Ferencváros, 1975 (1-2. szám)
1975 / 1. szám
A /X. A-eS ■ i/uJSet*'4y, /v^6 : <íV/ KÖSZÖNTÜK A KERÜLETI PÁRTÉRTEKEZLETET! < fl KERÜLET FELSZABADÍTÁSA A pincenapló és a folytatás Szomorú karácsony elé néztünk 1944 decemberében. Senki nem tudta, hogy mit hoz a holnap és a holnapután. Tobzódott a terror, úrrá lett a félelem és a riadalom, rémületben teltek a napok. Csak a kelet felől erősödő ágyútűz moraja keltett némi reményt. A pincenaplóban olvassuk: „1944. december 24-én, karácsony este napján még erősebb ágyúdörgésre ébredtünk, mint az előző reggeleken. Nehéz szívvel gondolok az elkövetkező időszakra: a felszabadító orosz seregek egyre szorosabbra szűkítik a gyűrűt a város körül, a minden gazságra kész nyilas banditák »dicső szövetségesünkkel« együtt az utolsó házig védeni akarják Budapestet. Előbb-utóbb kényszerül majd az orosz hadsereg a város lövetésére, mert nem nézheti tétlenül a német hordák és elvbarátaik garázdálkodásait... Keserűség fog el, ha rágondolok, hogy a gyűlöletes náci brigantik miatt még karácsonyesténket sem tölthetjük együtt édes, jó Anyámmal, Jutkával, Ducikával.” Amikor ez a naplórészlet íródott, Sopronkőhidán kivégezték Kreutz Róbert ifjúkommunistát, a Ferencváros szülöttét, Pataki Istvánt és Pesti Barnabást, aki Franciaországból illegálisan hazatérve, egy ideig a Budapesti Kénsavgyárban dolgozott. És ezen a délutánon dr. Stol- lár Béla hadapródőrmester is, a katonai ellenállási mozgalom egyik harcosa, elindult a Mátyás u. 9. sz. alatti lakásukról — édesanyjától úgy búcsúzva, hogy holnap ismét látja — a Klotild utcába, végzetes utolsó útjára. Másnap, karácsony első ünnepén 24 társával együtt — árulás következtében — tűzharcban hősi halált halt. A gyászoló édesanya egyetlen fiának kihűlt tetemét már csal: egy szenesládában láthatta ismét. Dr. Stollárék halálos tűz- párbaja alatt zárult be a felszabadító szovjet csapatok ostromgyűrűje Budapest körül. Ismét a pincenaplóból: december 29-én, pénteken. „Ma leköltöztünk az óvóhelyre. De hadd rögzítsem le az eseményeket. A két ünnepnap viszonylagos csendben telt el. Ünnep után bementem a hivatalba, illetve a Sóház utcáig, mert tovább nem engedett egy nyilas labanc. Erős belövések, nagy csatazaj volt. Megjelent egy behívó rendelet: 16-tól 48-ig minden férfi bevonulni tartozik a hungarista légióba. Nem vonultam be, s ettől kezdve állandó izgalomban éltem, míg csak be nem jöttek az orosz csapatok. Állandó csatazajban éltünlc. 28-án éjjel három nagy be- lövés történt, a közvetlen szomszédban, úgyhogy 1-kör éjjel lementünk az óvóhelyre és ott tartózkodtunk reggel 4-ig ... Va 7-kor borzalmas robbanásra, üvegcsörömpölésre riadtunk fel: a szomszéd házat gránáttalálat érte. Egész nap erős harcok, bombázások szörnyű zajában telt el. 30-án szombaton különösen erős bombázásokban és belövésekben volt részünk. A rosszul, sőt alig világított óvóhelyen olvasni nem lehet, az ember teng-leng.” Különös tragikumát az adta e szombati napnak, hogy ekkor gyilkolták meg Steinmetz Miklós és Osztapenko kapitányt — a két szovjet parlamentert —, akik a főváros megkímélésének feltételeit akarták továbbítani a Budapestet esztelenül védő nyilas csapatok parancsno- ságának. A pincenaplóból tovább: „...31-én vasárnap a bombázások ereje még növekedett. A ház eddig még nem kapott találatot, hanem a szomszédos épületek közül nem is egy, erősen megrongálódott.” Hatalmas detonáció részI otL'ttc _ncg 2 fc&ÉP.yékst ■ déli összekötő vasúti híd fel- emelkedett, majd a Dunába zuhant. Felrobbantották a fasiszták, megszűnt a vasúti szállítás nyugat felé. Nézzük a pincenaplóból a folytatást. „1945. január 6-án... Az egész hét úgy telt el, hogy az életünkért reszkettünk. Átléptünk az új esztendőbe, s nem tudjuk, mit hoz számunkra! A nemzet a megsemmisülés előtt áll! Bitang bérgyilkosok, idegen zsold- ban állók idáig juttatták! Lehet-e szörnyűbb bűn, mint amit ezek elkövettek? Vidéki városaink sorban rommá váltak az esztelen ellenállás következtében, csupán azért, hogy a németek néhány héttel feltartóztathassák végzetüket. Rettenetes élményben volt részünk. Január 4-én reggel felmentünk a lakásba, hogy a konyhában befűtsünk mosdáshoz. Már reggel óta erős orosz légitevékenység volt körülöttünk. Nem is mertünk sokáig a lakásban maradni, s a hátsó lépcsőn visszaindultunk a pincébe. Éppen a második és az első emelet közötti pihenőn álltunk, mikor óriási bombabecsapódások történtek. A Kálvin tér irányából 4 becsapódás hallatszott egyre erősebben ... Egymáshoz 'bújtunk, * mert úgy éreztük, hogy a következő már a mi házunkat találja. Az üvegablakok végig kitörtek a lépcsőházban. Fülünk zúgott a légnyomástól. Még órák múlva is fájt a fejem. Bizony azt hittem, ütött az utolsó óránk. Így telnek napjaink.” Egyetlen Duna-híd sem kerülte el a megsemmisítést. Január 14-én a Boráros téri hidat (a Horthy Miklós nevét viselőt!), 16-án délután 2 óra 14 perckor a Ferenc József-hidat robbantották fel. A büszke hídívek a Duna hullámaiba zuhantak. Megint a pincenaplóból idézünk: „Megtörtént, amire vártunk: felszabadultunk! Felszabadultunk a német leigázás, a nyilas banditák szörnyű terrorja alól. Temérdek vér és könny tapad e brigantik kezéhez! A felelőtlen gyilkosságok, kínzások napirenden voltak az utóbbi időben. Csak néhány nappal ezelőtt mesélte dr. Arady Kálmán barátom, hogy egy éjjel erős kapudörömbölésre ébredtek. Kaput nyitottak: egy felső ruháitól megfosztott férfi tántorgott be a kapun. Vérzett. Csurom vizes volt, didergett. Könyörgött, , hegy r-Hianak rá száraz ruhát. Kálmán bekötözte, s megszárítván alsó ruháit, felöltöztették. Elmesélte, hogy a nyilasok elfogták és igen sokadmagával — keresztényeket és zsidókat — kivitték a Duna-part- ra. Ott letérdepeltették őket szemben a Dunával és a hátuk megett megszólaltak a géppisztolyok. Ö nem várta meg a neki szánt golyókat, mintha elszédült volna, belebukott a folyamba. Sikerült — valahol az összekötő híd táján — partot érnie. Innen lopódzott idáig. Szörnyű! Ezrek és ezrek pusztultak el. Van-e, lehet-e ezért bűnbocsánat? Becsületes, embernyi ember nem tűrheti mindezt!... ... Már közvetlen közelből hallatszottak a kézi fegyverek csattanásai. A kaput becsukták. A kémlelőablakon át láttuk, hogy a szemben (Folytatás a 2. oldalon) i A felrobbantott Boráros téri híd 1946 márciusában f ■ «Cí-cVa-
