Ferencváros, 1985 (10. évfolyam, 1-3. szám)
1985. április / 2. szám
Elindult egy új nemzedék 1945 februárjában a szovjet csapatok felszabadították Budapestet. A fővárosban elhallgattak a fegyverek. A romok eltakarításával együtt újjászerveződátt a közigazgatás, a közlekedés, s megmozdult a haladó értelmiség is, hogy aktív szerepet vállaljon a tudományos és művészeti élet megindításában. A szocialista magyar képzőművészet kiemelkedő képviselője, Dési Huber István súlyos betegségben szenvedve már nem élhette meg ezeket a napokat, özvegye azonban abban a kerületi utcában és házban élte meg a felszabadulást, ahová pár évvel korábban férjével együtt költözött. A lakás falait ma is Dési Huber festményei, rajzai borítják; egy kicsit úgy érezzük, mintha ő is jelen volna a beszélgetésen.- Tisztviselőként dolgozatam az ostrom előtt - mondja Dési Huber Istvánná. - Szálasi rémuralma alatt több művészt, haladó gondolkodású embert bújtattam, sok lakott nálam hamis papírokkal. Köztük Gráber Margit festőművésznő, aki a felszabadulás után az egyik nap azzal jött haza, hogy megalakítjuk a Képzőművészek Szabad Szervezetét. A hamis papírokról még annyit, hogy nagyon sokat kaptam belőlük Szőnyi Istvántól, aki rendíthetetlen bátorsággal és eltökéltséggel gyártotta őket, mert tudta, emberéleteket ment meg vele. Nos, a Képzőművészek Szabad Szervezete Beck András vezetésével nemsokára megalakult. Én először kisebb ügyeket intéztem, majd a főtitkára lettem, s úgy is mentem nyugdíjba.- Milyen céllal alakították meg és milyen feladatokat látott el a szervezet?- Alapvetően szociális kérdésekkel foglalkoztunk, hiszen azokban a napokban az élelem, a ruha, a lakás volt a legfontosabb. Nemrég lepleztük le a Képzőművészeti Főiskola egyik helyiségének falán azt az emléktáblát, amely a negyven évvel ezelőtti megalakulást méltatja. Két szobánk volt, ott „fogadtuk” az érkezőket. Nagy dolognak számított, hogy a pincében talált szénnel be tudtunk fűteni, s így a hozzánk érkezők legalább egy kicsit felmelegedhettek. Aki bekopogott, annak többnyire a nyakába borultunk, hiszen majdnem mindnyájan ismertük egymást, s örültünk neki, hogy él. Aztán kölcsönösen soroltuk a szenvedéseinket, a veszteségeinket. Nemsokára már havonta osztottuk a „Vas-csomagokat”, amelyek kisebb élelmiszercsomagok voltak és Vas Zoltánról, akit akkor a főváros élelmiszer- ellátásával bíztak meg, kapta a nevét. Valóban kincsnek számított, hogy egy darab szalonnához, később a különböző segélyekből csokoládékoz, kávéhoz jutottunk. Aztán pénzt is szereztünk, majd lakást, s a lakás ablakaihoz üveget. Azt Fischer József építész szállította, de máig sem tudjuk, honnan szerezte, amikor a bombázások után szinte egyetlen ablak sem maradt éppen.- Hogyan indult mega művészeti élet?- Mindenki dolgozni akart. Tele voltunk lelkesedéssel, tenniaka- rással, nem ismertünk lehetetlent. Dolgozni, alkotni akartunk mindnyájan. Azt hiszem ennek köszönhető, hogy úgy talpra állt az ország, a főváros, a kerület is. Igaz, néha objektív akadályok is voltak. Emlékszem, a festők nem jutottak más festékhez, mint a korábban lenézett gomb-, azaz vízfestékhez. Ha nem volt más, hát azzal dolgoztak. 1946-ban megjelent a Bortnyik Sándor szerkesztette Szabad Művészet című lap, amely 1949-ig tömörítette maga köré a szocialista magyar művészet alkotóit és követőit. A Képzőművészek Szabad Szervezetében megkezdődött a tagság toborzása. Az első szabad május elsején bábszínházát rendeztünk a Városligetben a képzőművészek gyermekeinek. Piri Klára, akiből később kiváló bábművész lett, darabokat írt, bábokat készített, mindenben segített. Aztán az élet lassan visszazökkent a megszokott kerékvágásba.- Tudjuk, hogy Ön a kerületi MNDSZ titkára is volt ezekben az években. Mi volt ebben a tisztségében a feladata? — Valóban, a Központi Bizottságban Orbán László bízott meg azzal, hogy a IX. kerületben szervezzük meg a MNDSZ-t. A Nagyvárad téren, ahol akkor a párthelyiség is volt, kaptunk irodát, s nemsokára titkára lettem a kerületi nőszervezetnek. Szántó Miklós, aki a Köztetlek utcában a pártnapok kerületi előadóinak vezetője volt, egyszer megállított és azt mondta: nekem is a munkások közé kell mennem gyári pártnapokat tartani. Éjszakánként, a napi sajtó segítségével készültem, állítottam össze, hogy miről is fogok majd beszélni. Aztán sorrajártam a kerület üzemeit. Eljutottam a Mária Valéria telepre is, sőt ott még a „Dzsumbujban” is tartottam előadást. Egy kilenc gyermekes özvegyasszony volt a legjobb segítőtársam, igaz, ezek az órák gyakran panasznapokká váltak. De nem csak agitáltunk, s meghallgattuk az emberek gondajit, igyekeztünk valamit adni is nekik. A haladó értelmiség jeles képviselői szívesen vállalkoztak erre a szerepre, így az MNDSZ munkám és a pártmunkám, valamint a Képzőművészek Szabad Szervezetében végzett tevékenységem összekapcsolódott. De nem csak velem volt ez így, mások is éjt-nappá téve dolgoztak akkor. Hetente mindig más-más helyen rendeztünk a kerületben kulturális előadásokat. Eljött ezekre Tersánszky Józsi Jenő író, s furulyázott. Koffán Károly festőművész nagyon szerette a természetet, ő a madarakról tartott előadást. Rajtuk kívül még orvosokat hívtunk meg, akik szabályos egészség- ügyi felvilágosító munkát végeztek a nép körében. Nagyon sok szép emlékem fűződik ezekhez az időkhöz.- Ezekben az években alakult meg az Európai iskola is, amely sok fiatalt vonzott az új képzőművészeti irányzatok felé. — Alapítói között volt Martyn Ferenc, BarcsayJenö, Egry József, Korniss Dezső. Főként fiatal főiskolások mutattak nagy érdeklődést az iskola iránt, amelyből sok híres művész került ki. Pár év múlva a Derkovits, majd a Dési Huber kollégium is megnyitotta kapuit, hogy fogadja az elkötelezett, tehetséges képzőművészet iránt érdeklődő fiatalokat. Egy új korszak kezdődött ekkora magyar képzőművészetben, de hasonló változások történtek a többi művészeti ágban is. Akik akkor tollat, ecsetet, filmkamerát vettek a kezükbe, mind azzal a céllal tették, hogy lelkesítsék az új társadalmat építő tömegeket, s megörökítsék az építés mindennapjait. Egy olyan nemzedék indult el ekkor útjára, amelynek tagjai a művészetet a munkásosztály, a társadalom iránti kötelezettségvállalásnak tekintették - mondta befejezésül Dési Hubcr Istvánná. Békési István A Nagyvárad téri metróállomás 8 FERENCVÁROS
