Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)
1930-02-16 / 7. szám - Simándy Pál naplója - Irodalom, kritika (rovatvezető Darvas János) • (d.j.): Irodalmi értékeink tömörítése
baloldali dilettáns könnyebben megbuvik a szabad forma formátlanságai mögött, a laikust könnyen megtévesztheti kölső-belső felelőtlenségeivel s csak mélyebben látó ember tudja leleplezni halandzsáit. A baloldal éppúgy kegyelmezett a kollektivistái aktivista - avantgardista dilettánsoknak, mint a jobboldal a magáénak, elég ha az illető megközelítőleg dadogta a pártszótárat. De ne értsük félre egymást. Nem az irodalom produkciójában és tartalmában volt a hiba, hanem az irodalompolitikában, a kritikai kiválasztásban, a kritika agyonetizált és politizáló álláspontjában. Egyik oldal kritikája sem volt hivatása magaslatán. Nem irodalmi, hanem politikai kritika volt. Az irodalom maga lehet, sőt legyen a koráramlatok tükre, lehet és legyen nemzet és társadalomnevelő alkotások foglalata, de a kritika csak egy lehet: esztétikai szempontú értékelés. Ha a kritika letér az esztétikai alapról, abban a pillanat bán bekövetkezik az irodalmi káosz, a pártirodalom és a klikkirodalom. S a szlovenszkói Írás ilyen nehéz és áldatlan körülmények között indult meg. A konzervatívabb irány Nyugaton a pozsonyi Toldy-kör köré csoportosulva szervezkedett, mindjárt az első időben szép folyóiratot' adott ki, ebből a csoportból fejlődött ki az Uj Aurore. Az Uj Aurore csoport vezetőegyéniségei Jankovics Marcell, Bognár Cecil és Szereday Gruber Károly voltak. Ez a csoport karolta föl az azóta egészen eltűnt ölvedi Lászlót és nevelte föl magának Tamás Lajost meg Wimberger Annát. Az egész csoporton a pozsonyi Reviczky - hagyományok miatt bizonyos Reviczky-iz érezhető. Ez a csoport a legzártabb, legszervezettebb és ma is irodalompolitikai irányzatott képvisel. Keleten a Kazinszy Társaság maga szintén mérsékelt irányú irodalompolitikát folytatott, de fokozatosan Szlovenszkó teljes irodalmi koncentrációját igyekezett megvalósitani. A kassai mérsékeltebb, kiegyenlitőbb irányzatnak Sziklay Ferenc volt, mint a Kazinczy-Társaság főtitkára, az élembere. Itt fejlődött ki aztán a Kazinczy könyvkiadó vállalat, mely a legállandóbb és legmegalapozottabb ilynemű vállalkozásunk. A Kazinczy-Társaság céltüzései azonban épp a tulszéles keretek miatt nehezen valósulnak meg s a koncentráció mindmáig is csak inkább névlegesnek mondható. A jobb és baloldalt nem sikerült közös nevezőre: helyesebben közös porondra hoznia. E két irodalmi szervezkedés mellett időrendben a Tűz kezdeményezését kell említeni. Ez a radikális programú, de minden irányzattal szemben szabadelvű folyóirat eredetileg a bécsi emigráns magyar Írók lapja volt, de Szlovenszkón is missziót teljesített a fiatal tehetségek, elsősorban pedig Mécs László tehetségének felfedezésével. Mécsen kívül itt kapta meg első fémjelzését Mérai Sándor, Jackó Olga, Mihályi Ödön és mások. A Tűz kimúlása után az irodalmi baloldal egészen 1925-ig a Kassai Naplóban kapott fórumot. Ez a lap különben irányzatokra való tekintet nélkül adott helyet a fiatal föltörekvő tehetségeknek s jó darabig az irodalmi fórum szerepét töltötte be. Itt tört elő Márai Sándor, Győry Dezső, Szenes Erzsi, Vozári Dezső, Komlós Aladár, Darkó István, Vécsey Zoltán, Merényi Gyula, Tamás Mihály, Juhász Árpád, Jarnó József, Simándy Pál. A Kassai Napló szerepét 1925-től a Dzurányi László vezetése alá került Prágai Magyar Hírlap ragadta magához. A Prágai Magyar Hírlap 1925 őszén indult melléklete voll egyike az ily irányú pótlások legsikerültebbjeinek, különösen első élet-hónapjaiban, amikor Győry Dezső munkájával mintegy tizenöt-husz tehetséget és komoly ígéretet egyesitett jobb és baloldalról egyaránt nagy lendületű irodalompolitikai elgondolással. Sajnos, ez a lendület túlméretezettnek s tulkorainak bizonyult. A Prágai Magyar Hirlaptól indult el többek között Egri Viktor. Ma nincs meg többé oly mértékben a régi irányzatok szerinti tagozódás. A végletek lehiggadtak, a dilettánsok kifáradtak és lemaradoztak, az irányzatok helyét egyéniségek foglalják el, nincsenek ideológiai harcok, egyéni munka folyik és tespedés folyik. A szélső jobb oldal fokozatosan átadja pozícióit annak a generációnak, mely már Adyn nevelkedett föl. Ez a generáció pedig teljesen áttörte az irodalmi konzervatizmus programját és egy uj pozitivizmus alapjait rakja le. A baloldal is gyengült. Az emigráns irók szétszéledtek, a fiatalok pedig nagyon szűk publicistásu lapoknál kapnak fórumot. A legszélső avantgardisták pedig Szlovenszkó számára teljesen elnémultak. Kétségtelenül leszögezhető, hogy a fejlődés iránya a centrum felé, a kiegyenlítődés felé mutat. Ma már irányzatok helyett inkább csak földrajzi csoportosulásról beszélhetünk. A mai csoportosulás képe nagyon egyszerű. Nyugaton ott van a társadalmilag igen jól megszervezett Jankovics-csoport, mely vonzókörében tartja Komáromot, Érsekújvárt és Lévát. Keleten a Kazinczy-kiadóvállalat köré tömörülő irók, Sziklay Ferenc, Mécs László, Darkó István, Rácz Pál, Jackó Olga, Szombathelyi Viktor, Tichy Kálmán. Ez a csoport színezet dolgában középhelyet foglal el a többi csoport között. Pozsonyban most kialakulóban vau tgy baloldali csoport, mely Barta Lajos személyén át az Uj szó és a Reggel köré tömörül. Ide csatlakozott újabban Egri Viktor, Jarnó József, Paal Ferenc és néhány fiatalabb iró. Prágában szintén több iró él, igy Győry Dezső, Vozáry Dezső, Neubauer Pál, Vécsey Zoltán, Szenes Erzsi, Szvatkó Pál, Forbát Imre és e sorok Írója. Ezek a nevek egyelőre nem számíthatók irodalmi csoportnak, mert közös akcióik eddig nem voltak, azonban annyiban egyetértenek, hogy fokozott mértékben hívei az irodalmi kriticizmusnak. Amint látható, a szlovenszkói irodalmi életnek az adott pillanatban négy gyújtópontja van: Pozsony két vonatkozásban, Kassa és Prága. Négy csoport, melyek között — talán főleg a fiatalok nivelláló hatása következtében —- többé-kevéshbé elmosódtak a határok. A fiatalok már minden csoportban a századeleji irodalmi reneszánsz neveltjei. E csoportok között tehát most jobban megvan a lelki lehetőség egy tiszta irodalmi koncentrációra, mint bármikor. Az agyonetizált, a nemzeti konzervativizmus és az osztályforradalom etikájának mércéivel mérő kritika anakronizmussá vált. Az irók helyi, mondhatnám helyiérdekű csoportosulása helyébe jöjjön a tehetségek országos tömörülése! Helyi klikkek helyébe a tehetségek klikkje. Ez az egyetlen klikk, amelynek létjogosultsága van az irodalomban. Egyedül az ilyen kiválasztódás emelheti ki a szlovenszkói irodalmat helyiérdekű, vidéki jellegéből a belső értékének megfelelő méltó színvonalra. Ilyen tömörítésre különben már történtek kísérletek. Simándy Pál 1925-ben megszavaztatott negyven Írót s megválasztatta velük azt a hetet, akik mandátumot kaptak a szlovenszkói irodalom fellegvárának kiépítésére. A hét iró megkapta a mandátumot, de személyi okokból nem mert élni vele. 1926-ban Győry kísérelte meg az újságírók szövetkezésével párhuzamosan megszervezni az irók érdektestületét. A Trencsén Teplici irógyülésen, melyen 25 iró képviseltette magát, meg is alakult a vezetőség, de ez többé nem hivott össze gyűlést s a tömörülés gyakorlati része elmaradt. Ma már ilyesmire kedvezőbb a helyzet. Egy ilyen tömörülésnek elsősorban programatikus föladata volna: kiharcolni az irodalomban az irodalmi szempontok teljes uralmát. A szelekció által magasabb színvonalat elérni és ezzel kiharcolni a szlovenszkói irodalom teljesítő képessége iránti bizalmat. A bizalom megszerzésével kiharcolni egy tisztán irodalmi folyóirat lelki előfeltételeit. Mert ha egyszer az erkölcsi hitel megvan, akkor — tudom —mecénás is fog találkozni, aki azt anyagi hitellé is realizálja s megteremti a szlovenszkói irodalom folyóirat-fórumát. A sürgetett kriticizmus —- bízvást leszögezhetem — a legtávolabb áll minden klikkpolitikától. Nem elválasztani, hanem egyesíteni akar. A tiszta esztétikai szempontú értékelés révén hidat ver minden irányzat és csoport tehetségei közé. Az esztétikai értékelés a közös nevező, amely minden irányzatot egyesíthet az alkotás templomában. Az esztétikai kriticizmus nem a trágyáért, vagy a tendenciájáért értékeli és Ítéli meg az Írót, hanem alkotásában azt teszi mérlegre, hogy az iró a kifejezni szándékolt lelki tartalmat maradéktalanul és a tartalomhoz szükségképpileg hozzáillő formaeszközökkel tudta-e kifejezni és hogy bármely vonatkozásban újat, egyénit teremtett-e, azaz uj értéket tudott-e adni. Minden szlovenszkói irócsoporthan, minden irányzatban vannak tehetségek, akik az esztétikai közös nyelvén megérthetik egymást és megtalálhatják egymásban, azt, ami közös érték bennünk: az alkotót, a magyart, az embert: az alkotó magyar embert. Az esztétikai kriticizmus nem üres l’art pour Part sablon, hanem pozitív munka egy ma vegetáló irodalom vérkeringésének fölfrissitésére és egészségesebbé tételére. Vájjon meghallják-e ezt a középről jövő szót azok, akiket illet? fd. j.)
