Ferencváros, 1992 (2. évfolyam, 2-12. szám)

1992. október / 10. szám

Nemzeti Torna Egylet adtak randevút egymásnak és a sze­reknek. Bármiféle alakuló egyesületet ak­kortájt is úgymond be kellett je­gyeztetni, s mivel ez teljességgel szokatlannak számított, egy év kel­lett ahhoz, hogy felsőbb helyeken is elfogadják az NTE-t, mint egyesü­letet. A Nemzeti Torna Egyletnek kez­detben csak tornaszakosztálya mű­ködött. 1870-re felépült tornacsar­nokuk, mely szintén az első volt Magyarországon, és fűrészporos ta­laja lehetővé tette, hogy télen is le­hessen benne atletizálni. Idővel aztán fokozatosan nőtt a szakosztályok száma, a háborúig pontosan 11-re duzzadt. Gyönyörű vízisporttelepük, mi több, strandjuk volt a Déli összekötő vasúti hídnál, s kiváló teniszpályáik a Népliget­ben. A Szentkirályi utca 26-ban más­fél év alatt (1942-44) három egymás feletti tornatermet építettek. December tájékán rendszeressé váltak a nagyszabású téli tornák, melyeket számos előkelőség tisztelt meg jelenlétével. Ezeken a népün­nepélyeken mindenki részt vehetett, korra, nemre, vallásra, pártállásra való tekintet nélkül, úgy háromtól nyolcvan éves korig. Az NTE-sek elsősorban hazafias szellemben nevelt emberek voltak. Ma azt mondanánk, igazi tömeg­sport volt az övék, az, hogy kinőtt belőle egy eredményes verseny- sport, már csak hab a tortán: a min­denkor baráti szellemben folyó "munka" és a kivételes tehetségek nagyszerű egymásratalálása. Figyelemre méltó lehet a mai kor eredménycentrikus sportja számára, hogy míg manapság a tehetségeket rászorítják egy adott sportágra, ab­szolút minimálisra csökkentve ezzel a fizikai intelligenciát, addig a spor­tolók akkoriban egyszerre több szakosztályban tevékenykedtek, óriási testedzési lehetőséget bizto­sítva maguknak. Sokkalta univerzálisabbak voltak tehát a század eleji versenyzők, emellett - ami tán még fontosabb - családcentrikusabbak. A szülők el­mentek az edzésekre, versenyekre megnézni gyermekeiket, és viszont, a srácok is megjelentek, ha a papa vagy a mama rótta a köröket a pá­lyán, vagy épp a gólokat dobálta. Akinek nem akadt dolga, annak is mindig volt mivel foglalkoznia, szurkolás közben nagy gondolatok cseréltek gazdát, barátságok, szerel­mek szövődtek, mindenki ismert mindenkit - tényleg úgy éltek, mint egy nagy család. Ezért tudtak a mai napig együtt maradni s 40 év után újra találkozni és örülni egymásnak, amit csak az tud megérteni, akinek már volt része ilyesmiben. Mostan­ság is kirándulásokat, társas vacso­rákat szerveznek, s ezeken ott van­nak a gyermekek és az unokák, akik továbbviszik majd e nagyszerű szel­lemet, hogy aztán később ők adják át gyermekeiknek és unokáiknak. Ez a szellemiség pedig nem másban gyökerezik, mint az egymás iránt érzett mély szeretetben, ami akko­ron a sport lényege volt, de minden­kor az élet lényege kell legyen, hogy lelki teher nélkül, felszabadult örömmel tehessük dolgainkat, akár a sportban, akár másutt. Talán vissza lehetne lopni ezt a régi szellemet... Már látom is magam előtt a képet: egy klubot - nevezzük most így, amit régen nemzeti sport- kaszinónak hívtak -, ahova együtt járnak le a családok, gyermekestül, rendszeresen, és örömmel jönnek, hisz mindenki megtalálja a neki meg­felelőt; amíg az asszony a teremben a jóleső izzadásig tornázza magát, addig én remek kis kártyapartit vívok a bárban a haverokkal, hogy legkö­zelebb egy kispályás fociderbin ad­junk revansot egymásnak, miközben a feleségek kedvükre traccsolhatnak a délutáni tea, esetleg egy habos kávé mellett. A gyerkőcök? Velük semmi gond, elhancúrozgatnak ők rendesen a többivel... Ez mind szép és jó, csakhogy nem ez a valóság. A hagyományait őrizni, sőt továbbvinni kívánó Nem­zeti Torna Egylet mostanság azért folytat energiáit fölöslegesen emésztő harcokat, hogy havonta egyszer tartandó klubnapjaihoz he­lyiséget találjon - valahol a IX. ke­rületben. Nem tagadják, segítség kellene, ha más nem, egy hely, ahol rendszeresen összejöhetnének. Jó­magam némi anyagi támogatást is el tudnék képzelni, bár ezzel kap­csolatban kissé bizonytalan vagyok, ugyanis manapság nem teremnek minden bokorban olyanok, akik fel­ismerik a régi értékek erejét s nem próbálják asztal alá söpörni őket. A Nemzeti Torna Egylet szelle­me él, és legalábbis erkölcsi köte­lességünk segíteni abban, hogy a magyar sport bölcsője még sok-sok utódot nevelhessen. Érsek Tibor Tereptriatlon ’92 A Nemzeti Torna Egylet - amely­nek sporttevékenysége ma jobbára a túristáskodásban merül ki - sikere­sen kapcsolódott be a magyar sport vérkeringésébe, a nyári visegrádi te­reptriatlon verseny megrendezésé­vel. Eleddig Európában sem került sor ilyen megmérettetésre, úgyhogy a kezdeményezés meglehetősen új­szerű volt. S mint Zsembery Jenőné főrendező elmondta, olyannyira si­keres, hogy jövőre szeretnék nem­zetközivé tenni a versenyt. Az idei július 11-én, a visegrádi palotajátékok keretében zajlott, pompás időben, remek hangulatban. A résztvevőknek a következő erő­próbákon kellett bizonyítaniuk: 800 m dunai úszás, 10 km hegyi ke­rékpározás, 5 km terepfutás. A nők és a férfiak egyaránt felnőtt és seni­or kategóriákban indulhattak. A teljes NTE-s tagság részt vett a szervezésben, és fontosnak tartják megemlíteni, mennyire hálásak azért, hogy mindenki, akinek csak pici köze is volt a versenyhez, rend­kívül segítőkésznek bizonyult, hoz­zájárulva ahhoz, hogy a rendezés a szakértőkből is nagy elismerést váltson ki. E.T. 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom