A Kereszt és Kard Mozgalom Hangja, 1983 (24. évfolyam, 1-4. szám)

1983-09-01 / 4. szám

ROMÁNIÁNAK 198Ú-RE IS MEGADJÁK A VÁMKEDVEZMÉNYT.

A múlt év nov.l-én Ceasescu, hogy anyagi nehézségein könnyítsen, kivándorlási adót léptetett életbe, mely szerint kivándorló útlevelet csak azok kaphatnak, akik előzőleg nyugati valutában megfizetik a román államnak iskoláztatásuk költségeit. Egyetemi végzettség esetén ez meghaladja a 20 ezer dollárt is.

Ez elsősorban a romániai zsidókat érintette, mert az 1975-ben Romániának megadott vámkedvezményt /Most Favaored Nations státusz/a Jackson-Vanik-féle módositás szerint csak akkor ujitják meg, ha a román hatóságok nem gördítenek akadályt a zsidók kivándorlása elé. Ennek értelmében az amerikai kormány többször figyelmeztefí-a román kormányt a kivándorlási megszorítás következményeire, de eredménytelenül. Mégis nagy meglepetést keltett, mikor Reagen elnök ápr.^-én bejelentette, hogy az Egyesült Allamok"1983 jun. 30-iki hatállyal megvonja Romániától a vámkedvezmény és egyéb kereskedelmi előnyöket".

Ceasescu azonnal elküldte külügyminiszterét Washingtonba, akinek sikerült is az amerikai kormányt jobb belátásra birni, jóllehet kijelentette, hogy a kivándorlási adó továbbra is érvénybe marad, csak a zsidók kivándorlásánál tekintek el tőle. Reagen elnök, aki nagyon jól ismeri a romániai magyarok tragikus helyzetét, a vámkedvezményt megadó törvény értelmében immár negyedszer minden kikötés és megszorítás nélkül már el is küldte a kongresszusnak a kérését, hogy hagyják jóvá a Romániának adott vámkedvezmény meghosszabbitását. Nem kétséges, a kongresszus mint két háza, mint a múltban, most is megfogja adni a hozzájárulását. Helyessebben, az illetékes albizottságok nem fogják a kérdést szavazásra bocsájtani, s igy a vámkedvezmény a törvény értelmébe minden további megkötés nélkül automatikusan érvénybe marad újabb egy évre, azaz 198^-ig.

így nem lesz érdektelen, ha felelevenítjük, hogyan szövődött ilyen szorossá az amerikai-román viszony, ami eddig csak Romániának hajtott hasznot.

Nixon, 1969-ben Moszkvából hazatérőben, az amerikai elnökök közül elsőként Bukarestbe is ellátogatott és ott az utcán Ceasescu füttyé1^ még a "horát" /primiítiv, oláhnépi csoporftánc/ is eljárta az egész világ megrökönyödésére. Nixon viszonzásul 1970-ben, az ENSZ megalapításának 25. évfordulója alkalmából, Ceausescut kéthetes túrára hívta meg Amerikába» Amikor is külsőségekben olyan fényes, ipari és kereskedelmi vonatkozásban pedig olyan megkülönböztetett fogadásban részesítette, hogy a Státe Department protokól-hivatalának egyik tisztviselője szerint : "Kommunista vezető előtt még sohasem tárulkozott ki ennyire Amerika". Akkor ügy látszott, hogy Nixon a végzetes "nixengeri" detent politikáját a saját lelkiismerete és a közvélemény megnyugtatására ennek a véreskezü, sztálinista, balkáni kalandornak látványos, de valójában értéktelen Moszkvával szembehelyezkedő szélhámoskodásaival akarja enyhíteni. Rövidesen Kina felé még közvetítésre is felkérte.Ezzel aztán olyan "nagyfiút" csinált Ceausescuból, hogy a szabad világ kormányai és vezetői versenyt futottak a regati bocskorkészitő fiából "államférfivá" vedlett kommunista diktátor kegyeiért. Az amerikai republikánus és demokrata kormányoknak, no meg a profitéhes nagytőkének - amelyik most csak azért tart ki mellette a végletedig, hogy a befektetett milliárdoknak legalább egy töredékét visszakaphassa - pedig az "elsőszámú kedvence" lett. Egyedül és kizárólag a Watergate-botrány miatt nem tudta Nixon megajándékozni Ceausescut a vámkedvezménnyel, mintahogy a Szent Korona kiadása is emiatt maradt Carter elnökre. Amint majd látni fogjuk, a Nixon-Ceausescu ölelkezésének sokkal komolyabb oka volt sem mint azt bárki is sejtette volna.