Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)

1930-01-12 / 2. szám - Surányi Miklós: És mégsem véletlen!...

(1. folyt.)- Ellenben? — kérdezték az izgalomtól majdnem elájulva mind a kelten.

— Ellenben

van egy kívánságom. Klárika elvégzi az egvetemet.

Mit? (

— A

filozófiát. Azt akarom, hogy diplomája legyen. És addig, amig oklevele nincs, nem szabad gondolni a férjhezmenésre.

Rögtön beleegyeztek. <

Lujza néni még hozzátette:

— Én

ugyan legjobban azt szeretném, ha sohasem menne férjhez.

— Soha!

— jelentette ki Klárika, akinek nagyon tetszett Lujza néni élete a maga egyedülvalóságában, függetlenségében és gőgös elszigeteltségében.

De Lujza néni gúnyosan mosolygott.

— Soha?

Látszik, hogy gyermek vagy. Eljön azonban az idő, amikor majd másként gondolkozol. Nem. Azt nem kívánom, hogy vénleány maradj. Menj férjhez. Ez a természet rendje. De . . .

.— De? ... — kérdezte Klárika anyja, akiben erre a második kikötésre újra megfagyott a vér.

Lujza néni komoran folytatta:

— De

semmi romantika. Semmi szerelem. Nem szeretem a szerelmi házasságokat. Férjhez fogsz menni, de a jövendőbelidet én választom meg.

— Igen.

— Igen.

Sőt már meg is választottam.

Mind a ketten rémülten néztek rá.

— Ugyan!

— Andor

lesz a férjed. De erről Andornak nem szabad tudni addig, amig nincs meg a tanári diplomád.

Klárika szive nagyot dobbant erre a kijelentésre. Ő már régen beleegyezett ebbe a házasságba. De akkor, ott, abban az ünnepélyes pillanatban elsírta magát és csak annyit tudott kiszorítani ajkai közül:

— Ahogy

akarjátok.

Igv intézték el Klárika sorsát az érettségi után s ő azóta itt lakik a Lujza néni szép kis villáiéban.

... Ez most hirtelen mind végigvillant Klárika agyában s csak az okozott fejtörést neki, vájjon Lujza néni tudtával, vagy pedig csak a féltékenység izgalmában tette-e a fiú azt a kijelentést. Zavartan nevetett.

— Elfelejti,

hogy én még iskolába járok?

A főhadnagy zord arccal válaszolt.

— De

nem tűröm tovább. Maga az én menyasszonyom és nem engedhetem meg, hogy az egyetemen éretlen tacskókkal pajtáskodjék. És azt sem tűröm • ..

Klárikának elszorult a szive. Most Benedekről lesz szó. így is történt. Andor kijelentette, hogy reméli, véget vet ennek a frivol játéknak.

Klárika meghökkent. Andornak igaza van. Ő Andor menyasszonya és lehetetlen az, hogy ő ismeretlen urakkal telefonon diskurálgasson. Elhatározta magában, hogy ha Benedek még egyszer jelentkezik, megmondja neki, hogy ő menyasszony és nincs kedve ilyen léha kalandokra.

És ezt nyomban meg is Ígérte a vőlegényének.-- Komolyan szakit azzal a fickóval? — kérdezte a hadnagy tragikus páthosszal.

— Ha

mondom . . .

— Akkor

tekintsük meg nem történtnek a dolgot — jelentette ki Andor nagylelkűen.

Klárika megnyugodott. Csak azt kérdezte még:

— •

A tante is tudja?

— Mit?

— Hogy

maga megkérte a kezemet.

Andor elpirult.- Még

nem szóltam neki.

Klárikának újra hirtelen jókedve támadt. Elmondta, hogy Lujza tante ragaszkodik a diplomához.-- Mennyi van még hátra?- Még

három év.

— Az

egy örökkévalóság.

— Ami

alatt maga kapitány lehet.

— Az

nem. Ahhoz négy esztendő kell.

Klárika nevetett s azt ajánlotta, hogy addig is tartsák tiszteletben az egymás titkát.

— Mit?

— kérdezte a báró elképedve.

— Azt,

hogy én telefonon beszéltem Benedek Gáborral.

— És?

— És

hogy maga szerelmes belém.

— Jó.

A báró elköszönt és Klárika elhatározta, hogy többé nem telefonál.

Ekkor megszólalt a készülék csengője.

— Halló?

— Itt

Benedek . . .

Klárika elpirult és zavartan köszönt. Pillanatokig szóhoz sem tudott jutni. Eszébe jutott, hogy mi lett volna, ha az iró egy perccel előbb hívja fel, csak egyetlen perccel előbb, amikor még Andor a szobájában volt? . .. Ettől elállott a szive dobogása .. .

... Ez december vége felé történt, valamivel karácsony előtt.

III.

Itt folytatódott a különös kaland, amelybe Klárika is, Benedek is lassan-lassan süppedtek bele, mint egy langyos és illatos fürdőbe, eleinte véletlenségből, aztán tréfás szórakozásból, végül a megszokás és az idegek csökönyösen vissza-visszatérő izgalom-éhségéből, amely ellenállhatatlanul követelte a maga napról-napra való kielégítését.

Klárika nem mondta meg a nevét. Azt hazudta, hogy asszony, magányosan él és már sok csalódáson esett át. Játszott. Gyermekes fantáziája elszórakozott egy saját maga által kitalált szerepben, amelybe később valóság