Ferencváros, 1991 (2. évfolyam, 1. szám, 1. évfolyam, 1-5. szám)
1991-01-02 / 1. szám
1991. karácsonya Éjjel két óra felé értem haza. Csend és meleg van a szobában. A karácsonyfán csillognak a díszek A viasz kis Jézus szundikál az aranydióban. Már nem örülök igazán az ajándékaimnak. Felkavart az éjszaka. Álmos vagyok, de elaludni nem tudok. Fel kellene hívni bárkit telefonon. Képtelenség. Tele hassal alszik az egész világ. Vagyis csak a világ egyik fele. Gondolatban újra a pályaudvaron vagyok. Borostás, öreg arcok Görcsös ujjak szorítják a tányért. Mohón kanalazzák a gulyáslevest. A zsemle a zsebben lapul. Egy-két harapás, a többi marad holnapra. Fogatlan, motyogó szájak. Emberek, akik soha, sehova, senkihez nem tartoznak többé. A pályaudvar a végállomás. Itt élnek, itt alszanak ülve, egymásnak dőlve, hátracsukló fejjel, halálukig. Rongyos öregember, féllábú, ócska pokrócban. Nem él, csak vegetál. Talán már emlékei sincsenek. Valaha fiatal volt, szerették, felesége és gyerekei voltak. Karácsonykor halat evett, gyertyát gyújtott. Most már csak ez a meleg leves, és a két szelet beigli a fontos. Ez az övé egészen. Nem vehetik el. A fiatalok még reménykednek. Még van tartásuk. Szégyenlősen, de elfogadják a levest, van, aki még egyszer kér. Talán egyszer újra lesz munka, munkásszállás, fürdés, tiszta ruha, emberi élet. Szentestén lementem a Ráday utcai Noé bárkája klubba. A klub vezetője Orián Géza gyűjti össze itt a Ferencváros nehéz sorsú félig-meddig otthontalan fiataljait. Géza szétküldött hatszáz meghívót, és tényszerűen leírta az előző évi karácsonyesték történetét is. Nem szólított fel senkit, segítségnyújtásra, csak ismertette elképzeléseit. Majdnem hatvan címzett válaszolt. Volt, aki üdvözlőkártyát, mások pénzt küldtek a Noé bárkája bankszámlájára. A Remix Kft. vezetője felajánlotta, hogy üzemi konyháján megfőzeti a levest, és megsütteti a beiglit. Az idei terv: Szentestén felkeresni a pályaudvaron éjszakázókat, és megvendégelni őket egy tányér gulyáslevessel és süteménnyel. Elkészült kétszázötven adag leves, sok hússal, sok zöldséggel, és krumplival. Harmincöt rúd mákos és diós beigli. Vásárolt nyolcszáz darab zsemlét, hatvannyolc műanyag tányért és kanalat. (Az összes költség 24 ezer forint volt). Amikor megrendelte, még jócskán hiányzott a pénzből, de mire fizetésre került a sor, addigra már együtt volt. Először három évvel ezelőtt vittek 300 párizsis zsemlét a Keleti és a Nyugati pályaudvaron tartózkodó szegényeknek Szentestén. A huszonhat fős csapat a segédmunkástól főorvosig - osztotta a zsemléket. Egy öreg bácsit éppen akkor csépeltek a rendőrök, mert nem akarta elhagyni a pályaudvart. Mindannyian körbevették, és így a rendőrök elsomfordáltak. A visszaszivárgó hajléktalanoktól megtudták, hogy aznap négyszer volt razzia, és mindenkit elzavartak. Ugyanis az aznapi Esti Hírlap beszámolt arról, hogy Szentestén az egyházi szervezetek ennivalót osztanak a pályaudvarok szegényeinek. Akkor 1988-at írtunk, és hivatalosan szegények még nem léteztek. A következő évben karácsony előtt pár nappal főislolás diákok tizenháromezer forintot gyűjtöttek össze a szegények javára. A Ráday utcai kollégium konyháján főzték meg a kétszáz adag gulyáslevest. Miközben Romániában dörögtek a fegyverek, egy erdélyi szakácsnő főzött, a diáklányok tisztították a zöldségeket. A diákok szüleiktől kölcsönkapott autókkal vitték a levest a Dobozi utcai átmeneti munkásszállásra, jóllakatva 160 öreg „lordot”. Felkeresték a Bánya utcai fiatalkorú hajléktalanok szállását is. 1990. karácsonyán nem sikerült se konyhát, se autókat szerezni. Géza autót bérelt, egy napra kétezer forintért, és ezzel szállította az ennivalót A Toronyház önkiszolgáló étteremben készült 50 adag rántott szelet, 50 adag túróscsusza, 100 adag bácskai rizseshús. Még 50 liter gyümölcsteát is vittek a Dobozi utcai szállóba, ahol az öregek kérésére el is beszélgettek az életükről. Idén már nincs Dobozi utca, átvette az Üdvhadsereg, és így támadt a pályaudvari Szenteste gondolata. Az irodában alumíniumkannákban a forró leves, papírzsákokban a zsemle, a felvágott beiglik tálcákon, dobozokban. Este nyolckor érkezett meg az első autós. A klubbeli fiatalok izgatottan rohangáltak, mindenki pakolt a kocsiba. A piros Ford Sierra csomagtartójába állítva a kannák, zsemlék, dobozok. Géza az első ülésen gitárral, Bibliával, gyertyákkal. Mi, öten nem kis nehézségek árán a hátsó ülésen. Hajni a csinos, szőke, vegyipari szakközépiskolás, három, szerencsére vékonydongájú fiatalember, és középen én. Mitagadás, utaztam már kényelmesebben is. Balázs indít, irány a Nyugati pályaudvar. A váróterembem félhomály, kb. 150 ember. A valódi utasok kevesen vannak. Heten, mint egy összeszokott csapat, osztjuk a levest. Géza és Balázs mérik a merőkanállal, én adom a tányérokat, kanalakat, Hajni osztja a zsemléket, kettőt mindenkinek. Akinek van szabad keze, adja a süteményt, a többiek szedik az üres tányérokat. Minden tányér, kanál piszkos. El kellene mosni. Meleg víz sehol. Balázs ötlete, hogy mosogassunk az ő lakásán. Pakolás, préselődés, és irány Zugló kertvárosa. Társasház. Balázs névtáblája felett fenyőág. A lakás eddig a pillanatig tiszta és gyönyörű. Most a heverőn kupacban hevernek a kabátok. Á csizmákról a melegben lassan olvadni kezd a hó. Hajnival felváltva mosogatunk és törölgetünk. Forró vízben, szélsebesen. Néha az az érzésem, hogy a piszkos tányérok szaporodnak. A fiúk a kannákat a fürdőszobába cipelik. A fehér kádon kicsapódik a paprikás lé, úsznak a krumplik, zöldségek, húsdarabkák, eltorlaszolva a lefolyót, A házigazda szeme csak egy pillanatra akadt fenn, márid hozza a pumpát, és súúrolja a kádat A mosogatóié átható szaga felkúsziik a konyhafüggönyön, besurran a szobába, körülfonja a fűrészlelevű pálmát. Mintha már a karácsonyfán is a díszek helyett ezüstszálon krumpli, aranyszálon húsdarabok lógnának az angyalhaj helyett leveszöldség csillog. Irány a Ráday utca, újabb kannák, zsemlék, dobozok. Most már két kocsival a Keleti pályaudvarra. A váróterem üres, lezárták. A folyósón utasok, hajléktalanok elnyúlva. Egy kedves arcú lány gitárral énekel: Fázik a kis Jézus kemény hidegbe’ Az emberek nemcsak álmosak, de éhesek is. Ilonka a kedves általános iskolás lány szalad a levessel a fekvő öregekhez. Szedi a piszkos tányérokat, és útközben énekel is egy kicsit. Újból Zugló, mosogatás, a kannák melegítése, Kitűnő teát iszunk. Újból a Nyugatiba. Már ismerősként üdvözölnek. Minden elfogyott. Egy idős asszony zsebkendőbe szedi a maradék morzsákat. Szorongatják a kezünket, Isten áldását kérve ránk. Sohasem hittem volna, hogy egy tányér levesnek ennyire lehet örülni. Éjjel fél kettő. Az autósok egyenként visznek haza mindenkit. A körúton szirénázó rendőrautó vág elénk. Igazoltatás, nem ég a lámpa, és különben is túl sokan vagyunk a kocsiban. A rend őre engedékeny, karácsony van. A többiek még javában mosogatnak, amikor én már hazaérek. December 22-29-ig minden nap nyitva volt a klub. Azok a fiatalok töltötték itt szünidejüket, zenével, tánccal, játékkal, akik csonka családokban élnek. Amíg ez a klub nem létezett, addig kutyáikkal és zabolátlan energiájukkal lődörögtek utcákon, tereken. Ma éjjel példát mutattak sok felnőttnek emberségből. Különös varázsa volt ennek az éjszakának. dr. Melly Flávia 2
