Ferencváros, 1991 (2. évfolyam, 1. szám, 1. évfolyam, 1-5. szám)
1991-01-02 / 1. szám
A kerület mostohagyereke? Iskola a Lenhossék és a Gát utca sarkán A századforduló képét és hangulatát órzó kis házak fölé magasodik az iskola öreg épülete. Semmiben nem különbözik Ferencváros vagy a peremkerületek bármely iskolájától - külsóre...- Huszonkét éve tanítok ebben az iskolában - mondja Lippmann Lászlóné matematika tanár. - Hosszú évekre visszamenően nem emlékszem arca, hogy itt valami komolyabbb beruházás vagy felújítás történt volna, kivéve a tavaly elromlott fűtésrendszert, amit helyre kellett állítani, mert hidegben tanítottunk. A tető beázik, a vízvezetékrendszer teljesen elavult, a berendezés, a bútorok, a felszerelés teljesen tönkrement. Ezzel együtt mégis azt hiszem, hogy iskolánk különösen nehéz helyzetét nem ezek a hiányosságok magyarázzák. Gyerekeink 40 százaléka hátrányos helyzetű, veszélyeztetett. A szülök vagy elváltak, vagy a család teljesen szétzilált, munkanélküli, lumpen életformát folytat.- Gyerekeinket alapvető közösségi, társasági viselkedésre kell megtanítanunk - veszi át a szót Czeglédi Márta, a napközis munkaközösség vezetője. - És akkor még a tananyagról egy szó sem esett. Itt többszörös megterhelés, aránytalanul nagyobb munka hárul a pedagógusra. A mi életszínvonalunk is katasztrofális mértékben lezuhant. Csak a megszállott, a fanatikus tanár győzi energiával ezt a munkát. Mi hat évvel ezelőtt létrehoztuk azt az új oktatási formát, melyet magunk között „empátiás osztályának neveztünk el. A lényege az, hogy a második osztálytól külön csoportokban tanítjuk ezeket a gyerekeket. A legnagyobb gyakorlattal rendelkező, tapasztalt tanárok oktatnak itt. És büszkeséggel állítom, hogy a lemaradt gyerekeknek több mint az 50 százalékát sikerül a hatodik-hetedik osztályban oly módon felzárkóztatni, hogy visszakerülnek az eredeti osztályukba. És ha hivatkozom is a tanárok alulfizetettségére, higyjék el, azért nem a pénz a minden, emberséget, megértést, türelmet nem lehet semmiféle összeggel megvásárolni, megfizetni.- Az iskolában a gyerekek két csoportra szakadtak - mondja Kasuba Ferencné, gyeremekvédelmi felelős. - De ez a szakadás nem az értelmi képesség, vagy a tudás mentén történt, hanem a beilleszkedés elfogadása, illetve elutasítása mentén. Rossz jelenségnek tartom, hogy az „empátiás osztályokéban összekerült tanulók között megszűnik az a bizonyos húzóerő, amely jelen van egy átlagos osztályban, ahol képességük szerint jobban szétszóródnak a gyerekek. De egyelőre nincs jobb megoldás, a kis létszám valami megoldást azért jelent. Viszont képtelenség, hogy az évszázados merev órakeret, a 45 perces tanóra, mennyire megköti a kezünket. A csengetés megtör minden addigra felépített varázst Vagy a másik oldala: nem biztos, hogy éppen 45 percig bírják a gyerekek, lehet hogy 15-20 perc alattt elfáradnak, ellankad a figyelmük. Valami gyökeres változtatás kellene az iskolákban. Felvetettem ezt már a tantestület előtt is, de a megoldás szervezés kérdése, az pedig megint csak pénz és pénz. ősz Szabó Gézáné óráról érkezik.- Valóban hátrányos az iskola elbírálása a kerület többi hasonló intézményéhez képest? - kérdeztem.- Bizony, így igaz. Nemcsak azért, mert évekig társbérletben voltunk a dolgozók iskolájával, és a berendezésünk kétszeres kihasználtságnak volt alávetve, hanem egyéb miatt is. Többször kértem az Önkormányzattól, hogy - éppen a gyerekek miatt - alkalmazzák ránk is a 104-es törvényt, mely szerint az etnikai kisebbséget oktató iskoláknak külön költségvetési összeget kell biztosítani. Ezt az összeget visszamenőleg is megkaphatnánk. Erre azt a választ kaptam, hogy eljárnak az ügyben, de egyelőre semmi eredményt nem látok. De ezeknek a gyerekeknek, akik ingerszegény, nyomorúságos családi kömyzetből érkeznek hozzánk, valamivel többet éppen az iskolában kellene adnunk... Sérelmünk az is, hogy az önkormányzat, illetve az oktatást irányító osztály még mindig számokra lebontva megszabja a tanulócsoportok létszámát. Mi nemhogy a létszámelőírást, de a központilag annak idején előírt tananyagot sem tudjuk ezekben az „empátiás” osztályokban teljesíteni. Az ugyancsak rendeletben előírt tanár-diák létszámarányt sem tudjuk tartani. Úgy szeretnénk, ha egy osztályt két tanár vinne, megváltoztatnánk az eddigi órarendet, vagyis délelőtt is, délután is oktatnánk, sokkal több szabadidőt beiktatva. Lehet, hogy képtelenségnek hangzik, de - éppen a sajátos családi háttér miatt - szeretnénk a nevelés-képzés folyamatába a szülőket is bevonni. Tehát a pénzbeli támogatáson túl, sokkal nagyobb szabadságot szeretnénk, ami azt biztosítaná, hogy a magunk belátása szerint, az eddigi merev és pedagógia-idegen előírásokat eltörölve, alkalmazni és megoldani tudjuk majd sajátos problémáinkat.-hmKiállítás a Közgazdasági Egyetem aulájában Stop Szaddám A rakparton áll a kocsisor, a 2-es villamos vezetője türelmetlenül csenget, behúzott nyakú egyetemisták sietnek a jeges szélben. Az utcán zajlik az élet, csak a Közgazdaságtudományi Egyetem aulájában hasít belém a döbbenet. Fegyelmezett látogatóhoz illően sorba veszem a látnivalókat, olvasni próbálom a feliratokat, de csak addig jutok, hogy „szponzorálta az Iraki Emberi Jogok Szervezete”. Szememet minduntalan elvonják a megrendítő fotók: Szaddám Husszein rémtetteit idézik a rettegő gyermekszemek, a szörnyű sebek, a mustárgázzal kioltott életek. A művelt világ megveti, kiközösíti a zsarnokot, de elszigeteltsége talán még nagyobb teret enged cinizmusának. Kurdok, síiták, szunniták ezreit küldi másvilágra, miközben tüntetésre kényszeríti alattvalóit, az úgymond amerikai gyerekgyilkosok ellen. A „hős” vezér önelégülten mosolyoghat tablókon, hiszen a világ második legnagyobb környezeti katasztrófáját sikerült megvalósítania. Talán egyszer eljön a nap, amikor a világ megálljt parancsol a diktátoroknak, a népüket, városaikat, az egyetemes kultúra emlékeit lövető „vitéz” tábornokoknak, az értelmetlen pusztítóknak. Egyszer majd Szaddám Husszein sem mosolyog többé. Kleer László 4
