Ferencváros, 1978 (1-2. szám)
1978 / 2. szám
Valamennyien többet dolgoztak, vállaltak, kockáztattak életükben, mint kortársaik többsége. Talán az örökös tevékenység teszi, hogy ma sem látszanak többnek hatvanévesnél, bár közel vannak a nyolcvanhoz, elhagyták azt. Kitüntetéseik az utókor tiszteletét, megbecsülését fejezik ki. Kocsis Károly átveszi a kitüntetését Losonczi Páltól, az Elnöki Tanács elnökétől 1978. április 2-án Budai Nándorné: „Rudas Lászlóval gyakran találkoztam .. KOCSIS KÁROLY Egy dossziéra való irat. Távirat keveredik régi pénzekkel, gratuláció fényképekkel. És dobozok, emléklapok. Egy élet, kitüntetésekben elbeszélve. Tanácsköztársasági emlékérem: — Apám csizmadiamester — hét gyermek apja — édesanyánk árulta a csizmákat. Az öt fiú szakmát tanult. Én hentes lettem Debrecenben és 18 évesen szak- szervezeti tag. A „cocilista”, így hívtak a mesterek. Pestre jöttem dolgozni a sonkagyárba. a szalámigyárba. A háborúban megjártam Szerbiát, az olasz frontot. Háromszor sebesültem, mindannyiszor Doberdónál. Az őszirózsás forradalom újra Debrecenben ért. Mint vöröskatona a Dunántúlon, a Fertő tó környékén harcoltam. Amikor Szamuely elvtárs Debrecenben járt, én is a kíséretében voltam. A fehérterror idején minden vasárnap a Mosonyi utcában kellett jelentkeznem. Laczkovicz Miklós: .. . „tettem, amit a többi, ott voltam a 42-es tüntetésen a Petőfi-szobornál is.” véresszájú egykori nyilas azt kiabálta: „akasszátok fel a párttitkárokat”. De a munkatársaim szerettek engem. Ami jogos volt, amit lehetett, kiverekedtem nekik. Onnan nem vittek el senkit az 50-es években. 1957-ben, ahogy megalakult, jelentkeztem a munkásőrségbe. Hetente kétszer ma is szolgálatba megyek. Én vagyok a legidősebb aktív munkásőr a kerületben. A Haza Szolgálatáért Érdemérem? A Vörös Csillag Érdemérem mit jutalmazott? Az egész életet. Kocsis Károly egykori vöröskatona, mai munkásőr azt mondja: — Szerettem az embereket, szerettem az emberek ügyeivel foglalkozni. A magam érdekében soha egy lépést sem tettem. BUDAI NÁNDORNÉ Törékeny, madárcsontú, hófehér hajú asszony Margit néni. Mesebeli jóságos asz- szony, aki kézen fogja, segíti a rászorulókat. Ilyen volt fiatal lánynak is. Levél bizonyítja. írója, hatvan év után így köszöni meg, hogy a közismerten szegény Krausz Margit gyalog ment ki hozzá Vácra, biztatást és ennivalót vitt. — Tizenhatan voltunk testvérek. Rám, a legidősebbre hárult anyám mellett minden. A Kelenföldi pályaudvartól gyalogoltam a Körtérig kendőbe bugyolált, szamárkö- högéses testvéremmel. Mire az orvoshoz értem, már halott volt. A másik testvérem meg addigra halt meg, mire az orvos kiért hozzánk. Apám vasutas volt, a pályaudvaron laktunk. Apám benne volt a mozgalomban. Vittem neki az ebédet, hallgattam, mit beszélnek a felnőttek. Kislány koromban leveleket, röpcédulákat küldtek velem a környező gyárakba. Örömmel csináltam. 1913-ban kerültem a postára. 1918-ban lettem párttag. A Tanácsköztársaság után kidobtak a postától, nem is tudtam elhelyezkedni. Huszonöt évig tartó bujkálás (Folytatás a 4. oldalon) o Felszabadulási jubileumi emlékérem: 1945-ben léptem a pártba. Addig a szakszervezetben dolgoztam. 11 évig voltam a szalámigyár párttitkára. Volt, hogy Rákosi elvtárs is meglepett minket a taggyűlésen. Kifogásolt egyet- mást. Vitatkoztam vele. Nem örült neki. Szolgálati Érdemérem, 10, 15, 20 évi munkásőr-szolgá- latért: a Budapesti Szalámigyárban 56 októberében egy
