Ferencváros, 1968 (1. szám)

1968. november / Lakóbizottsági szám

II Vám-szabálysértés. llá.§. /I/ Aki vámárut a vámellenőrzés alól el­von, vagy vámárunak vámszempontból lényeges körülményei tekintetében a hatóság előtt valótlan nyilatkozatot tesz, feltéve, hogy az áru belföldi forgalmi érték6 az ötezer forintot nem haladja meg, és az elkövetőt vám- bűntett miatt a cselekmény véghezvi­telét megelőző öt éven belül nem i- télték szabadságvesztésre, úgyszin­tén aki e cselekmények bármelyikét megkísérli, ötezer forintig terjedő pénzbírság­gal sújtható. /3/ Azt az árut, amelyre nézve a szabály-*- sértést elkövették, el lehet kobozni. 115.§. /I/ Aki csempészett vámárut vagyoni ha­szon végett megszerez, elrejt, vagy ilyen vámáru elidegenítésében közre­működik, feltéve, hogy az áru bel - földi forgalmi értéke az ötezer fo—, rintot nem haladja meg, és az elköve­tőt vámbüntett miatt a cselekmény véghezvitelét megelőző öt éven belül nem Ítélték szabadságvesztésre.úgy­szintén aki e cselekmények bármelyi­két megkísérli, ötezer forintig terjedő pénzbírság­gal sújtható. /2/ Aki az /I/ bekezdésben meghatározott cselekményt értékre tekintet nélkül gondatlanul követi el. háromezer forintig terjedő pénzbír­sággal sújtható. /3/ Azt az árut, amelyre nézve a szabály­sértést elkövették, el lehet kobozni. Záró rendelkezések. 117.§. /I/ Ez a törvény 1968. október 1. napján lép hatályba. mOMm-A-SS4£ÁI£SÉfcTÉSSSB0í*.. / A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kor­mány 17/1968./IV.16/ sz. rendeletéből./ Közrend és közbiztonság elleni, szabály- sértések. t özrend és közbiztonság elleni - valamint önvédelmi szabálysértések. Személyi igazolvánnyal kapcsolatos kö­telesség megszegése. 2.§. /I/ Aki a személyi igazolvánnyal, ille­tőleg utazási igazolvánnyal /útlevél utlevél-lap, határátlépési engedély/ kapcsolatos rendelkezéseket megsze­gi. ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. /2/ Az /!/ bekezdésben meghatározott sza­bálysértés miatt az eljárás a rendőr­ség hatáskörébe tartozik. Be, vagy kijelentkezési kötelesség elmu­lasztása. 3.§. /I/ Aki a be- vagy kijelentkezésre elő­irt rendelkezéseknek nem tesz eleget, úgyszintén aki a lakónyilvántartókönyv vezetésére vonatkozó kötelességét meg­szegi ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. /2/ Az /!/ bekezdésben meghatározott sza­bálysértés miatt az eljárás a rendőr­ség hatáskörébe tartozik. Személyazonosság igazolásának megtaga­dása. 5.§. /I/ Aki az igazoltatásra feljogosított személy felszólítására személyi ada­tainak bemondását, személyazonosságá­nak megállapítása végett személyi iga­zolványának / útlevelének/ átadásét megtagadja, vagy az említett adatok­ra vonatkozólag valótlant állít ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. /2/ Az /!/ bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a ren­dőrség hatáskörébe tartozik. Hatósági hirdetmény megrongálása. 7.§. /I/ Aki a hatóságnak nyilvánosan közzé­tett hirdetményét szándékosan meg­rongálja, olvashatatlanná teszi, vagy leszakítja, ezer forintig terjedő pénzbírsággal sujtható. Veszélyeztetés kutyával. 13.§. /!/ Aki kutyáját a/ kóborolni hagyja, vagy a város bel­területén felügyelet nélkül bocsát­ja utcára, vagy nem pórázon vezeti, illetve vadászterületen kölönc nél­kül elengedi. b/ szájkosár nélkül közforgalmú köz­lekedési vállalat jármüvén szállít­ja, vagy harapós kutyáját nem zárt helyen tartja, vagy nem helyez el a ház /lakás/bejáratán a harapós ku­tyára utaló megfelelő figyelmeztető táblát, ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható /2/ Aki kutyát vendégforgalmat lebonyolí­tó nyilvános helyiségbe, vagy élel- miszerelárusitó üzletbe beenged, ille­tőleg bevisz, ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom