Ferencváros, 1983 (8. évfolyam, 1-2. szám)
1983. május / 1. szám
Honfoglalók a Hámán Kató Farkasszemet néz a múlt és a jelen. Közöttük az új ABC áruház (Bartha László felvétele) — Kilencen éltünk egy lakásban Óbudán. Klaudia ott született. A féljem vállalata, az Óbudai Gázgyár 180 ezer forintos támogatást adott ehhez a szép kétszobás OTP-lakás- hoz, 25 év alatt kell visszafizetni. Én most nem dolgozom, gyesen vagyok, mert megszületett Norbi is. A második kerületi IKV-nál dolgoztam, nem tudom, innen hogyan tudok majd odajárni, s egyáltalán megtartom-e a régi munkahelyemet. — Hogy tetszik a Ferencváros? Nagyné nekilódul elmaradhatatlan babakocsijával Elkísérem őket a szomszédos ABC-ig. — A gyerekorvosi rendelő húsz percre van, a telep szép, itt a játszótér, s elégedett vagyok az ABC áruházzal is. Igaz, az már nem tetszik, hogy nincs hentespultja. Húsért egy másik boltba kell zarándokolni. Találomra becsöngetek a Hámán Kató út 80. számú ház egyik második emeleti lakásába. Félmeztelen kislány szalad elém, Viktória önkényesen félbehagyta reggeli öltözködését. Kishúga, Andika lelkesen totyog körülötte. Számára immár nem újdonság a puha padlószőnyeg, a bármikor kéznél lévő meleg víz. ö már itt született, ebben a kétszobás öröklakásban. Szülei a Budapesti Vegyiművek vegyésztechnikusa és meósa ugyancsak gyári támogatással jutottak ehhez a szép otthonhoz. — Igaz, cserébe harmincöt éves hűség jár — nevet Nagy Zsigmondné - de nem lesz nehéz kibírni. Azelőtt IBUSZ-szobákban laktunk, nem jó dolog az, ha az ember nem a sajátjában éL Itt ragyogó helyük van a gyerekeknek. Lejárunk a közeli Asztalos János parkba, sétálgatunk a környéken.-Valamit valamiért - mondja a fiatal pár. - Nem könnyű dolog a törlesztés, s bizony narancs, banán, ruha csak a kicsiknek jut. A fiatalasszony végigmutat magan:- Szerencse, hogy így lefogytam a szülés után. Legalább újra tudom hordani a lánykori holmimat. Mert bizony erre már nem telik. Telik viszont új bútorra - mert a nagyszobában pompás szekrénysor húzódik végig a fal mentén —, s telik élelemre, ha ugyan van mindenből elegendő a közelben.- Hiányzik a csemegepult az ABC-ből. Tükörben a jelen, háttérben a múlt Nem szeretem az előre csomagolt sajtot, felvágottat. Más egyéb azonban van bőven. Ez is a törekvése Monori János boltvezetőnek és 26 fős kis kollektívájának. Az új lakótelep szomszédságában felépült, tavaly május 13-án átadott, 1270 négyzetméter alapterületű üzlet jórészt az új „mininegyed” ellátását hivatott szolgálni 6 FERENCVÁROS