Ferencváros, 1976 (1. szám)

1976 / 1. szám

cai világítástechnikai raktár költöztetése volt. Az emberek szívesen, őszinte kedvvel dolgoztak a kerületért és a szövetkezetért. Elmond­ták: a legközelebbi kommu­nista szombatot arra szeretnék felhasználni, hogy valamennyi raktárhelyiségben elkészítsék az öltözőt, tusolót, a gépkocsi- vezetők melegedőjét, illetve pihenőszobáját. *** Erre a napra a melegből, napsütésből jóval jött jutott, mint márciusban bármikor. Ezért nem csoda, hogy a Ha­tár úti Kiserdőben dolgozó fia­talok kedve magasra csapott. Hangos volt a környék a tisz­togatásban, tereprendezésben részt vevő több száz fiatal szé­les jókedvétől, tréfálkozásától. Itt dolgoztak :— többek között — a 29. számú szakmunkás- képző intézet tanulói, az Ipar- művészeti Múzeum harmincta­gú kollektívájának tagjai is. Wagner Richard, az Ipar- művészeti Múzeum KISZ-tit- kára arról beszélt, hogy még fiatal a KISZ-szervezetük, s az ilyen alkalmak arra is jók, hogy a fiatalok közelebb ke­rüljenek egymáshoz. — Közülünk senki sem lakik a IX. kerületben — mondták. — De számít ez? Budapestiek vagyunk, a mi városunk lesz szebb! A fiatalok összehordták a száraz gallyakat, meggyújtot­ták. Így lett szimbolikus a kép: a rőzse lobogó lángja figyel­meztet a sokkal értékesebb és kevésbé múlandó lobogásra, a közösségért dolgozó fiatalok lelkesedésére. *** Ruzsbaczky Istvánná, a Bu­dapest Csokoládégyár párttit­kára a gépek mellett dolgozott. — 358-an dolgoznak a gyár­ban — mondta Borsodi Mihály igazgató. — Annyian, mint egy átlagos műszak alkalmával. Alig kellett szervezni. Minden­ki szívesen jött. Nem kis meg­lepetésünkre szép számmal je­lentkeztek a nyugdíjasok is, pedig őket nem akartuk fá­rasztani. — Vannak-e „vendégmun­kások” ? — Igen. Az István Kórház­ból és egy óvodából mintegy harmincán jelentkeztek mun­kára. Reggel rövidke munka- védelmi tájékoztatást tartot­tunk számukra, kaptak egy kis kóstolót a gyár termékeiből, aztán munkához láttak. Jól A kommunista szombaton minden gépnél dolgoztak a SZIM­ben is Talajegyengetők a IX/2 pártkörzetből dolgoznak. Az üzemekben ki­tűnő a hangulat. — A mai terv? — Negyven tonna áru fel­dolgozása. A Mester utca 67. alatti is­kolában még el sem hangzott az első csengetés, amikor néhány apuka már hozzálátott az utcai beton virágtartók rendbehozásához. A diákok csinosították az osztályterme­ket, kitisztították a szőnyege­ket, átültették a virágokat. *** A Budapesti Húsipari Vál­lalatnál a kommunista szom­baton 3118 dolgozó vett részt. Azok a gyárak is, amelyek he­lyileg nem a IX. kerületben vannak, szintén felajánlották munkájukat. A kommunista szombaton a vállalat egész területén, vala­mennyi gyárban teljes nyolc­órás műszak volt. A központ­ban 532-en, az I. számú gyár­ban 1023-an dolgoztak és a nap folyamán 2440 sertést vágtak, 3,1 vagon húskészítményt és 2,7 vagon zsírt gyártottak. A II. számú gyárban a meg­jelent 888 dolgozó kitett ma­gáért és 4,2 vagon húskészít­ményt állított elő. A III. szá­mú gyárban Újpesten — a be­küldött jelentés szerint — majdnem teljes létszámmal, 170-en jelentek meg a dolgo­zók, és a feldolgozási tevé­kenységen kívül 300 törzset vágtak fel. A IV. számú gyár­ba nemcsak a Gubacsi úti sza­lámigyár, hanem a Dankó ut­cai kolbászüzem dolgozói is bejöttek, összesen 281-en. A szalámigyártás mellett a hús­véti füstölésben segítettek, és 32 mázsa gyulai kolbászt gyár­tottak. Az V. számú gyárban a son­kaüzemben és a kispesti vágó­hídon 234-en jelentek meg. A vágóhídon 399 sertést vágtak le, a sonkaüzemben pedig 30 q dobozsonkát és 8 q darált vag­dalthúskonzervet készítettek. «** A Fővárosi Vegyesipari Ja­vító Vállalat vezetőinek is csaknem tíz napja volt a kom­munista műszak előkészítésére. Március 19-én újítási ankéttal egybekötött brigádvezetői érte­kezletet tartottak, ahol meg­beszélték a feladatokat és megszavazták a kommunista műszakban való részvételt. — Rengeteg a teendőnk a Bihari úton 5 millió forintos (Folytatás a 12. oldalon.) o FERENCVÁROS Tanárok és diákok az Ifjúmunkás utcai általános iskolában

Next

/
Oldalképek
Tartalom