Ferencváros, 1991 (2. évfolyam, 1. szám, 1. évfolyam, 1-5. szám)

1991. október / 3. szám

Az Ipari-Kereskedelmi Csoport válasza A „Közraktár u. 2/a. sz. ház lakó* inak nevében” című levélben megjelentekkel kapcsolatban A Ferencváros című lap szeptemberi szá­mának olvasói rovatában kifogásolja Echer Mónika többek között, hogy házukkal szem­ben egy éjjel-nappal nyitva tartó büfé zavarja nyugalmukat. Az olvasó kétségbe vonja, hogy rendelkezik-e a kereskedő engedéllyel. Kérdésére az alábbi tájékoztatást adjuk: AIX. kér. Közraktár u. és Fővám tér 13. sz. közötti területre egyéni vállalkozó kért és ka­pott a Műszaki csoporttól kózterületfoglalési engedélyt büfé illetve palackozott üdítő- és szeszes italok értékesítésére. Még az újságcikk megjelenése előtt a Mű­szaki csoport megállapította, hogy a vállalko­zó — a tiltás ellenére — szeszes ital kiméré­sét (helybenfogyasztással) is végezte, és nem tett eleget az általa vállalt park-karban­tartási kötelezettségének sem. Ezért felhívták a figyelmét, hogy a közterületfoglalási enge­délyt hivatalból visszavonják, az engedélyről a vállalkozó lemondott, és tevékenységét 1991. szeptember 1-jével meg is szüntette. Balogh Mátyásné csoportvezető kér. tanácsos A „HALLER UTCÁBAN LA­KUNK” című levélben megjelen­tekkel kapcsolatban „Vásárlási lehetőségek” alcímmel a Kordái házaspár kifogásolta, hogy a IX. kerület Hal­ler utcában lakók nem tudnak kellően bevá­sárolni megfelelő élelmiszerüzlet hiányában. Tájékoztatjuk az olvasót és a Haller u. kör­nyékének lakóit, hogy az élelmiszer-ellátás­ban a következő üzletek vesznek részt: ABC áruházak: — Csemege Kereskedelmi Vállalat 63. sz. boltja IX. Mester u. 72. — Józsefvárosi Közért Vállalat 9057. sz. ABC IX. Haller u. 84-86. Egyéb élelmiszer áruház: — MIRELITÉ Áruház IX. Haller u. 11 -13. Húsüzletek: — egyéni vállalkozó üzemeltetésé­ben IX. Haller u. 8. — Józsefvárosi Közért Vállalat 9113. sz. boltja IX. Üllői út 121. (Nagyvárad térnél) Zöldség-gyümölcs üzlet: — egyéni vállalkozó üzemeltetésé­ben IX. Haller u. 12. — Józsefvárosi Közért V. kezelésében IX. Haller u. 84-86. (ABC előtt) — FRUTTA RT. szerződéses boltja IX. Üllői út 121. (Nagyvárad térnél) Fűszer-Csemege boltok: — egyéni vállalkozó üzlete — Józsefvárosi Közért V. 9413. sz. bolt — Józsefvárosi Közért V. 9423. sz. bolt — egyéni vállalkozó üzlete IX. Soroksári út 38. Egyéb élelmiszerüzletek: — Józsefvárosi Közért Vállalat 9407. sz. bolt IX. Haller u. 42. — magánszemély üzemeltetése IX. Haller u. 52. — egyéni vállalkozó üzlete IX. Haller u. 54. és a Haller téri piac. Kisebb, napi cikkek beszerzésére irányuló bevásárlásra a 9413. sz. boltot (Haller u. 20.) ajánljuk, ahol forgalmaznak olcsóbb árfekvé­sű készítményeket is. Jármüvei történő utazás nélkül is igénybe vehetők a Halier téri piac szolgáltatásai, ahol többek között 2 füszer-cse­Irodájukhoz fordulhatnak rendszeres ne­velési segély iránti kérelemmel azok a kisko­rú gyermeket nevelő családok, ahol az egy főre jutó havi netto átlagjövedelem az önjogú nyugdíjminimum összegét nem haladja meg. Ez az összeg jelenleg 5 626,- Ft. Azon családoknál, ahol három vagy több gyer­meket nevelnek: vagy a szülő egyedülálló vagy beteg gyermek neveléséről gondos­kodnak, ezt az összeghatárt 20 %-kal lehet emelni. Ezen családok esetében tehát az emelt méltányossági határ: 6 751,- Ft Rendkívüli nevelési segély iránti kérelem­mel fordulhatnak a csoporthoz azok a csalá­dok, ahol az egy főre jutó havi netto átlagjö­vedelem a 6 700,- Ft-ot nem haladja meg, ill. fent említett méltányossági esetekben, ahol a 7 700,- Ft-ot nem haladja meg. mege bolt, 2 húsbolt, halszakúzlet, baromfi­bolt és több zöldség-gyümölcs üzlet találha­tó. Nyári időszakban előfordulhat, hogy ki­sebb, főleg egyszemélyes üzletek zárva tar­tanak (ilyenek a „csip-csup” üzletecskék), azonban a nagyobb boltok abban az idő­szakban is igyekeznek kielégíteni a kiesett üzletek miatti megnóvekedett igényeket. A különböző üzletekben alalmazott árakat a kereskedők maguk alakítják ki, mert a ter­mékek szabadárasak, ezért fordulhat elő, hogy ugyanaz az áru más-más áron kerül forgalomba. A fűszer-csemege bolt jogszabályban meghatározott üzletkörébe beletartozik a pa­lackozott szeszes ital árusítása, ezért az üzlet teljes nyitva tartási ideje alatt forgalmazhatja azt. A nyitva tartási időt ugyancsak a keres­kedő határozza meg, amely fűszer-csemege bolt esetében nem korlátozható. Megjegyezzük, hogy ilyen lehetőség csak vendéglátó üzlet, vagy erotikus érukatforgal- mazó bolt esetében van. Reméljük, tájékoztatásunk segít abban, hogy valamennyi Haller utcai lakos — így a Kordái házaspár is — megtalálja a számára legkedvezőbb bevásárlási lehetőséget Balogh Mátyásné Mindkét nevelési segélyezésnél a szülő jövedelmét, a családi pótlékot az árvaellá­tást a tartásdíjat és minden egyéb jövedel­met alapul kell venni a jövede­lemszámításnál. Rendszeres szociális segély iránti kére­lemmel fordulhatnak a csoporthoz azok a felnőtt korú állampolgárok, akik saját Jogon valamilyen oknál fogva nyugdíjra nem jogo­sultak, de az Országos Orvosszakértői Inté­zet legalább 67 %-os munkaképességcsök­kenést állapít meg esetükben. Rendkívüli szociális segélyt azok a felnőtt­korú állampolgárok kérhetnek, akik önhibá­jukon kívül olyan alacsony összegű jövede­lemmel (nyugdíjjal, munkanélküli járadék­kal, táppénzzel) rendelkeznek, amely a havi netto 7 000,- Ft-ot nem haladja meg. IX. Haller u. 4. IX. Haller u. 20. IX. Haller u. 52. Kiknek jár segély? A Közigazgatási Iroda Gyámügyi- és Szociálpolitikai Csoport közleménye A Ferencvárosi Önkormányzat október 23-án délelőtt 1/2 11-kor koszorúzást rendez a volt Kilián laktanya falán elhelyezett emléktáblánál. Ünnepi beszédet mond dr. Gegessy Ferenc polgármester. Mindenkit szeretettel várunk. Sporttanfolyamok - sportszolgáltatások a Vendel utcában 1991. OKTÓBER 1-tól Korhatár nélkül Kedd-csútőrtők 17-18.00 6 éves kortól Szombaton 9-10. ingyenesl fiúknak-leányoknak Kedd-csütőrtök 17"1 8-qq 4 éves kortól Kedd-Csütőrtők 17-18.“ 16 év feletti hölgyeknek Kedd-Csütörtök 18-19.00 6-10 éves leányoknak Hétfő-Szerda 17,15-18°° 6 éves kortól fiúknak Hétfő-Szerda lö.30-^.15 Aerobic Karate suli Gyerek torna Női kondi torna Ritmikus sportgimnasztika Foci suli Triatlon (úszás, futás, kerékpározás) 6 éves kortól Időpontok a jelentkezők számától függően Minden szombat: Sport Szombat 1991. OKTÓBER 5-től 8-12 óráig) Tollaslabda, asztali tenisz, kondi torna, 9-10-ig Aerobic A belépés DÍJTALAN! Információ: Bp., IX., Vendel u. 10. Jelentkezés és befizetés: 1991. október 8-tól 16 órától 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom