a tenisz, s vele együtt a férfi futball vált ki a sorból, utóbbiak akkor már a Budapest-baj- nokságban szerepeltek. Ám élt már ekkor a női labdarúgás! A női labdarúgó-szakosztály 1979-ben alakult. A női futball súlyos anyagi gondok­kal küszködött, sok csapat felbomlott, s ezekből, valamint a már meglévő kispályás csapatból érkeztek játékosok a Lászlóba, amely nyomban be is nevezett az akkor 16 csapatos NB I-be. Az első években a bajnokság középme­zőnyében végzett a csapat. 1983-ban érke­zett a klubhoz Magyari László és Teschner Emil (utóbbi mindössze egy évet töltött a csapatnál), s még ugyanebben az esztendő­ben bajnoki címhez segítették az együttest, majd négy évig folyamatosan őrizték a cí­met. Beindult a toborzás, mind széleskö- rűbb lett az utánpótlásnevelés. Serdülőcsa­patot alakítottak, és immár két felnőttcsa­pattal neveztek a pontvadászatba. A gárda 1989-ben szerezte eddigi utolsó bajnoki címét. A jelen Ma 99%-ban saját nevelésű játékosok­ból áll a László Kórház SC. A gyerekeknek a serdülőből a László Il-n át egyenes az útjuk az első csapatba - ha tehetségesek. A régi társaság szinte teljesen kicserélő­dött. Tavaly érkezett négy játékos Románi­ából, kipróbálták őket, de nem feleltek meg az elvárásoknak, így Gyulára kerültek. Nem sokkal később kereste fel a klubot két kima­gasló képességű - szintén román - focista, Rus Doina és Colteanu Carmen, egy évig játszottak is, ám a közben már a Feminánál tevékenykedő Teschner Emil saját csapatá­ba csábította, majd eladta külföldre őket. A két játékosért a László ötezer márkát kapott, ami nem tűnik soknak, de a női labdarúgás­ban annak is örülni kell, hogy manapság azért már némi pénz forog benne, magya­rán: el lehet adni külföldre a jó játékosokat, akik pedig akadnak bőven. Akadtak régen is, hogy csak a Lászlóból nyugatra távozott legnevesebbeket - Agócs Annamária, Kop- csák Erzsébet, Lovász Gyöngyi - említsük, csakhogy ők vagy férjhez mentek, vagy munkát vállaltak odakint, anyagi hasznot nem jelenthettek a klub számára. A László Kórház csapatából közepes ké­pességű játékosok távoztak szerte az or­szágba. Az idén alakult új egyesület, a Pe­pita Sárkányok szinte tiszta László. Elment a zöld-fehérek komplett második csapata, és a sokszoros válogatott Bukovszk;néval kiegészülve próbálnak szerencsét az új név alatt. A ferencvárosiak nem érezték meg az eltávozottak hiányát. Egy jellemző adat: a mai napig 60-70 lánnyal foglalkoznak a klubnál! A magyar válogatottba rendszeresen 5-8 játékost adnak (jelenleg Jenei Anikó, Mes­ter Katalin, Paravánu Aranka, Pétiké Kata­lin, Pribeli Judit, Ruff Szilvia, Vrábel Ibo­lya tagja a keretnek), a ligaválogatottba úgyszintén. A serdülők a fiúbajnokságban is dobogósok, Olaszországban tomagyőzel- met arattak, itthon megnyerték a Hungária Kupát. Az egyre nehezebb gazdasági helyzet a klubnál is érezteti hatását, de a vezetők min­dennél fontosabbnak érzik az európai szintű csapat megtartását. Ehhez elsősorban maga a kórház nyújt nélkülözhetetlen segítséget azzal, hogy lehetővé teszi a pálya és a kü­lönböző létesítmények használatát, de segít a IX. kerületi Sporttanács, a Kígyósi József Alapítvány, Pázmándy Péter igazgató veze­tésével a Picomed, melyet rendszeres támo­gatása fejében reklámoz is a csapat, ezenkí­vül a Flipper Kft. cipőkkel, a Magyari BT mindenfélével segít abban, hogy legyen női foci a IX. kerületben. A jelenlegi gárdáról mindennél többet mond Magyari László véleménye, aki im­már tizedik éve dolgozik a klubnál.- Mindig fiatal csapat volt a László, most különösen az - kezdi a vezető edző. A ge­rincet értelmiségi lányok alkotják, számuk­ra még nem avult el a "jó tanuló-jó sportoló" kifejezés. Ezért igyekszünk jó kapcsolatot kialakítani a munkahelyekkel, iskolákkal (kikérők, engedélyek), ugyanakkor el kell mondjam, hogy a lányok rengeteg áldozatot hoznak a fociért. Hogy mást ne említsek, az edzések és a mérkőzések munkájuk, vagy az iskola után szinte minden idejüket elve­szik. Heti négy edzést tartunk, kedd kivéte­lével fél öttől fél hétig, ehhez jön a hétvégi bajnoki, aztán persze elmennek megnézni a barátnőjük meccsét is - gyakorlatilag rá­megy a hétvégéjük. Az, hogy mindezek el­lenére ennyi lány futballozik, csak és kizá­rólag mindent felülmúló sportszeretetüknek köszönhető. Pedig szigorúak a követelmények a csa­patban. Aki csak háromszor tud edzeni egy héten, az nem játszik a hétvégén, hiszen minden poszton két-három ember verseng a csapatba kerülésért. Ettől függetlenül na­gyon jó barátnők, együtt járnak Fradi- meccsekre, egyébként is "véresszájú fradis- ták". Van egy-két tanárnő a csapatban, rend­szeresen tanulnak a fiatalokkal edzések előtt, sőt nemritkán utána, akár este 9-ig is. Általában is az a jellemző, hogy ott segítik egymást, ahol tudják. Szállást adnak a vidé­ki csapattársaknak, sokszor úgy kell rájuk szólni, hogy ne huszonötén egyszerre láto­gassák meg sérült társukat a kórházban. Mentalitásukról annyit: sípcsontvédő­ben edzenek, nem kímélik egymást, de mi azt szeretnénk, ha még keményebbek lenné­nek. Előfordulnak persze cívódások, de azok ezzel járnak, és többnyire a bizonyítási vágyat serkentik. Igazi sportcsapat a miénk. A káros szen­vedélyek szinte nincsenek is jelen, a lányok élvezetes kispályás csatákban vesznek részt, hozzáteszem, nincsenek tiltva tőle, a téli holtidényben is kispályás csapatokban játszanak. Nyáron - saját szabadságuk ter­hére - napi két edzést végeztek, így eshetett meg, hogy október elsején már a 78. (!) edzést tartottuk. Az edzőtábort is saját pén­zükből finanszírozták. Dacolva a körülmé­nyekkel, esőben, párban, hóban, tűző napon egyformán hajtják magukat. Van három anya a csapatban, az edzések alatt a gyere­kek - jobb híján - a pálya körül játszadoz­nak... Egyre nagyobb gondot okoz a munka­nélküliség, 2-3 munkanélküli játékos teng a csapatban, megjegyzem, egészségügyi vég­zettséggel. Nevetségesnek tűnik, de egy egészségügyi csapat nem tud ilyen végzett­ségű lányokat elhelyezni, mert a munkahe­lyeken eleve úgy kezdik, hogy három mű­szak... Ezt lányaink nem tudják vállalni, de annál büszkébbek, hogy segélyre menje­nek. A jövő Az idei 12 csapatos bajnokságban a László Kórház SC célja a bajnoki cím kiví­vása. Jöttek új játékosok, akik meghatározó emberek lehetnek, de a további erősödéshez újabtvigazolásokra lenne szükség. És itt már újfent a pénz beszél, mert hiába profi az elvárás, ha amatőr a dotáció... Szerelésgondok ugyan nincsenek, és rendszeresen vannak edzőmérkőzések, ami segíthet a cél elérésében - a női labdarúgás legnagyobb kérdése mégis az marad: vajon meddig tart a lányok sportszeretete? Érsek Tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom