Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)
1930-02-09 / 6. szám - B. Palotai Boris: Happy end
Franciaország A második császárság korában csak Victor Hugó az, aki általános érvényre tesz szert. Halála után az irodalmi vezetést Leconte de Lisle, Sully Prűd honimé és Francois Cappée veszik át. Ők a kor modern Írói, akik részben folytatják Hugó modorát, részben uj stílust teremtenek, azt a stílust, amelyből a századvégi irodalom táplálkozik. Jósé Maria de Hérédia a „Les parnassiens“-nek nevezett szélsőséges iskola végpontja ebben az időben, Jean Richepin pedig a Baudelaire felé pesszimizmust és naturalizmust csigázza fel „Blasphémes“ cimü könyvében (1884). Ebből az irányzatból nő ki a „dekadensek“ iskolája, vagy, ahogyan szívesebben nevezték magukat, a szimbolisták szektája, amely már nem elégszik meg a pesszimista naturalizmussal. A „magasabb gondolatvilág“ kifejezésére uj, ugyancsak magasabb stílust próbálnak teremteni és a reális szavakat szimbolikusan használják. Ez a nyelvet metrikus kibicsaklások és kificamítások révén érik el a Urában, azaz akkori mértékkel mérve hajmeresztő eszközökkel. (Mégis ezek az eszközök teremtették meg a „modern“ francia nyelvet.) Verlaine, Mallarmé, Henri de Regnier, Viélé-Grif fin tartoznak ide. Az újra és mintegy erőszakosan tagolt nyelv a drámában is tért hódit, ahol a belga Maeterlinek álomf antaziákat teremt, néhol még erős naturalizmussal párosulva („Mona Vanua“ cimü darabja). Rodenbach egész költészetét a szimbolizmus körébe borítja. Nála erőteljesebb Emilé Verhaeren, aki himnikusan énekli meg a nagyvárosok bábeli zűrzavarát és a nyomort. Az iskola legelőkelőbb folyóirata a „Mercure de Francé“ és akkor lép fel Ivette Guilbert, aki megteremti az uj sanszónt és vele a modern párisi kabarét. (Budapesten, Nagy Endre). A dráma fejlődése 1870 óta: eleinte az elveszett háború tragikus hangulata dominál és történelmi színdarabokat játszanak. Barbier és Bornier, két hamarosan elfelejtett iró istenitett dalnoka Párisnak. Őket váltja le hamarosan a tehetséges Coppée, Sardon és Erckmann-Chatrian^ akik azonban csak alárendelt szerepet játszanak, mert a dicsőség és siker dacára hamarosan egy valódi színpadi nagyságnak Edmond Röstandnak adják át a helyet. Rostand a világhíressé vált és még ma is szívesen játszott „Cyrano“-val egy csapásra meghódítja a világszinpadot. Sardon, a francia kisvárost és a nyárspolgárt viszi színpadra és Sarah Bernhardt számára sorra írja históriai kiállítási darabjait, amelyek között csak a „Madame Sans-Céne“ maradt meg. Ezekkel szemben Édonard Pailleron a régebbi francia vígjáték szellemében ír kisebb-nagyobb sikerrel. Halévy és Meilhac egyrészt burleszkben, másrészt erkölcsdrámákban tombolják ki magukat. Lemaitre, mielőtt beáll kritikusnak, igen finom, csiszolt dialógusi darabokat ir, irányzat és fajsuly nélkül. Dreyfous, Lavedan, Portoriche a „magasabb“ vígjátékokat igyekeztek megteremteni, viszont Gondinet, Clairville és Barriére a kabarét látják él vígjátékkal és burleszkkel. A második császárság kabarészinpadait (a későbbi német Posse-Theater) a naturalizmus kedvezőtlenül befolyásolja. Féltucat iró vonul fel, kisebb-nagyobb eredményeket is elérnek, de semmit sem teremtenek, ami maradandó lett volna. (Viszont Ausztriában Nestroy megteremti a klasszikus Posse-t, amely mint „Posse“ Shakespeare vigjátékaival egyenrangú.) Ebben az időben kezdik saját színpadi ötlet hijján a regényt színpadra átszegezni és igy készül sorra Zola. Daudet, a Goncourt testvérek, Theuriet, Claretas, Glouvet, Bourget és Ohnet regényeiből színdarab. A naturalizmus az egész vonalon diadalmaskodik. Követelik az egyszerű cselekményt, valamint az erkölcsök hü ábrázolását. A színpad szószékké változik át. Az erkölcsi eszme, a pszichológiai analízis dominál. Antoine megalapítja a szabad színházat (Théatre libre), ahol az ismeretlenek és kezdők darabjait játszák. Ezek közé tartozott: Ibsen, Tolsztoi, Turgenjev, Strindberg, sőt részben a fiatal Hauptmann is. Ez a szabad szinbad termelte ki Franciaország legjobb színpadi íróit. Itt aratott először diadalt: Becqu, Hervien, Briex, Lavedan, Maurice Donnay. Két kevésbé ismert név: Signorét, aki humoros misztériumokat irt és Maurice Bouchor. A legerősebb alkotások a regényírás körében születtek. A regényben is a peszszimizmus dominál. Balzac, Flaubert és Goncourt örökébe Zola lép, a naturalizmus megteremtője, aki „dokumentáris hűséggel“ kopirozza a természetet és az embert a legaprólékosabb részletig figyeli meg. HAPPY END Irta: B. PALOTAI BORIS A filmművészet kihozta a Sonny Boyt s itt érte el a csúcspontját mindaz, amit filmproducerek, scenáriumok, rendezők és —- közönség produkáltak. Az előbbiek ugyanis odáig tökéletesdtek, hogy belátták, nem kell sem szirupos liangulatfilm, virágzó almafák között két egymásrahajló szomjas ajak -—■ premierplanban! — sem „monumentalfilm“ rohanó tömeggel, népek, katonák. Az ilyen darab vége mindenesetre aa volt, hogy mindenki megtalálta a számítását és a boldogságot, a scenáriumiró villát vásárolt, a sztárok tejgazdaságot, a darabban előforduló rabból börtönőr lett vagy vezérigazgató, a lihegő démonból házvezetőnő, az elveszettnek hitt urilánykából táncosnő, a publikum pedig fellélegezve rohant a büffébe és cukrozott narancshéjat vásárolt meg fagylaltot staniolban. Mert hát az ember dolgozik reggeltől, estig, váltóóvatolás és zálogház között jár kötéltáncot a mindennapi kenyér megszerzéséért és szédülve néz le a mélységbe ahová egy hibás lépés, rossz lélegzetvétel következtében zuhanhat és nem meri elővenni a tejeskávé-vacsora után az újságot mert a nagybetűs hírek arról számolnak be, hogy pusztítják az embert géppel, gázzal, a technika legújabb vívmányaival, s ha ez nem elég vitriollal és arzénnal, eszmékért vagy félhold sovány földért, egyre Meg van győződve arról, hogy a világon a rossz diadalmaskodik és ezért csakis az igazságra törekszik, hogy a rosszat ellensúlyozza. (71 kötetes „Les Rougon-Macquart“ cimü miive a második császárság hü tükre.) Zola mellett Alphonse Daudet a humor és az irónia mestere. A naturalisták és pszichológusok közt áll Guy de Maupassant, aki az egyszerű konfliktusokat írja meg mindaddig ismeretlen lelki mélységgel. Paul Bourget ideges regényei a bűn problémájával foglalkoznak. Jules Lemaitre a részletfestést fedezi fel a francia regény számára, inig Anatole Francé azt az ironikus szkepszist, amely valóban felszabaditólag hat úgy az irodalomra, mint a közönségre. Paul Hervien erkölcsrajzokat ad regényformában. A Svájci Eduard Rod, Brunetiére és Vogüe a tolstoiánus ujkereszténység eszméit propagálják. L H. Rosny, egy testvérpár prehisztorikus és e mellett egészen modern párisi és londoni elbeszéléseket Írnak. A Gyp néven ismert Martel-Mirabeau grófnő szatirikus társa, dalmi rajzokat ir; Ferdinand Fabre a pap lelki világát boncolgatja. Octave Fenillet a naturalizmussal szemben az ideálisabban felfogott emberi természetnek hódol. Henri Rabusson ilyen értelemben irja meg társadalmi regényeit. A „Revue des deux mondes“ köré csoportosul: Ernest Daudet, Gréville, Bentzon, Hector Malot Léon de Tinseau. A kaszárnya regényrajzát Ábel Hermant adja, mig az erotikus regény atyja Pierre Loli, a volt tengerésztiszt. A kor morálistája Barrés, akinek óriási sikere volt. Bourget, Francé és Coppée nyomán keletkezik a modern francia novella. Az újabban kialakult neokatolikus irodalomról (Claudel, Bernauos) külön kell beszámolni. A francia irodalmi mába pedig Pronst és Romain Rolland hatalmas oeuvreja rejne bele determináló erővel. Ez a két név már a legutóbbi évek irodalmának az előfutárja. megy hogy tipornak bele lelki integritásban sáros csizmáju rendeletekkel. A mozi az mégis valami más, mint a valóság, nincs ilyen életize, nem juttatja eszébe a lefoglalt ebédlőt, a szfinksz meg a piramis jó méssze van, majdnem olyan messze, mint az az előkelő ur ott az első felvonásban, akinek minden üzlete kitünően sikerül s a szemünk láttára gyűjti az aranyakat, olyan mint egy legenda . . . Aztán bonyolult szerelmi históriákat néztek meg a mozikban, amiket német regényirónők dolgoztak filmszcenáriummá holliwodi recept szerint, a legolcsóbb hatások szívhez szállítva, meg nem értett asszonyok „hemmungos“ fiatal lányok,, le tört családapák és lelkiélettel üzérkedő vigécek megtalálják a bevezető izgalmat a 8 felvonásos szenzációt, tájban, helyzetben, szereplőben, uj megoldásban, (hm, hm . . .) rendezői ötletben és befejező részben, mikor a halottnak vélt apa feltámad, vagy hazajön Amerikából, megveszi a szemközti sarokházat, és a lányok hozomány nélkül férjhezmennek és Lón Chaney sértetlenül ugrik ki a robogó vonat alól, happy end! A fő, hogy élünk, mondta mindenki és örült a tömeges megmenekülésnek. Happy end! A Singing Foolban meg mert halni egy kis gyerek, egyszerűen meghalt és ez valami olyan hallatlanul forradalmi volt, olyan fantasztikus, hogy az emberek ré
