Ferencváros, 1979 (4. évfolyam, 1-2. szám)
1979. május / 1. szám
készen lát el feladatokat, mint például a beteglátogatásokat. De nem maradunk ki az általános politikai munkából, választások előkészítéséből, vagy a környezetünket csinosító társadalmi munkákból sem. Az idén két ilyen akciónk lesz egy-egy hónap időtartammal, két kommunista szombattal, időszakonként mintegy kétszáz résztvevővel. — Egyéb kapcsolataik? — Vöröskereszt-csoportunk mintegy 80 fős tagsága a kerületi Vöröskereszttel egyeztetett munkaterv szerint dolgozik. A Hazafias Népfront körzeti csoportja a választások sikerét segíti elő. Patronáló üzemünk a Fegyver- és Gázkészülékek Gyára. Eljönnek vezetőségi üléseinkre, ismertetik munkájukat. Névsort is összeállítottak az üzemi párttagságukból azokról, akik a József Attila lakótelepen laknak és kértek arra, hogy segítsék területi munkánkat. Nagy aknégy pártkörzetben megoldásában és a választásokhoz fűződő kötelezettségek teljesítése. — Módszerük főbb vonásai? — Szabad pártnapok, lakógyűlések, a tanácstag munkája és saját fogadóóráink révén élő kapcsolat a lakossággal. Nagyon jó az együttműködésünk a Hazafias Népfronttal és a Vöröskereszt helyi szerveivel. Közösen dolgozunk a ..Ferencváros az idősekért" mozgalomban, aminek itt különösen nagy a jelentősége, mert nemcsak a házak öregek, hanem a lakóik többsége is. Egyre több fiatal költözik el, mert másutt, új lakótelepen vagy családi házban talál új otthont. Molnár Józsefné, a IX 14. körzet alapszervezeti titkára harmadik éve látja el tisztét, hasznosítja a köz javára csaknem három és fél évtizedes tömegpolitikai munkája során szerzett tapasztalatait. Jelenlegi foglalkozása: nyugdíjas, itt a fiatalabbak közül való. — Mi a József Attila lakótelepnek egyik csendesebb részén lakunk, pártkörzetünk élete mégis mozgalmas. Tagságunk több mint egyharmada igen aktív. Sok a rendezvényünk, amelyeken nagy számban vesznek részt a pártonkí- vüliek is. Nőcsoportunk a Hazafias Népfront lakótelepi szervezetének részeként áldozat- ciók idején külön is jönnek segíteni. Körjáratunk befejező állomásaként a Vágóhíd utca 31— 33. alatti IX/7-es körzetbe érkezünk. A nagyteremben élénk, vidám zsivaj, éppen a nemzetközi nőnapot ünnepelték. Lő- wy Mihályné körzeti alapszervezeti titkár körül kis csapat foglal helyet. A körzet vezetőségi tagjai. — Körzetünk sajátossága, hogy alapszervezeti helyiségeink nem a körzet területén vonnak. Körzetünk utcái, például a Lenhossék, a Márton, a Telepi, a Mester, a Sobieszki, a Gát, a Balázs Béla utca kissé odébb vannak. Jó kapcsolataink egyik kézzelfogható bizonyítéka a társadalmi munkák eredményessége. Ebben szinte minden korosztály részt vesz. A pártonkívüli fiatalok számára is megnyitottuk körzeti helyiségünket, élnek a lehetőséggel. A magyarnóta-kedvelők- nek rendezett est nagy sikert hozott, a szovjet—magyar bp- ráti találkozó látogatott és bensőségesen baráti volt a szovjet katonákkal. Időben a leghosszabb, emellett végig érdekes volt az a fórum, amelyre meghívtuk a kerületi szervek képviselőit. Délután háromtól este hétig válaszoltak a lakosok kérdéseire. ★ A kérdésünk az volt. hogy lehet-e a lakóterületen a meg- nö.vekedett követelményeket idősebb korosztályú párttagokkal végrehajtani. Meggyőződtünk, hogy lehet. Ezt láttuk, tapasztaltuk a Ferencváros négy pártkörzetében. Pacsay Vilmos Lőwy Mihályné Pege János Festmény sarlóval és kalapáccsal... A csengetésre pici, vékony, ősz hajú asszony nyit ajtót: Dési Huber Istvánné. Kedvesen invitál beljebb. A szobában férje festményei körös-körül a falakon. Csodálkozva kérdi: miért rólam ír, a férjemről sokkal többet tudnék mondani. Unszolásomra mégis beszélni kezd: — 1914-ben érettségiztem, továbbtanulásról szó sem lehetett, bár nagyon szerettem volna. Kellett a pénz a családnak. Tisztviselő lettem. Közben 1917-ben beléptem a szakszervezetbe, 1919-ben a pártba és a Gyermekbarát Egyesületbe. Részt vettem a Galilei Kör vitáin, előadásain. Itt ismerkedtem meg a. marxizmussal. Az őszirózsás forradalmat örömmel üdvözöltem, a Tanácsköztársaság első napjaiban már kommunistának vallottam magam. A proletárdiktatúra idején nevelési feladatokat láttam el. Közben a bankból elbocsátottak. Anyámnak újra elő kellett venni varrógépét, én vele együtt dolgoztam, ebből éltünk. Megáll, elmosolyodik és így folytatja: — Férjemmel az öcsém révén ismerkedtem meg. ők jó barátok voltak. 1923 őszén összeházasodtunk, ö miközben rajzolni, festeni tanult, ezüstműves munkásként dolgozott. Jól tudtuk a további fejlődést Párizs jelentené, de nekünk olyan ország kellett, ahol dolgozni is lehetett. Anyagi támogatásra ugyanis sehonnan nem számíthattunk. Így aztán Olaszországba mentünk. Három évig éltünk ott, én az ottani Ganz-gyár irodájába kerültem német—olasz levelezőnek. Férjem és öcsém bekapcsolódott az olasz munkásmozgalomba. Aztán ő beteg lett és kénytelenek voltunk hazajönni. Itthon én besegítettem a Vörös Segély munkájába, aztán lebuktam, egy hétig vallattak. Miután nem sikerült semmit megtudni tőlem, szabadlábra helyeztek. Két év múlva újra lebuktam, egy házkutatás alkalmával megtalálták férjemnek egy sarló-kalapácsos festményét, ezért mindkettőnket bevittek. Férjemet, mivel tüdőbeteg volt, kiengedték, majd hosszú huzavona után engem is. Egyre betegebb lett, szanatóriumba került, én magántisztviselőként dolgoztam, hogy élni tudjunk valamiből, addig amíg a nyilasok át nem vették a hatalmat. — Férjem, a családom elpusztult... Sóhajt, reszkető kezével végigsimít a haján, — Ezek az emlékek a mai napig nagy hatással vannak rám — mondja. Amikor jött a nyilas rémuralom, már csak egy feladatom volt, menteni mindenkit, segíteni, akin csak lehet. Hamis papírokat szereztem, embereket bújtattam. — Es jött a felszabadulás ... Én pedig úgy éreztem, egyedül maradtam... De nem sokáig, az elvtársak nem felejtettek el. Újra dolgozni kezdtem. Megalakítottuk a Képzőművészek Szabad Szakszervezetét. A kerületben megalakult a Magyar Nők Demokratikus Országos Szövetsége, ennek lettem én egyik vezetőségi tagja. Előadásokat tartottam a kerület lányainak, asszonyainak. Bizony volt úgy, hogy reggel már a ház előtt vártak gondjaikkal. Később a Fővárosi Gyermekvédő Otthon igazgatója lettem, innen mentem nyugdíjba is. Tudtam, még nagy feladat vár rám: férjem életrajzának megírása. — Ma már. megcsappant a munkabírásom, de aki segítséget kérni jön hozzám, annak most is nagyon szívesen rendelkezésére állok. Lejegyezte: Oraveez Éva
