Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)
1930-02-09 / 6. szám - (d.j.): Darkó István: Szép ötvöslegény - B. Palotai Boris: Álom
hető kissebbségpolitikai szolidaritási taktikából — minden értéket menteni akarnak és enyhe kritikával fogadnak minden irodalmi megnyilvánulást, de ugyanakkoi a kommerciális szempontok miatt szükebb re is voltak kénytelenek szabni irodalmi s főleg kritikai rovataikat. Miután folyóiratunk nincs, amelyből látható lenne irodalmunk színvonala és keresztmetszete, az újságolvasó emberekben könnyen verhetett gyökeret az a föltevés, hogy Szlovenszkón a múzsák hallgatabbak lettek. Az Írók, igaz, többet foglalkoznak főfoglalkozásukkal, mint az írással, mert hisz Szlo. venszkón nincs egyetlenegy iró, aki csak az írásaiból él, de a kis szlovenszkói piac nem is bírna eltartani írókat, akik csak a pesti könyvpiac meghódítása után dobhatnák el a „mellékfoglalkozást“ — ámde a szolvenszkói irodalmi élet stagnálása nem jelenti az Írók értékbeli megállását, vág} pláne hanyatlását. Ezt általánosítani, nem lehet. Ez csak látszat. Az agyonhallgatás művészete általános divat Szlovenszkón. Helyesebben a kölcsönösség divatja. Ha te agyonhallgatod az én barátomat, én agyonhallgatom a tiédet. Talán az is igaz, hogy bár nagy összeségben több az uj könyv, a vezető Íróink kevesebb könyvvel jelentkeznek. Ez azonban nem stagnálás, mert ugyanakkor a könyvek kéziratai annál nagyobb számmal gyűlnek az — íróasztalaik« bán. Ha az írók termelésében van zavar és fennakadás, úgy az kizárólag az olvasóhiány, a folyóirathiány és a kritika hiánya miatt van. A válság gyógyítását tehát itt kell kezdeni. A piseválság megoldásánál és a kritikai fórum kiépítésénél. A kritikában nem dicsérethalandzsákra, sem kétes értékű leszólásokra van szükség, hanem objektív értékelésre. És ha a szlovenszkói magyai olvasók tényleg el fognak tudni tartani és támogatásukkal föl tudnak virágoztatni egy szépirodalmi és kritikai folyóiratot, akkor annak tükrében minden esetlegességektől mentesítve, minden hullámzástól függetlenül a maga egyenesvonaluságában láthatják majd, hogy Szlovenszkón igenis van fejlődés és a mai pangási tünetek nem az Írókon múlnak. (d. j.) Darkó István: Szép őtvőslegény. Darkó legújabb könyve két kis regényt tartalmaz s ebben a két Írásban a régi romantikus Darkó tér vissza. Darkó romanticizmusa kimondottan székely izü. A székely epika ősi ornamentikájának motívumai érezhetők nála a jellem, nek dekoratív megrajzolásban, az életsorsok összehozásában és alakításában nemkülönben az epikai távlatban és hangjában. Ez epikai távlat és a romantikus ornamentika érdekében volt szüksége a korromantikára s ezért helyezte két kis regénye cselekményét az erdélyi fejedelmek korába. Ez Darkónál nem a jelen elől való menekülés, nem struccösztön, hanem Darkó igazi, legbelső stílusa, epikájának elsődleges lényegformája. Az alkotás belső szükségszerűsége. Ne tessék tehát ajkbiggyesztéssel mondani: csak történeti re gény. Nem történeti regény ez oly értelemben, ahol a történeti kellékek és a szereplőbábok adva vannak és ehhez irómester kívántatik, Darkó csak színeket kölcsönzött a múlttól, minden egyebet saját magából teremt, alakit. Az olvasó mindig érzi: ennek az embernek a keze alatt a szemünk előtt teremtődik minden, a jellem, a tett, az esemény, Írásában sorssodródás van: ez az ember alkotó művész. Az olvasó a valóságos élet sors-sodratát érzi a regény alakjain, és már félti is őket a sorstól és az iró önkényétől. Vagyis az iró megfogja az olvasót. Darkónak megadatott az, ami az Írót jó Íróvá teszi: tudja az epika lényegét, megrajzolnivalóját nem helyezi az olvasótól madártávlatra, mint a primitív epikusok, sem tulközelre, mint a fölösleges részletekbe vesző naturalisták, az ablakok a jelen pillanatát élik s nem tünedeznek el a szemlélet elő s az általános idők ködébe. Tud sejtetni, tud elhallgatni, előadásában van dinamika. Tud. Ne gondolja azonban valaki, hogy e megállapításokban szuperlativuszok vannak Darkóról. Ellenkezőleg: a jó iró csak ezek* nél a föltételeknél kezdődik. A Szép ötvöslegény Darkónak eddig a legérettebb alkotása. Plasztikus, meleg tónusú epika. Téglás Gábor, a legtehetségesebb ötvöslegény megszervezi a kolozsvári ötvöslegények tüntetését s a tüntetők mesteriken át elégtételt követelnek a szász ötvösöktől a magyar legények mellőzéséért. A céh rebilliónak bélyegzi a mozgalmat, Téglás Gábort képesítő iratainak elvesztésére és börtönre ítéli. Téglás aki szerelmét áldozza föl a közért, pusztulásával végleg kiharcolja társai igazát. Ezt a kis történetet Darkó lüktető eleven élettel tölti meg, Téglás tragikuma megrázó és tiszta, a regény minden alakja élő valóság s mindegyiken áldott epikai derű ragyog. Archaizáló nyelve is egyénien s újszerűén stilizált, mégis ódon patináju. Kár, hogy itt-ott föltünőbb nyelvi anakronizmusok csúsztak be, miket nehány kis simítással el lehetett volna tüntetni. „A ferde torony“ már nem olyan harmonikus alkotás, mint a Szép ötvöslegény. Itt is pompásan megrajzolt alakok jelennek meg a színen, de már nem oly tervszerűséggel és arányos összefüggésben. A regény kiinduló ötlete maga is bizarr kissé. A bizarrságból előre predestinálódik az, hogy a dolognak csakis tragikus vége le hét, de az összeütközés (Bence és francia barátjának viszonyában) nincs kellően motiválva s a regény vége kissé el is van nagyolva. De ezt az alkotást is a zord idők korának levegője tölti nieg s apróbb hézagai dacára is kvalitásos művészi teljesítmény. Darkótól, akinek ezek a kis regények négy év előtti Írásai s akinek stílusa azóta erős ingadozásokat mutatott, azt várjuk, hogy fejlődése fölfelé fog haladni. fd. j.) ÁLOM* Lassan este lesz. A fény fogy, az ütem megáll, mint gyufaszál sercen a gondolat, kihunyóban a lélek. De az álom ködös taváról, belénk száll újra, mint reszkető ökörnyál ránk tapad. B. PALOTAI BORIS. * A szerző most megjelent könyvéből.
