Ferencváros, 1988 (13. évfolyam, 1-4. szám)
1988. december / 3-4. szám
* neptár* AZ EMBEREK MILLIÓINAK MEGMENTŐJE Louis Pasteur 1822. december 27-én a franciaországi Dole városkában született. Érettségi után segédtanári állást vállal, majd megkezdi felkészülését az egyetemi felvételire. A szorgalmas tanulás meghozza gyümölcsét: 1843 őszén a negyedik hely megszerzésével méltóvá válik az Ecole Normale Supérieur kapujának átlépésére. Ezenkívül többször ellátogat a Sorbonne-ra is, ahol matematikát és kémiát hallgat. Dijon -Strassbourg—Lille — Párizs — ahol, mint a kémia professzora dolgozik. Erjedés- tani kutatásaival megalapítja a mikrobiológia tudományát. 1866-ban vezeti be a pasztörizálást, vagyis a mikrobák ártalmatlanná tételét felmelegítéssel. 1873-ban az Orvosi Akadémia tagjává választják. 1880 decemberében Bourrei profesz- szor két veszett kutyát küld Pasteur Ülni utcai laboratóriumába. Ekkor kezd hozzá a betegség kórokozójának felderítéséhez, amelyen több mint három évig dolgozik. 1885. május 29-én fiának írt levelében így számol be kísérleteiről: „ ... legfőbb törekvésem, hogy minden veszett kutya harapta embert biztonságosan meggyógyíthassak.” Nem kell sokáig várnia, hogy elképzelését a valóságban is megvalósíthass'': 1885. július 6-án egy 9 éves kisfiút hoznak be a laboratóri.imába. A gyermek testén 14 sebet ejtett a veszett kutya. Ha nem kapja meg időben a védőoltást, a biztos halál vár reá. De vajon megkísérelheti emberen is azt, amelyet eddig csak kutyákon próbált ki? Orvostársaival konzultálva arra a megállapodásra jut, beoltják a gyermeket. A kis Joseph három héttel az injekciósorozat után gyógyultan térhet vissza szülőfalujába. Pasteur ezután már nyugodt lélekkel terjesztheti az Akadémia elé a veszettség legyőzéséről szóló jelentését. A veszettség legyőzőjének nevét szárnyra kapja a világ. Egyre-másra érkeznek levelek, látogagók az Ulm utcai laboratóriumba. Orvosok, tudósok jönnek, hogy megismeijék Pasteur nagyszerű felfedezését. Az Akadémia pedig határozatot hoz Pasteur nevét viselő intézet megalapítására. ★ Magyarországon 1886-ban dr. Hógyes Endre kezdett hozzá a veszettség kór- és gyógytanával foglalkozni. Ugyanabban az évben, amikor Pasteur a párizsi Akadémia ülésén a mesterségesen készített veszett- ségi vírus beoltásával végzett gyógyeljárást ismertette. A Bp-i Pasteur-intézet (az akkori Mária utcai soron) 1890. április 15-én kezdte meg működését. NTIKVA 1097 * Budapest, Illatos út 1 -3 *T:471-958 1985 óta áll kisszövetkezetünk Tisztelt megrendelőink rendelkezésére. Különböző irodai nyomtatványok, műanyagtermékek gyártásával kezdtük.Később már igényesebb termékek előállítására is vállalkoztunk, megrendelőink teljes megelégedésére. Ezt igazolja rendelésállományunk változása is, míg 1985-höz viszonyítva termelési értékünk több mint négyszeresére növekedett azonos létszám mellett. Mindez viszont arra is utal, hogy technikai felszereltségünk is nagy mértékben fejlődött. 1988-tól önálló könyvkiadói joggal rendelkezünk. Eredményeink titka megrendeléseink pontos, gyors teljesítése és megrendelőink speciális igényeinek figyelembevétele is. /! ***** • KIADÓI IRODÁNK Könyvek, brosúrák, tájékoztató jellegű kiadványok, használati utasítások stb. nyers kéziratának irodalmi lektorálását, szerkesztését vállaljuk. A kiadáshoz szükséges engdélyeket megszerezzük, a kéziratot nyomdai kivitelezésre előkészítjük és a megrendelésnek megfelelő kivitelben nyomdai elkészítéséről gondoskodunk. • NYOMDAÜZEMÜNK A gondozásunkban megjelenő kiadványokat, könyveket, folyóiratokat — igen rövid határidőn belül — saját nyomdaüzemünkben előállítjuk. Szabad kapacitásunk hasznosítása érdekében vállaljuk kisebb nyomóüzemek teljes előkészítési munkálatait, így például Com- poser-gépszedést, montírozást, film-, illetve nyomólemez-készítést, komplett nyomdai munkák kivitelezését Romayor gépeken (A/3-as vagy annál kisebb méretben). Műszaki dokumentációk, használati utasítások, ügyviteli nyomtatványok, címkék stb. kivitelezését is vállaljuk. • MŰANYAG RÉSZLEGÜNK reklám és irodai célú PVC hegesztett termékek kivitelezését minta szerint, vagy megbeszélés alapján vállalja. Mappák, iratborítók, irattartók, védőtasakok kívánságnak megfelelő méretben és színben készülnek. Speciális műanyag-termékünk a kábeljelölő-szalag. Sárga színben készül, a megrendelő kívánságának megfelelő szélességben és felirattal. A feliratot piros vagy fekete színben készítjük. Külön felhívjuk figyelmét arra, hogy kábeljelölő-szalagból, mint egyéb termékeink esetében is, kis tételű megrendelést is teljesítünk. FERENCVÁROS 19