Ferencváros, 1964 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1964. december / 4. szám
- 15 lata -:a kerület egyes területeitől távol- a VIII. kerületben, történik. A Hámán Kató utcai korszerűtlen bölcsödét a Hámán Kató téren épülő bölcsödé megnyitása után szeretnénk megszüntetni,helyén gyermekpoliklinikét kialakítani és a Mester utcai rendelőintézetből a tarthatatlan körülmények között történő gyermekrende - lést ide áthelyezni. Ezzel két, mostoha körülmények között működő; gyermekintézmény problémáját oldanánk meg'. A Ferenc téri körzeti:rendelőt jelenleg cserépkályhával fütik. A kémény - fekvő megoldásban- több szobán húzódik keresztül, Így tisztítása sok nehézséggel jár, ezért központi fűtés létesítését javasoljuk. Az oktatási feladatok között szerepel a ráckevei tábor fejlesztése, amivel iskolásgyermekeink nyári üdüléséhez kulturáltabb körülményeket kívánunk biztosítani. A ráckevei, a hűvösvölgyi tábor befogadó- képessége korlátozott! az üdülésre jelentkező gyermekek száma az itt elhelyezhetők- nél lényegesen nagyobb. Az 5 éves terv keretében egy újabb tábor létesítésének lehetőségeivel is foglalkoznunk kell. Egy-két éven belül középiskoláink többségükben szakközépiskolákká alakulnak át, amelyekben gyermekeink az általános Ismeretek mellett gyakorlati képzésben is részesülnek. A gyakorlati foglalkozás előfeltétele azonban - a jól felszerelt műhely- csak kevés helyen van biztosítva'. Az elkövetkező időkben meg kell találnunk a lehetőségét egy politechnikai műhely létesítéséhez. A felsorolt néhány célkitűzés érzékelteti, hogy milyen sokirányú feladatot kell meg* oldanunk a tanácsi gazdálkodás keretében’. A feladatok végleges kijelölése, a helyes arányok kialakítása rendkívüli körültekintést, megfontoltságot, kollektiv bölcsességet igényel. Ezért várjuk a lakosság észrevételeit, javaslatait’. dr.Pöstényi Márton tanácstag a terv áb. elnöke. HflLflLOZFÍ* KÓSZÁL ANDRÁS Viola utca 36. ez. alatti lakóa, a 68. választókörzet lakóbizottsági felelőse szeptember 3-án 70 éves korában váratlanul elhunyt. A rákoskeresztúri köztemetőben helyezték örök nyugalomra1. VEREBES JENŐ Táviró u.í9. ez. alatti lakós, a 168. választókörzet lakóbizottsági felelőse október 9-én tragikus hirtelenséggel 61 éves korában eltávozott az élők sorából. A X.ker. uj köztemetőben nyugszik. Mindketten a közösség áldozatkész szolgálói voltak. Részvétünk kisérte utolsó útjukra őket1. Pihenjenek békességben! « [levonultak [Jevesek Az elmúlt napokban a bevonulás lázában élt az ország és a mi kerületünk sok, sok fiatalja is. A szülök és kedvesek ölelése és csókja még átforrósltja az érzéseket, hogy mélyebb és maradóbb emlék maradjon az'otthon maradottakról és az eltávozottról. Bevonulás, - nem uj, nem ismeretlen fogalom. Megszokott és minden évben megismétlődő folyamat, amely szinte része az egészséges férfi életének. De az érzés amely arra ösztönöz, hogy mégis foglalkomzak.né-» néhány mondatban e Kérdéssel, kizárólag annak a józan, logikus rendeletnek a következménye, melyet Népköztársaságunk Elnöki Tanácsa alkotott, s amely az 1964.évi I.sz. rendeletben öltött testet. A rendelet kimondjál "A hadkötelezettség 18 éves korban kezdődik és 5o éves korban ér véget". A rendelet idézett sorai felületes szemlélőnek nem mond sokat, de tartalmát vizsgálva ma még fel nem mérhető előnyt jelent fiataljainknak az életbe való elindulásához. A rendelet igazságos, mert nem enged ki - váltságot senki számára. A rendelet jó , mert az élet által felvetett problémák megszüntetését biztosítja'. Álljon itt néhány példa ezek igazolására. A rendelet megjelenése előtt tízezer és tízezer fiatal érettségi után két gondolattal foglalkozott. Továbbtanulni, vagy szakmát tanulni. Az előbbiek készültek az egyetemi felvételre és ez a készülődés sok esetben két-három évig is eltartott'. Vagyis lényegében a felvételin elért gyenge eredmények, vagy a jelentkezők nagy száma miatt nem sikerült és Így semmittevéssel telt el. Ha ezt követően bevonult katonai szolgálatra és két év múlva leszerelt, szinte nem tudta 22-23 éves korában mit kezdjen magával képzettség nélkül. Abban az esetben ha érettségi utón, vagy anélkül szakmát tanult, mint szakmunkás jól keresett és igyekezett önállósítani magát és megnősült. A meggondolatlan házasságkötés után rendszerint: igen gyorsan jött a család gyarapodása ia. Ilyen körülmények között a katonai szolgálatra való bevonulás után a család egyedül maradt otthon, ami a családi bonyodalmaik tömegét, nem egy esetben tragédiáját okozta. Az a fiatal, aki egyetemi felvételt nyert, szolgálathalasztásban részesült és rendszerint nem is vonult be sorkatonai szolgálatra'. így az állampolgári kötelezettségét teljesítő dolgozó fiatalokkal szemben előnyt élvezett'. Még sok problémát lehetne felsorolni, ami alátámassza a rendelet időszerűségét és "létjogosultságát. Éppen ezért nem érdektelen utalni azon előnyös tényezőkre,melyek a rendelet reális voltát és gondos körültekintő megalkotását bizonyítják. Az a fiatal, aki érettségi után az egyetemre előfelvételt nyert, rövidített sorkatonai szolgálatot teljesít, majd az egyetemi oktatás megkezdésekor megszakítja katonai szolgálatát és megkezdi tanulmányait, így eleget tesz állampolgári kötelezettségének és vesztesség nélkül folytathatja