Ferencváros, 1981 (6. évfolyam, 1-2. szám)

1981. június / 1. szám

Kinizsi Húsos birkózásszakosztály fiataljai edzés közben Mindannyiunk ügye a lakóhelyi tömegsport A kerületi Testnevelési és Sportfelügyelő- ség a reális lehetőségek tudatában igyekszik minden segítséget megadni ahhoz, hogy a lakosság rendszeresen sportolhasson. Karádi Ferenc, a TSF helyi vezetője úgy fogalma­zott, hogy „óvodás kortól a nyugdíj idejéig” foglalkozni kell ezzel a kérdéssel, s minden egészséges kezdeményezést támogatni kell. Baloghné Szentirmay Judit a lakóhelyi sportkör elnökeként adott rövid beszámolót arról, hogyan szervezik a lakóhelyi tömeg­sportot: — Az emberek ma már mindenben igé­nyesebbek, így a sportolási lehetőségek­ben is. Nagy az érdeklődés például a kondi­cionáló termekben folyó sport iránt. A Mester utcai általános iskolában az épület adta lehetőségek adták az ötletet: az egyik teremben a kis óvodások tornásznak, köz­ben az anyukák egy másik helyiségben szak­tanár irányításával szintén edzenek. — Milyen adottságokkal rendelkezik a kerület a sport területén? - kérdezem Karádi Ferencet. — Lehetőségeink korlátozottak. Ezeken a korlátokon belül kell kihasználni minden számbajövő adottságot. Tanulságos fölmérés készült nemrégiben a lakosság sportolási lehetőségeiről, igényeiről. A statisztikai összegzés azt mutatta, hogy a legnagyobb érdeklődés az úszás iránt volna... — Feltételes módban fogalmazott... — Igen, mert éppen ez az a sportág, amelynek gyakorlására a legkevesebb lehe­tőségünk van. A kerületnek nincsen saját uszodája. Az FTC versenyuszodája hamaro­san megépül, s reméljük, hogy korlátozott időre igénybe vehetjük majd elsősorban a gyerekek úszásoktatására. Elképzeléseink szerint a László Kórház területén lévő sport­telep kiegészül majd egy úszómedencével. Jó lenne eljutni legalább az alapok lerakásáig. Bizonyos vagyok abban, hogy a lakosság körében széles körű társadalmi munkára lehetne agitálni, éppen mivel akkora az igény egy saját uszodára. A Vágóhíd utcai BM-pálya mellett ugyan van egy uszoda, mely lehetőséget ad arra, hogy tanfolyamot szervezzünk a gyerekeknek, de ez csak át­meneti megoldás. A lehetőségek nincsenek arányban az igényekkel.- Mire van tehát lehetőség?- Nagyon jól működik a túra szakosz­tály, komoly érdeklődés mutatkozik a ke­rékpárversenyek iránt, április 26-án rendez­tünk a lakótelepen biciklitúrát. A kerület­ben harminchárom sportkör működik, igen eredményesen. Jó kezdeményezésnek bizo­nyult az úgynevezett „nyitott pálya” akció, amely lehetővé teszi, hogy a kisebb, sport­pályával nem rendelkező vállalatok dolgozói a hét meghatározott napján igénybe vehes­sék valamelyik nagyvállalat sportolási terüle­tét. Az üzemekben aktív sportélet folyik, s a vállalatok egymás közti kapcsolata is meg­felelő ezen a téren. A sportélet föllendíté­sére természetjáró túravezető tanfolyamot indítottunk, a vizsgabizonyítvány megszer­zése után a hallgatók maguk is túrát vezet­hetnek saját vállalatuk dolgozóival.- Mit nyújtanak az idősebbeknek? — Gombaszakértői tanfolyamot indítot­tunk, hogy a természetjárást így is vonzóbbá tegyük a számukra. A lakossági kezdemé­nyezés és összefogás szép példájaként említ­hetem az Ifjúmunkás utca 28. számú IaKÓ- ház alatt kialakított kondicionáló termet. Szinte tejes mértékben a lakók társadalmi munkája nyomán jött létre. Bár a beszélge­tés elején a lehetőségek korlátozottságáról beszéltem, szeretném hangsúlyozni, hogy az idei vezetőségválasztó sportköri köz­gyűléseken igencsak megmutatkozott a résztvevők aktivitása, konstruktív javas­lataik voltak, felajánlások születtek. Körmendy Zsuzsanna AZ EGÉSZSÉGÉRT Az Ifjúmunkás utca 28-ban lakók kondicionálótermet hoztak létre. A ház fiatal lakóival - Botos Péterrel és Todola Árpáddal beszél­gettünk. — Október közepén kezdtük el a munkákat, szinte kivétel nélkül mindenki esténként három-négy órát — szombaton és vasárnap reggeltől estig - dolgozott. A beton padlót simává kellett tenni, hogy a linóleumot leragaszthassuk, falakat festettünk, ablakokat üvegeztünk, világítótesteket szereltünk, lambériáztunk. összeszá­moltuk: 2800 munkaórát teljesítettünk, melynek értéke körülbelül 110 ezer forint. A Ferencvárosi Sportfelügyelőség is hozzájárult a létrehozás költségeihez a tőlük kapott jelentős összegből vásárolhatták meg a bordásfalat, a gyűrűt, a láberősítőt, a fekvenyomót, az univerzális bordásfalat és a két pin-pong asztalt. A terveket rekordidő alatt valósították meg, az ötlet születését követő harmadik hónapban - január 24-én szombaton - már sor kerülhetett az ünnepélyes átadásra. Ezen megjelentek a Budapesti Pártbizottság, a kerületi KISZ-bizottság, a BTSH képviselői. A meg­hívottakat „lakossági állófogadáson” látták vendégül. — A kondicionálóterem további fejlesztésének anyagi alapját azzal akarjuk biztosítani — folytatták -, hogy felnőtteknek havi 20 fonrintos, a gyerekeknek 10 forintos bérletet adunk ki. Az ösz- szegből folyamatosan megvásárolhatjuk azokat a sporteszközöket, melyek terveinkben szerepelnek. így például szeretnénk medicin labdákat, újabb bordásfalat, szobakerékpárt, és még egy ping-pong asztalt vásárolni.- A ház idősebb lakói is hozzájárultak ahhoz, hogy létrehozhas­suk a kondicionálótermet. Mivel ők nem veszik igénybe a sportesz­közöket, tervünk, hogy részükre a jelenleg még üresen álló szobát berendezzük, ahol kellemesen, beszélgetéssel, kártyázással, sakko­zással - s ami nagyon fontos, társaságban - tölthetnék a délutáno­kat. A terem létrehozásáért a IX/4-es körzeti pártszervezet oklevelet adott át Fekete Lászlónak, Gyimesi Andrásnak, Botos Péternek, Kugler Ferencnek, Pil Györgynek, Sztanev Mihálynak és Todola Árpádnak. A budapesti, a kerületi KISZ-bizottság és a Ferencvárosi Sportfelügyelőség okleveleit harmincötén kapták meg. A lelkes sportszerető emberek munkájának igazi jutalma azonban az, hogy a ház lakói, felnőttek és gyerekek sportolhatnak, mozog­hatnak szabadidejükben, s tartalmas emberi kapcsolatok alakulhat­nak ki közöttük. Pintér Zsuzsa a IX/4-es HNF-bizottság Ferencváros A IX. kerületi Tanács és a Hazafias Népfront kerületi bizottságának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: dr. Németh Tibor. Felelős kiadó: Csizmadia Emilné dr. - Engedélyszám: III/2379/1976. Készült:az MSZH Nyomdában - 81.3127/3 — 15000 példányban. Felelős vezető: Nagy László

Next

/
Oldalképek
Tartalom