Keresztyén Igazság, 1938, 1944
1938. október / 10. szám
Interlaken megmutatta, mit jelent a megváltozott étetek ilyen tapasztalatainak kivetítése nemzeti síkba. A tíz napig tartó house party alatt a legtöbb szó a kisebbségekről és a népeknek egymáshoz való viszonyáról folyt. A jelmondat ez volt: Interlaken — felelet Versaillesra. S valóban feleletet adott nemcsak Versaillesra, hanem Trianonra is. Szerettünk volna, amint régebben tettük, szónoklatokat tartani „magyar igazságunk“ védelmére. És mire végig hallgattuk más népek bizonyságait, tisztán álltak előttünk nemzetünk mulasztásai. De megláttuk azt is, hogyan kell jóvátenni hibáinkat. A magam részéről azzal akarom megtenni az első lépést a jóvátétel felé, hogy nyilvánosságra hozom gondolataimat, melyek ott kint a bizonyságtételek hallgatása közben jutottak eszembe. A középkor óta — így látom a helyzetet — három körülmény akadályozta országunk fejlődését, boldogulását. Az egyik a török veszedelem, a másik Ausztriától való függésünk, a harmadik a nemzetiségi kérdés. Mikor már a törököt végleg kivertük, a XVIII. században, a nyugattól való függésünk fokozottan bénítólag nehezedett ránk s nemsokára azután, hogy a magyarság a XIX. században szellemi és politikai tekintetben nagykorúvá sarjadt, megindultak a nemzetiségek elkülönülő törekvései, melyek a trianoni feldaraboláshoz vezettek. Török-kérdés ma nincs, Ausztria megszűnt. A magyar politika felelős irányítói bizonyára óvakodni fognak nemzetünket túlságosan bevonni valamely nyugati hatalom hatáskörébe. De itt van a nemzetiségi kérdés, az utolsó évszázadnak legégetőbb, sokszor agyonhallgatott, sokszor fölényesen kezelt kérdése, amelynek megoldásától mindennél inkább függ országunk és népünk mostantól számított jövő évszázadának története. A magyarságnak, ha valamikor, hát ebben a sorsdöntő órában, mikor jogosnak hitt követeléseink elérésében újra nagyobb hittel kezdünk remélni, szembe kell nézni saját mulasztásaival, meg kell látnia, mit cselekedett eddig helytelenül s hogyan kell megváltoznia, hogy a vele együtt élő népekhez békés, megértő, szeretetteljes legyen a viszonya. Képzeljünk magunk elé egy embert, akinek a jellemében összesűrítve együtt vannak mind azok a jellemvonások, amelyek a magyarság magatartását jellemezték az utolsó évszázadokban a nemzetiségekkel szemben. Az ilyen embert jóvágású fiatalembernek fogjuk nevezni, de hacsak megjelenésével és gavalléros modorával nem, kérdés, hogy a mások szívéhez meg fogja-e találni az utat. Az udvariasságnak van egy fajtája, mely taszít és fölényt fejez ki. A magyarság nem állna ma oly magára maradtan, elszigetelten, más, fiatalabb nemzetek között, ha ideje korán felismerte volna az értelmét annak, hogy miért vagyunk idegen népek közé ékelve. Istennek bizonyára terve van a világgal, terve van a népekkel. Nem véletlen, hogy más népekkel meg kell osztanunk az országot. Ezen az állapoton nem lehet változtatni akármilyen határreviziókkal sem. A való helyzetet félreismerni vagy könnyelműség vagy korlátoltság volna. A jövő évszázad magyar története attól függ, hogyan töltjük be a nekünk szánt szerepet a Duna-medence nemzetiségei és a környező országok népei között. Két eset lehetséges. Vagy maradunk elszigetelten, mint eddig, önmagunknak, nem törődve szomszédainkkal, hanem csupán a nyugati nagyhatalmakkal; ez esetben végül is azok játékszerévé fogunk válni. Vagy meg kell látnunk, fel kell ismernünk a földrajzi körülményektől is kijelölt történeti
