Keresztyén Igazság, 1938, 1944
1938. október / 10. szám
ánk valamely történelmi vihar, fenyegető vad süvöltésével. Ne ámítsuk magunkat azzal, hogy megálljuk a próbát. így nem, — ahogyan ma állunk! Nem, mintha Isten nem tarthatná s nem tartaná meg a kisebbséget. De azért, mert nem az Ő kisebbsége vagyunk. Az Ő kisebbsége az Ö igazságában áll. De hol van az Ö igazsága elforgácsolódott életünkben, soksok egymással verekedő pöttömnyi önigazságaink tengerében? Ismerjük meg hát egymást! Közeledjünk egymáshoz testvériesen. Lapjaink is támogassák egymás munkáját és ne falják-marják egymást még hallgatással sem! Vessük fel őszintén a kérdést: van-e akadálya (apró személyi kérdéseken túl, melyeket félre lehet és félre kell tenni!), van-e komoly akadálya minden magyar evangélikus találkoziá- sának?! Lépjünk egy körbe mindnyájan, abba, melynek bejáratán Jézus imádsága áll: Könyörgök Atyám, hogy ők is egyek legyenek! Révész Imre az új tiszántúli református püspök már másodízben hárít el magától minden üdvözlést és ovációt. Püspökké választásakor mindjárt gátat vetett a szokásos gratulációk hömpöly- gésének. S most beiktatását is olyan keretek közt készük rendeztetni, hogy minden ünnepség a debreceni kollégiumot illesse, jubileuma alkalmából. Ugylátszik tehát, tudatos és következetes magatartás ez nála. S nekünk nagyon tetszik. Ritkán fordul elő, hogy valaki e tekintetben is megőrizze rideg puritánságát nagy méltóságba kerülve. Nagy általánosságban úgy van, hogy még az „ellenzékiek" és a „lázadók“ is, midőn magasra jutnak ez országban: belesimulnak az általuk is sokat hány- torgatott, szidott dicsőség-élvezetbe. Szerénynek ugyan mind szerény marad: ő nem akarja, dehát az már így van, bele kell törődni. Az új püspök mindezzel szembe mert szállni és — csodák csodája — megértették s áll a tekintélye is. Való igaz, hogy ezzel még nem győz le az ember minden kísértést, hiszen az ördög meg tudja forgatni a gondolatainkat s a dicsőségről lemondó embert is megejtheti, azt súgván fülébe: a te dicsőséged az, hogy nem ünnepelteted magadat, ebben vagy te egyedülálló és különb a többinél. Mégis nagyon helyesen cselekedett Révész Imre: kezdjünk el viaskodni az ünneplések bűnével s üssünk a kezére! Nincsen szükségünk rá, hogy folyton egymást dicsérgessük a jegyzőkönyvektől fogva a megrendelt ódákig. Vagy legalább is az egyházban nincs ennek semmi helye! Itt csak szolgálat és kötelesség van és bűnbánat és dicsőség — Istennek! A bűn csak bűnnel, további bűnök lavinájával tudja magára felépített országát fenntartani. Kezdődik a csalással, hazugsággal, félrevezetéssel, ravasz ürügyekkel; folytatódik a kizsákmányolással, egy pártnak, osztálynak hatalmaskodásával, a bírói igazságszolgáltatásnak züllésével; s aztán kitör a teljes embertelenségben,, istentelenségben, féktelen terrorban, gyilkolásban, háborúban. Nincsen vissza út, mindig go- noszabbul tarthatja meg csak rablott birtokát. Ezt példázza napnál világosabban napjaink története. Ilyenkor érzi meg egy-egy rettenetes pillanatban az egész világ, milyen szörnyű ereje van az igazságtalanságnak, a vak erőszaknak, a bűnnek! Mindenütt, nemcsak egyik vagy másik országban. Mert nem kétséges előttünk, hogy ugyanez folyik Szov- jetoroszországban is. Mindig több vérrel és mindig súlyosabb áldozattal kell fenntartaniok a hatalmon levőknek királyságukat, de egyszer ennek a pohárnak is be kell telnie Ezért nézünk aggodalommal a diktatórikus rendszerek felé. Az bizonyos, hogy azt nem várhatja meg egy ország sem, míg minden fia minden kérdésben egyet gondol. De azért nem szabad az egységet erőszakkal és kíméletlen propagandával sem összekovácsolni. Mert a kényszer mögött, az egzisztenciális fe-
