Keresztyén Igazság, 1938, 1944
1944. január / 1. szám
4 emberek, a szentek pedig elvakult, fanatikus rajongók. A hívek közt hasonló bűnök terpeszkednek, sok köztük a minden politikai szélre köpönyeget forgató opportunista. Merezskovszkij jóformán alig rajzol köztük olyan jellemet, amelyben örömmel ismernénk magunkra. Julianus mégis elbukik. A perzsa háborúban ellenséges katona oltja ki életét. De halála egy máris belsőleg elbukott császár sorsára tesz pontot. Elbukott belsőleg, önmagában, meg a keresztyénséggel szemben is. Miért, mi a tragédiája? Kettős. A pogány istenek halottak, templomaik elárvultak, oltáraikon kialudt az áldozat lángja, nincs, aki isteneikben higgyen. Julianus erőnek erejével igyekezik őket új életre kelteni. De sem erőt nem tud adni az isteneknek, sem hitet nem tud kelteni bennük. Maga is hiába várja tőlük, hogy magasratörő terveiben segítségére legyenek, ezért elsősorban maga csalatkozik bennük. Micsoda groteszk helyzet! Az istenekben való hitet önmagára erőszakoló s végül is csalódott, filozófussá és szkeptikussá lett császár akarja restaurálni a pogányságot és megtörni a keresz- tyénség erejét. Ezt tetézi még egy másik dolog. A pogány vallás megüresedett, nincs tartalma és hiányzik belőle a belső meggyőző erő. Julianus filozófiából, meg keresztyén elemekből akarja megreformálni, újra felépíteni a pogány vallásokat. Megint micsoda hazugság és belső ellentmondás: azoktól akar eszméket, erőt és tartalmat kölcsönözni, akiket a legjobban gyűlöl és akik ellen hadakozik. Ilyen kísérletben nincs erő, ennek a harcnak nincs kilátása. Ezzel a belsőleg megüresedett, hitetlenné lett pogánysággal szemben a keresztyénség ereje az eleven hite. Akármennyire méltatlanok is a keresztyének közt sokan arra a szent névre, mely őket ékesíti, akármennyire sárba tapossák is e nevet erkölcstelenségükkel, bűneikkel, mégis — hisznek, hitüknek van eleven ereje. Ez a hit „meggyőzi a világot“. Amikor Merezskovszkij regényét olvassuk, sokszor úgy érezzük, mintha nem is több mint másfél évezreddel ezelőtt letűnt világ elevenednék meg előttünk, hanem mintha a történelmi alakok csak álarcok volnának a mai problémák számára. Ennyire változatlanok a kérdések. Emberek jönnek és mennek, de kérdéseik, bűneik és vágyaik azonosak maradnak. Merezskovszkij a múlt század utolsó éveiben írta meg ezt a regényét. Akkoriban a szocializmus már éles harcban állott az egyházzal, a materialista világnézetek pedig eszmei síkon küzdöttek a keresztyénség ellen. De akkor még ismeretlen volt a szervezett istenteienség, elképzelhetetlen volt az is, hogy valaki vagy valamilyen áramlat a keresztyénségnek hátat fordítva a régi és meghalt „isteneket“ próbálja új életre kelteni. Ma benne élünk ebben a korszakban. Ismét szemben áll a keresztyén hittel az a modern és mégis ősi pogány vallás, melyet rajongói új életre akarnak kelteni abban a reményben, hogy az elvilágiasodott, eredeti alapjairól letért keresztyénséggel szemben valami tisztultabb és nemesebb
