Ferencváros, 1980 (5. évfolyam, 1-2. szám)
1980. február / Különszám
Nemcsak a technika,- Új utakon a SZIM Esztergagépgyárban — Közel 100 éve, hogy a SZIM Esztergagépgyárának jogelődje kerületünkben — a Gubacsi úti homokbuckákon - megkezdte működését. Első munkájuk egy csiszológép volt, amelyet saját céljaikra készítettek. Jelenleg — többek között - a legkorszerűbb elektronikus vezérlésű esztergagép típusokat gyártják. Az eltelt közel száz évben sok változás történt itt. A gyár történetének legizgalmasabb fejezete mégis az elmúlt három év volt. Hogy miért? Erről kérdeztem elsőként Szabó Károly főmérnököt.- Már az új gazdasági mechanizmus bevezetése idején szükségessé vált a korszerűbb gyártmányszerkezet kialakítása, hogy lépést tarthassunk a követelményekkel. Gyárunk az V. ötéves terv első évében kézivezérlésű, egyetemes esztergapadokat állított elő. Egy régebbi és egy korszerűbb típust. Ez utóbbival versenyképesek voltunk, sőt miután több variációját alakítottuk ki, a magasabb igényeket is kielégíthettük. — Megkezdtük a számjegyvezérlésű (NC) gépek gyártását is. Ezek a legmodernebb típust jelentik. A felfutást jellemzi, hogy míg kezdetben az NC gépek értékarányos hányada 3,5-4 százalék volt a hagyományos esztergagépekhez képest, addig az V. ötéves tervben eljutottunk a 47 százalékos arányig. A tervidőszak végére kialakítottuk a legkorszerűbb mikroprocesszoros vezérlővel felszerelt géptípusokat. Az esztergályos betáplálja az adatokat a vezérlő berendezésbe, ezután a gép beállítja önmagát, „önrevíziót” hajt végre és munkába lép. A dinamikus fefutás lehetővé tette bekapcsolódásunkat a kooperációkba, a bérmunkába és a közös fejlesztésekbe. 1980-as tervünkben 112 gép szerepel, amelyből csak 27 a nem tőkés export. Ahhoz, hogy mindezt végre tudjuk hajtani, rendkívül dinamikus technikai fejlesztésre volt szükség. Ezt új módszerek bevezetésével, gép- beruházásokkal és saját kivitelezésű célgépek gyártásával tudtuk elérni. Hogy mik a további terveink? Továbbfejlesztünk, bár a mostaniak is megállják helyüket a vüágpiacon. A gyártmányokat ezen túl is úgy csoportosítjuk, hogy a tőkés és szocialista piacon egyaránt ki tudják elégíteni az igényeket. Természetesen szeretnénk tovább csökkenteni a gyártmányaink önköltségét és feltárni a belső tartalékokat. Komoly terveink vannak a balmazújvárosi gyáregység továbbfejlesztésére is, amely feltehetőleg javít majd munkaerőhelyzetünkön. Az esztergagépgyárban lezajlott gyárt- mányszerkezet-változás nemcsak új gépeket, műszaki fejlesztést jelentett, hanem gyökeres tudatváltozást is. Erről Ábrahám Ferenccel, a pártbizottság titkárával beszélgettünk.- 1977-ben már nyüvánvalóvá vált, hogy a fejlesztést hagyományos módszerekkel nem lehet tovább megoldani és hogy át kell állnunk a korszerű NC programra. Párt- bizottságunk egyértelműen állást foglalt emellett. Munkásgyűléseken és pártalap- szervezeteinkben érveltünk a változás mellett. Nem volt egyértelmű a fogadtatás. Sokan féltek a bizonytalantól, a nagy pontosságot igénylő munkától. Az első időszakban - 1978-ban — bizony sok problémánk volt. Az akkori gazdasági szabályozók negatívan hatottak elképzeléseinkre. Ezen túl belső gondjaink is voltak, amelyek szervezetlenségből vagy bérkérdésekből adódtak. A vezetest sokszor elmarasztaltuk. Tény az, hogy 1978-at 25 milliós veszteséggel zártuk. Felül kellett vizsgálnunk munkánkat. A gyár gazdasági vezetésétől számításokat kértünk, amely elemzte az eddigi munkát és feladatokat határozott meg. Az 1979-es évet már új szellemben kezdtük, nagy akarással. Feszített tervet vállaltunk, amelyet sikerült is teljesíteni. Ha ezt az évet még nem is, 1981-et már biztosan nyereségesen fogjuk zárni. Gondunk még ma is van, de az alapszervezetekben dolgozó kommunistákra, jól képzett munkásgárdánkra támaszkodva elérjük majd céljainkat. Az jellemző, hogy nemcsak a technikában, hanem a fejekben is változás történt. A hatalmas csarnokokat járjuk fiatal kísérőmmel, Rácz József tervezőmérnökkel. Sok helyen a múlt és jelen találkozik. Évtizedes gépek és a mai technika. Kísérőm, a házigazda büszkeségével mutatja a NEF esztergagép-család tagjait. A Güdemeister nyugatnémet cégnek dolgozunk - mondja - a NEF 360-as gépet részükre csináljuk, ők csak a numerikus vezérlőt adják hozzá. Természetesen a gép saját fejlesztés a megrendelők igényei szerint. A hajtóművét jómagam terveztem, — teszi hozzá nem kis büszkeséggel. AZ ELSŐ TALÁLKOZÁS Döbbent bizonytalansággal mozdul a nyelvem, hiszen ez az indító történet harmincküenc esztendeje, 1941-ben esett meg vélem. Sárréti Alma Materünk, a Szeghalmi Péter András Gimnázium tanári kara budapesti kirándulást szervezett az októbervégi „csendes napok” idején s valahogyan én is összemódoltam a reávaló ritka pen- gőcskéket. Magántamtóskodtam „dogozatgyáram” is petyegtetett - négy-öt iskola jómódú butáinak szállítottam a házidolgozatokat, oldalanként ötven fillérért -, a Szabad Szó is váratlan Horthy-ábrá- zatú ötpengőssel honorálta egyik „tanyai tudósításomat”, úgy hogy hetedik gimnazista koromban végre utolérhettem az álmaimat. Legalább a Gellérthegy lábáig, ha olykor Ady nyomán Párizsig,Tolsztojt idézve Moszkváig, Byron hajóján Albionig szálldogált a fantáziám. Bele is szédültem takarosán. Már a Keleti csarnoka kábított, alföldi sikonjáróságom kárpáti illúziókat kergetett a citadellás ormon, a Nemzeti Múzeum nemcsak az évezredes múltat idézte, hanem lépcsőkarzata Petőfit, kerti szobra Arany Jánost is, hanem a valóságos szédület mégiscsak a jó öreg Ferencváros már akkor is roskatag Fra- déstadionjában ért utói. A Kálvin-téri templomból néhány pesti ben- szülött iskolatársunk kalauzolásával sikeresen egérutat nyertünk egy végnélküli prédikáció közepén. Sokkalta izgalmasabbnak Ígérkezett az FTC : NAC labdarúgómérkőzés, ahová időben meg is érkeztünk, alkalmas helyet is kaptunk a zöld-fehér lobogós balközép szomszédságában s mert ott lenn a bihari végeken inkább a frissen „hazatért” nagyváradiakhoz fűzött a szolidaritás, bizony ellenszelet kavartunk a „hajráfradizással” szemben. „Hajrá NAC, Fradi kikapsz!” Egészen addig, míg a ,/rancstat- tiak” zászlórúdjaikkal jól meg nem vertek s személy szerint csak órák múltán tértem magamhoz internátusi vendégszállásunkon, mert valaki úgy főbenyomott egy szódásüveggel, hogy hetekig lúdtojásnyi pótfejet hordtam a diáksapkám alatt. De azt sem ingyen: Akkor fogadtam meg, hogy a Fradi ellen sohase szurkolok s ezt azóta sikerült is megtartanom, Még akkor is, ha vesztésre billent a pálya... A POKOL TORNÁCÁN Friss matúrámmal éppen csak körülszaglászkodtam az akkor bizony ugyancsak kopott, szegény, proletárszagú Ferencvárost, mint a Györffy-kollégium várományosa. Napokig gyalogoltam a KosztoláNegyedszázad a Ferencvárosban nyit idéző Üllői úti fák alatt. Krajcáros bablevesen, „potyakenyéren” sorba látogattam azokat aparányi kocsisvendéglőcskéket.ahoi a főúr ceruzája rendszerint felismerte a csóró diákot. A fejünket is összedugtuk hazánk sanyarú sorsa felett, arra, ahol nem is régen még József Attila lépte keservét a porba. S máris katonának hívtak, vittek a frontra, hogy csak 1944. végén csengethessek jancsiszegeimmel kényszerszállásaim, a Ludovika Akadémia, majd a Ferenc József Gyalogsági Laktanya felé. Embertelen, bitang parancsra katonaszökevényeket kerestünk, holott, ha itt-ott belénk is botlott egy-egy magunk kergettük el, hiszen balekségünknek is szökésen járt az esze. Körülöttünk haldoklott Budapest, haldoklóit a Ferencváros. A Népliget táján, az Ecseri út környékén nappal is raboltak. A nyilas rémuralom áldozatai lógó nyelvvel függtek az útmenti fákon. Aláaknázva halálukat várták a hidak. Századparancsnokunkat kivégezték, műit Kiss János altábomagyék bizalmasát s szinte örültünk, amikor elindítottak Bécs felé, 1944. karácsonyán, annyira fájt ravatalán látni a fővárost. Esztergom térségében bevártuk a Szovjet Hadsereget - persze nyugatra inait tisztjeink nélkül -, s ezután már csak elvétett híradásokat kaptunk csupán Budapest felől. 12 FERENCVÁROS
